Ádventi zsolozsma.

Földváry Miklós István — Csonka Szabina Babett (kiad.): Ádvent első vasárnapjának zsolozsmája az esztergomi rítus szerint. (Egyházzenei Füzetek V/A-1.) Budapest 2005. (6+122 oldal)

BEVEZETÉS

A zsolozsma hét hórájának naponkénti imádkozása a római egyházban az elmúlt évszázadok folyamán többnyire papi magánimádsággá vált, de szerzetesi környezetben és a különféle keleti egyházakban máig a nyilvános istentisztelet szerves része, sőt annak – időtartamát tekintve – legjelentősebb hányadát adja. Különbözik tehát minden egyéb közösségi imától: benne és általa maga az Egyház imádkozik tiszteletreméltó és ősi hagyományok szövegei, dallamai, gesztusai által, és a zsolozsma foglalatában az Eucharisztia ünneplése is úgy tűnik föl, mint a liturgikus nap legünnepibb, de nem kizárólagos cselekménye. Csak e szertartástípusok együttesében nyilvánul meg az a tagolt gazdagság, amellyel a rítus a köznapokat és a legnagyobb ünnepeket is fölékesíti, kifejti azok tartalmát, tárgyilagosan, de érzékenyen, általános érvénnyel, mégis személyesen fogalmazza meg, énekli és játssza el a hit misztériumait.
A kultusz szavai ugyan időtlenek, mégis olyanok, hogy magukon viselik a történelembe és kultúrába ágyazott hagyomány alakulásának nyomait. E két tényező, a korok és területek fölötti egység és a kulturális sokféleség talán akkor volt a leginkább egyensúlyban és vezetett egyben a kultusz legszebb, mindeddig legtartósabb állapotához, amikor az egyes püspöki-érseki székhelyek a latin rítusnak az egyházatyák Rómájában született, majd a karoling korban megszilárdult szerkezetéhez alkalmazkodva bizonyos mértékig egyénített szövegválogatást és szertartásrendet alakítottak ki. Ezek egyike volt az államalapítás korát követő évszázadban megalapozott és Pázmány Péter koráig, sőt néhol tartósabban is fönnálló, Magyarország egykori saját liturgiáját jelentő esztergomi rítus.
A jelen füzetsorozat az esztergomi zsolozsmahagyomány összkiadásának előmunkálataiból kívánja az érdeklődők rendelkezésére bocsátani az egyházi év legjelesebb napjainak teljes szertartásrendjét. Jóllehet a hazai forrásanyag igen töredékes, gondos földolgozása így is hosszú éveket vesz igénybe, ráadásul egy kritikai kiadás közlésének szempontjai még akkor sem felelhetnek meg tökéletesen a liturgikus gyakorlat kívánalmainak, ha a szöveg- és dallamanyagban nem történik tényleges változtatás. Az „Egyházzenei Füzetek” új folyama így előzetesen engedi kipróbálni a kiadói munka zsengéit, és a XX. század második felének szerkönyv-szerkesztői elveit az ősi anyagra alkalmazva remélhetőleg képes lesz érzékeltetni, hogy az esztergomi zsolozsma nem pusztán muzeális érték, hanem élő, vagy legalábbis élni képes vallási, szellemi és művészi örökség.
A középkor zsolozsmás gyakorlatát tovább hagyományozó római és rendi breviáriumok ma már egyre inkább ritkaságnak számítanak; ha hozzájuk is jut valaki, hangjelzést nem talál bennük, és általában nem rendelkezik azzal a gyakorlattal sem, amely lehetővé tenné e …