charisma
2471

Negyedóra az Oltáriszentség előtt

Szent Claret Mária Antal (1807–1870) gondolatai alapján
Kedves Testvérem!
Miért fontos ez negyedórás elmélkedés? Nagyon sok embertől hallom, hogy neki nem tanították meg, hogyan kell Jézussal beszélgetni. Pedig a kizárólagosan Jézusra irányuló belső ima adja meg az Igazi Találkozás lehetőségét.
Akik ismernek, azok tudják, hogy mennyire fontosnak tartom a kötött imádságot (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy, stb.), melyeket másokért és szándékaink érdekében mondunk. Sokszor hangsúlyozom a másokért mondott imák, engesztelések szükségességét.
A kötött imának is meg van a maga teológiája. Az ember ekkor lemond még a saját szavairól is, és az egyház, az angyal vagy az Úr imáját mondjuk a sajátunk helyett. Ezzel picit lemondunk a saját kereszténységünkről, és az egyház, a szentek vagy éppen az Úr által élt életbe csöppenünk bele. Tehát most sem a kötött ima ellen beszélek.
Azonban, ha csak kötött imákat mondunk, akkor az imaéletünk egyoldalúvá válik. Ott ül mellettünk Jézus, de csak mi beszélünk. Végül az egész ima olyanná válhat, mintha tényleg nem is lenne ott. Végül semmit nem kapunk az imából.
Claret Szent Antal elmélkedését úgy nyújtom át, mint egyfajta segítséget. Mely nekem is segített, hogy megtanuljam, mit jelent Jézussal személyesen találkozni és beszélgetni. Nem ez az egyetlen út, de sokat segít majd azoknak, akik még nem vagy csak ritkán tudtak a teremtőjükkel párbeszédbe kezdeni.
Szeretettel és imádsággal, Ferenc atya
LINK
charisma
"ha csak kötött imákat mondunk, akkor az imaéletünk egyoldalúvá válik."
charisma
Az eucharisztikus kongresszusra készülve igen fontos tanácsokat kaphatunk ebből az írásból.