Clicks97

201. San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.

lowoa
1961 június 18 este fél kilenc. A község déli határában négy lány mennydörgést hall és egy fényes angyal jelenik meg először Konchitának, majd a többi lánynak. Az angyal nyolcszor jelent meg nekik …More
1961 június 18 este fél kilenc. A község déli határában négy lány mennydörgést hall és egy fényes angyal jelenik meg először Konchitának, majd a többi lánynak. Az angyal nyolcszor jelent meg nekik még júniusban, de csak július 3-án szólalt meg először. Ezt mondta: "Tudjátok miért jöttem? Hogy bejelentsem nektek, hogy holnap vasárnap, a Szűzanya fog nektek megjelenni, mint a kármelhegyi Miasszonyunk."
1961 július 4-én az első üzenet hangzik el a Szűzanyától.
1961 augusztus 8-áról Conchita a naplójában megemlékezik arról, hogy Maria Cruz a templomban elragadtatásban volt, a Szűzanya imádkozni tanította: "A Boldogságos Szűzzel először nagyon lassan kezdte mondani a Hitvallást. Mária Cruz elmondta akkor, hogy a Szűzanya átvette a szót, és előre mondta az imát, azért hogy megtanítsa őt lassan imádkozni. A Hitvallás után az Üdvözlégy mennyek Királynéját, és a keresztvetést végeztette el vele, igen lassan és pontosan." Az imádkozásról hangfelvételek készültek. A későbbi imák jellegzetessége között voltak, hogy minden szót igen lassan mondtak, és két, illetve három szónál szünetet tartottak.
1965. január 1. A második üzenet napjának bejelentése.
1965. június 18. Második üzenet.