Clicks518
hu.news
13

Bíboros: Ferenc pápának tiszta vizet "kell" öntenie a pohárba

Az utrechti Willem Eijk bíboros azt mondta, hogy Ferenc pápának tiszta vizet "kell" önteni a pohárba a házassággal, házasságtöréssel, vallásközi szentáldozással és homoszexuális paráználkodással kapcsolatos tanokról.

A LifeSiteNews.com oldalnak Eijk azt mondta, hogy az előző, megválaszolatlan kéréseket a pápa 2018 január és május között kapta. Bánja, hogy "Ferenc pápa semmilyen reakciót, legalábbis publikusat nem adott".

Eijk észrevette, hogy a jelenlegi egyházi válság Hollandiában kezdődött, amikor az ország a "kísérleti liturgia központja" lett. Az 1960-as években az volt a cél, hogy "improvizálják az egész misét".

A második vatikáni zsinat (1965-1971) után "reformnak" nevezett liturgikus változásokat hoztak meg, a legtöbb katolikus ekkor hagyta abba a misére járást.

Hollandiában a vasárnapi misére jelenleg a katolikusok 4%-5%-a megy el.

EIjk elmondta, hogy a személyes kápolnájában az Úrral szembe mond misét, mert többé nem akar hátat fordítani Krisztusnak, hanem szembe akar vele nézni a tabernákulumon.

Hozzátette, hogy ezt "mindenhol csinálhatnák, mert szép és gazdag" élmény.

Kép: Willem Eijk, Jeanne Smits © LifeSiteNews.com, #newsAzisvzycbm
Csodálatos imádságokkal teli a „régi“ Szentmise.
Vissza kellene általánosan térni ehhez...
VeronikaSeele and 2 more users like this.
VeronikaSeele likes this.
manka likes this.
charisma likes this.