hu.news
285

Ferenc pápa a Dubiával kapcsolatban: Az egyházban ez nem így működik

Június 20-án Philip Pullella meginterjúvolta Ferenc pápát az oligarcha Reuters hírügynökségnek, a pápa pedig azt a valószerűtlen tényt állította, hogy a négy bíboros "Dubiájáról”, amelyet válaszként írtak az Amoris Laetitia buzdításra, egy "újságban" olvasta. Szerinte "az egyházban ez nem így működik".

Ez azt jelentheti, hogy Ferenc pápa inkább újságot olvasgat ahelyett, hogy elolvasná a leveleit. A Dubiát 2016-ban küldték el neki, Ferenc pápa azóta nem törődik vele.

Az interjúban Ferenc pápa továbbá azt kérte Európától, hogy fogadják el a tömeges bevándorlást; "Nem lehet elutasítani azokat az embereket, akik ide jönnek. Európának szembe kell néznie ezzel a problémával!" A pápa persze azzal a problémával nem foglalkozott, hogy a szegény országokból elvándorló fiatalok mind a gazdag nyugati országokba kerülnek, ezzel még nagyobb gondot okozva az anyaországuknak.

Ferenc pápa emellett megemlítette azt is, hogy több női vezetőt akar a Vatikánba, mert (állítólag) "jobban meg tudják oldani a problémákat" (bár nem sokan gondolják így).

A Vatikán és Kína közötti botrányos tárgyalás a pápa szerint "jól megy".

Mikor megkérdezték a lemondásról, így válaszolt: "Egyelőre ez meg sem fordult a fejemben!"

Kép: © Mazur/catholicnews.org.uk, CC BY-NC-SA, #newsUxvbcfkads