Keresés

Ferenc pápa a nur-szultani vallásközi kongresszus zárónapján Ferenc pápa a nur-szultani vallásközi kongresszus zárónapján 

A pápa a VII. kazahsztáni vallásközi kongresszuson: „Sürgősen békére van szükségünk”

A Világ és a hagyományos vallások vezetői VII. kongresszusának második napján elmondott záróbeszédében Ferenc pápa arra buzdított minden vallást és társadalmat, hogy vonják be a nőket és a fiatalokat a világ békéjének keresésébe.

Francesca Merlo / Somogyi Viktória - Vatikán

A 38. nemzetközi apostoli útja során a kazahsztáni fővárosban, Nur-Szultanban megrendezett Világ és hagyományos vallások vezetőinek VII. kongresszusa zárónapján, Ferenc pápa megköszönte a jelenlévőknek, hogy a világ számos pontjáról odautaztak. „Együtt jártuk ezt az utat” – mondta. A Szentatya hozzátette, hogy a konferencia során a résztvevők elkötelezettsége a párbeszéd szolgálatában minden eddiginél értékesebb, „amikor a járvány problémáit a háború teljes őrültsége tetézi”.

Ferenc pápa és a kongresszus résztvevői zárónyilatkozatot adtak ki
Ferenc pápa és a kongresszus résztvevői zárónyilatkozatot adtak ki

A béke és az egység hírnökei

A pápa beszédében felidézte látogatása mottóját: „A béke és az egység hírnökei”, felhívva a figyelmet arra a szándékos döntésre, hogy többes számban használta a hírnök szót. „A 2001. szeptember 11-i események után közösen kellett reagálni arra a robbanásra kész légkörre, amelyet a terrorista erőszak szítani akart, és amely azzal fenyegetett, hogy a vallást konfliktusok okává változtatja” – mondta a pápa. „Az álvallásos terrorizmus, a szélsőségesség, a radikalizmus és a nacionalizmus vallásos ruhába öltözve továbbra is félelmeket és aggodalmakat szít a vallással kapcsolatban. Ezekben a napokban tehát gondviselésszerűnek bizonyult, hogy újra összejöhettünk, hogy megerősítsük a vallás hiteles és elidegeníthetetlen lényegét.”

Adjunk hangot azoknak, akik szeretnék hallatni hangjukat

Természetes volt, hogy Kazahsztán, Ázsia nagy és meghatározó kontinensének szívében találkozzunk – folytatta a pápa. „Egészséges kapcsolat van a politika és a transzcendencia között, az együttélés olyan szilárd formája, amely megkülönbözteti a két szférát: ezek megkülönböztetett területek, de nem összekeverhetők vagy különállóak.” Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy „mindig és mindenhol védeni kell azokat, akik jogosan meg akarják vallani hitüket”. Hozzátette: sajnos „sok embert még ma is üldöznek és diszkriminálnak hitük miatt”, ehelyett „biztosítanunk kell, hogy a vallásszabadság soha ne legyen puszta absztrakció, hanem konkrét jog”. A pápa kifejtette, hogy a katolikus egyház is ezért hisz az emberi család egységében. Az egyház hisz abban, hogy „az egész emberiség egy közösséget alkot”, és „továbbra is ezt kívánja tenni, mert a vallások közötti párbeszéd útja a békéhez vezető közös út; mint ilyen, szükséges és visszavonhatatlan.” Ferenc pápa a továbbiakban három szót emelt ki a kongresszus nyilatkozatából: béke, nők, fiatalok.

Ortodox képviselők is részt vettek a vallásközi kongresszuson Nur-Szultanban
Ortodox képviselők is részt vettek a vallásközi kongresszuson Nur-Szultanban

Béke

Az első szó mindennek a szintézise, ​​egy szívből jövő könyörgés kifejezése, utunk álma és célja: a béke! „Sürgősen szükség van a békére, mert napjainkban minden katonai konfliktus vagy a feszültségek és összetűzések gócpontja szükségszerűen veszedelmes „dominóeffektussal” jár, és súlyosan veszélyezteti a nemzetközi kapcsolatok rendszerét.” Másrészt a béke „több, mint a háború hiánya: nem redukálható a szembenálló felek közötti erőegyensúly fenntartására, és nem is a despotikus uralomból fakad, hanem „az igazságosság hatásának” nevezik – folytatta a pápa.

Nők

Ezután rámutatott: „a békekeresésünkbe tehát egyre inkább be kell vonni a nőket” – ez a második szó, amit kiemelt a vallásközi kongresszus nyilatkozatából. „A nők gondoskodást és életet ajándékoznak a világnak: ők maguk jelentik a békéhez vezető utat.” A pápa továbbá hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nőket magasabb pozíciókkal és nagyobb felelősséggel ruházzák fel, mielőtt bevezette volna az általa kiemelt harmadik és egyben utolsó szót: a fiatalokat.

Ifjúság

Ferenc pápa kijelentette, hogy „a fiatalok a béke és az egység hírnökei a jelenben és a jövőben is”. Ők azok, akik mindenkinél jobban a békére és a teremtés közös otthonának tiszteletére hívnak – tette hozzá. „A fiatalok kezébe oktatási lehetőségeket adjunk, ne pusztító fegyvereket! És hallgassuk meg őket anélkül, hogy félnénk attól, hogy kérdéseik kihívást jelentenek számunkra.”

Beszéde végén Ferenc pápa arra kért minden vallási vezetőt a kazahsztáni kongresszuson, hogy „legyenek nyitottak a holnapra, de emlékezzenek a tegnapi szenvedésekre”, miközben „előre haladunk ezen az úton, együtt járva a földön a menny gyermekeiként, a remény és az egyetértés építőiként, a béke és az egység hírnökeiként”.

Ferenc pápa a kazahsztáni vallásközi kongresszus zárónapján
15 szeptember 2022, 14:49