drFodorReka

Az igazi hősök békét teremtenek

 

Misztikus tapasztalatok az afrikai orvosi misszióban

2019. március 23. Indulás kora reggel Ifi te-Ogwariba. Már hatodik napja vagyok a nigériai Onitshában, szabadnap nélkül, fáradtan, de tele fantasztikus élményekkel. Izuna atyával, a Szent Borromeo Kórház igazgatójával az élen megszervezték, hogy két nap alatt leszűrhessünk,megvizsgálhassunk, és elláthassunk ingyen gyógyszerrel mintegy hatszáz beteget. Persze kellett a segítség; egy kisbusznyi laboros, patikai asszisztens, velük a gyógyszeradományok, egy mobil labor…

Döbbenetes voltlátni a sokadalmat. Az atya bemutatott, hogy én vagyok az a doktornő Magyarországról, aki eljött ide, hogy ingyen gyógyítsa a betegeket. Hatalmas vastapsot kaptam.

Türelmesen elmagyaráztuk, hogy mi lesz a menetrend: tízesével lehet átjönni a váróteremnek kijelölt templomból az iskolába, ahol mindenkit megvizsgálunk.Berendeztük az iskolában a labort, avizsgálót és a patikát. HIV, hepatitisB, C, malária, vérkép, vércukor, vérnyomás… A negyedik asztalnál volt az orvos, vagyis én, a végén pedig a patika.

Mint mindig Nigériában, most is csodáltam az embereket; kora reggel már itt voltak, és a végtelen hosszú várakozási idő ellenére mindenki kedves, hálás, türelmes. Volt, aki három órát gyalogolt, hozta a mosolyát, a betegségét, a hitét…

Nigériában nincs társadalombiztosítás, minden fizetős, de nincs pénz vizsgálatokra, gyógyszerekre. Amikor végre orvos elé kerül egy beteg, sokszor már menthetetlen. A leggyakoribb halálok a malária, amely nevetséges összegből gyógyítható lenne, de ez a nevetséges összeg sincs meg.

Az orvosi vizsgálat után, az utolsó állomás volt a „patika”, ahol az Afréka Alapítvány adományaiból (Fodor Réka 2016-ban hozta létre az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítványt, amelynek célja, hogy elmaradottabb országokba, térségekbe és katasztrófa sújtotta területekre egészségügyi missziókat szervezzen, támogasson és egészségügyi ismeretterjesztést végezzen – a szerk.) ingyenes gyógyszert is kaptak a betegek.

Mindenki fegyelmezett volt, fantasztikus volt a szervezés. Egy otthoni egészségnap sem lehetne jobban szervezett. A különbség csupán a türelem. A nigériai ember türelmes. A magyar nem – ahogy én sem. Én voltam az ünnepelt, nem az önkéntesként dolgozó kinti segítő csapatom tagjai, akik szintén egész nap ingyen dolgoztak velem a hőségben. Miért? Egy itteni segédnővér körülbelül 40 dollárt keres havonta, mégis feláldozták a hétvégéjüket. Nekem ez az életem, de nekik…

Két barátnőm, Jane és Amamillo voltak aznap a tolmácsaim. A legtöbb vidéki ember csak néhány szót tud angolul, az igbo nyelv pedig egyelőre megoldhatatlan feladatot jelentett nekem. Jöttek az emberek sorban. Ott volt a hála a tekintetükben, az a megunhatatlan afrikai mosoly az arcukon, sugárzott róluk a derű, valami hitbéli bizonyosság, biztos tudása annak, hogy minden rendben van.

Én voltam az egvetlen, akiben valami nem volt rendben. Belül háborogtam, hogy milyen nagy a zaj, nem hallom a tolmácsot sem, nemhogy a beteg szívverését. Otthagytam a családomat, az országomat, a barátaimat, hogy ismeretlen embereket menthessek Afrikában, mert ez volt az álmom. Es most itt vagyok, de a boldogság helyett szétmegy a fejem, hányingerem van, úgy érzem, nem bírom tovább, ez embertelen…

Ez voltam akkor én. A dühös, mérgezett szívű ember, aki nem képes tenni a saját gyógyulásáért. Megmarkoltam a vizsgálóasztalt és kivonultam a tolmácsokkal a szabadba. Inkább a hőség, a napszúrás, mint a hangzavar. Ott álltak a népek, bízva a dühös doktornőben. Vissza-mosolyogtam rájuk, de belül mérges voltam… egyediül én.

Mikor az afrikai sötétben visszamentünk a kórházba, azon gondolkodtam, hogyan fogom túlélni a holnapi napot. Zavart a sürgető érzés, bennen fortyogó indulat, a tudat, hogy a másnap is ilyen lesz, hogy itt fog várni rám háromszáz ember, és én nem tudok a magam számára megoldást.

Akkor Izunna atya halkan és szépen elkezdett mesélni a méregről. Türelmesen. Pedig ő is mérhetetlenül fáradt lehetett. Arról mesélt, hogy mérgezzüik magunkat, gondolatokkal, kétségbeeséssel. Legjobban annak árt a „mérgesség”, aki mérges. Megoldás? Jézus Krisztus várja, hogy átadd neki az életedet. Ha ez megtörténik, minden egyes élethelyzetben érezni fogod, hogy mi a helyes, és soha semmi nem tud kizökkenteni a belső békédből.

Mindenki számára adott a lehetőség és a felelősség, hogy napi szinten valami jót cselekedjen. A világot azzal tehetjük jobbá, ha így cselekszünk minél többen, lehetőleg mindenki. Ha a düh elhatalmasodása, a felelősség másokra hárítása helyett felismerjük, hogynálunk van a labda, mi idézzük elő a pozitív változást. Mert amin úgysem tudok változtatni, azon miért dühöngök, ha meg tudok változtatni, akkor változtassak.

A körülmények nem uralkodhatnak el rajtunk. Én békében vagyok – mondta. Szerencsés vagy – replikáztam. És mi van akkor, ha egy alkalmazott nem azt teszi, amit mondasz, akkor sem leszel ideges? Akkor sem kiabálsz? Hogyan fegyelmezel? Akkor mélyebb hangon és lassabban elmondom újra. (Tényleg működik, láttam, hogy ez mennyire eredményes.)

Akkor történt velem ott valami. Márnem is hallottam igazán, mit mond az atya, mert kaparni kezdett a torkom, valami csípni kezdte a szemem, és hatalmas belső melegség öntötte el a szívemet… Ebben az állapotban el sem tudtam képzelni, mi az, hogy “mérges”. Végtelen öröm és béke költözött belém. Remélem, örökre, mert ez olyan erős misztikus tapasztalat volt, hogy ha majd egyszer tényleg kihoz valaki vagy valami a sodromból, akkor elég lesz erre visszaemlékeznem.

Mindannyian úgy érezzük, hogy az, amit adunk, sokkal kevesebb annál, mint amit kapunk. Bárhol, otthon, vagy egy ilyen misszióban. Én ott kaptam meg a belső békémet. Izunna atyának csak annyit mondtam könnyes szemmel: az tuti, hogy soha többé nem leszek mérges!

Amikor ezt írom, már hatodik napja hogy hazaértem Afrikából, és még mindig bennem van az a belső béke. Remélem, hogy soha nem vész el többé! A mély misztikus tapasztatok bárhol, bármikor meglephetnek bennünket. Nagyon könnyű rombolni és pusztítani, a bennünk lévő méreg ezt teszi.

Az igazi hősök békét teremtenek és építenek. Nem kell várnunk mindenféle csodákra, mert a megoldás bennünk van. Mert mi magunk vagyunk a csodák.

Forrás: 2019. tél – VILÁGPOSTA A verbita missziós szerzetesek lapja)

Létrehozva 2019. december 13.