Garabandal – a szóban forgó jelenségek természetfölöttisége nem bizonyított

Santander Egyházmegye [változó keltezéssel, mert különböző időpontban írt levelekre megy ki válaszul]
Vannak, akik közvetlenül a Santanderi Egyházmegyéhez (Spanyolország) fordulnak, hogy a garabandali „állítólagos jelenések” felől és különösen az egyházi hierarchiának ezekkel kapcsolatos állásfoglalása felől érdeklődjenek. A következőket kell közölnöm:

1. Az egyházmegye valamennyi püspöke 1961 és 1970 között azt állította, hogy a szóbanforgó jelenéseknek, amelyek abban az időben mentek végbe, természetfölötti jellege nem állapítható meg.

2. 1977 decemberében Msgr. del Val santanderi püspök elődeivel egységben azt erősítette meg, hogy hatéves püspöksége során újabb jelenségek nem léptek föl.

3. Mindazonáltal ugyanaz a Msgr. del Val, az első zűrzavarral és lelkesedéssel teli évek elteltével, interdiszciplináris vizsgálatot kezdeményezett, hogy ezeket a jelenségeket nagyobb mélységben megvizsgálják. E vizsgálat eredménye egybevágott a korábbi püspökök megállapításával, vagyis hogy a szóbandforgó jelenségek természetfölöttisége nem bizonyított

4. Ez a vizsgálat azokban a napokban ért véget, amelyekben átvettem az egyházmegye kormányzását 1991-ben. Fölhasználva ugyanebben az évben ad limina látogatás céljából történt római utazásomat, átadtam a vizsgálat eredményét a Hittani Kongregációnak, és útmutatást kértem a helyzetben követendő lelkipásztori eljárásra nézve.

5. 1992. november 28-án a Kongregáció megküldte nekem válaszát, amely abban állt, hogy az említett dokumentáció figyelmes átvizsgálása után a Kongregáció nem tartaná szerencsésnek a direkt beavatkozást, mely kivonná ezt a tárgyat a santanderi püspök rendes joghatósága alól, ahová jog szerint tartozik. A Szentszék korábbi megnyilatkozásai megegyeznek ezzel az állásponttal.

Ugyanabban a levélben azt a javaslatot kaptam, hogy amennyiben alkalmasnak találom, tegyek közzé egy nyilatkozatot, amelyben újból megerősítem, hogy a szóban forgó jelenségek természetfölöttisége nem nyert bizonyítást, magamévá téve ezzel elődeim egybehangzó véleményét.

6. Tekintve, hogy elődeim nyilatkozatai, akik az ügyet tanulmányozták, világosak és egybehangzók voltak, nem tartom szükségesnek, hogy új nyilvános deklarációt jelentessek meg, amely felhívná a közfigyelmet valamire, ami olyan régen történt. Alkalmasnak találom viszont, hogy ezt az információt közvetlen válaszként fogalmazzam meg azon személyek számára, akik ebben a kérdésben eligazítást kérnek, mely választ véglegesnek szánom, elfogadva elődeim döntését és a Szentszék eligazítását.

7. Ami az Eucharisztia ünneplését illeti Garabandalban, követve elődeim intézkedését, azt csak a plébániatemplomban engedélyezem, az állítólagos jelenésekre történő hivatkozás nélkül, és a helyi plébános engedélyével, aki bizalmamat bírja.

Abban a reményben, hogy ez az információ segítséget jelent az Ön számára, fogadja szívélyes üdvözletemet Krisztusban

José Vilaplana
santanderi püspök

Forrás angol nyelven

Megjegyzés

A rendkívüli jelenségek egyházi megítélése háromféle lehet:

1) constat de supernaturalitate (megállapítható, hogy természetfölötti)

2) constat de non supernaturalitate (megállapítható, hogy nem természetfölötti)

3) non constat de supernaturalitate (nem állapítható meg, hogy természetfölötti)

A levélben adott értékelés a harmadiknak felel meg.

Forrás: Dr. Kovács Gábor atya honlapja

Létrehozva 2021. január 6.