Akarsz-e segíteni?

Ne vond meg segítő kezedet szolgáidtól” (Józs 10,6)

Ha túl vagy a sokkon, hogy milyen körülmények között kell ma élni, ha ki tudod fizetni az energiaszámlákat, ha túl vagy azon, hogy segítesz saját családodnak és esetleg a szomszéd néninek is a bevásárlásban – jusson eszedbe az is, hogy a plébániád, a templomod, a papod piaci áron jut energiához. Az ima most nem elég, azonnali segítségre van szükség.

Buzdítunk arra, hogy állj a résbe és szólítsad magad mellé mindazokat, akik szeretnének ezen segíteni, akiknek fontos, hogy alakuljon egy újabb plébániai vagy lakóhelyi kisközösség olyan családokból és emberekből, akik azonos értékrendet vallanak, akik lehetőséget kapnak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlására – akik segíteni próbálnak az önhibájukon kívül szorult helyzetbe kerülő atyákon. Hogy ne fagyos templomban kelljen ücsörögni a szentmise alatt, hogy az atya ne egy fűtetlen helyiségben fogadja a híveket a hivatalos órák alatt, vagy ha egy hosszú nap után pihenni tér, ne csak hideg fürdőszoba és fűtetlen hálószoba fogadja a paplakban.

Segíteni mindig jó, és hálát kell adni, ha nem mi szorulunk segítségre.

Kérlek, ne halogasd a döntést, cselekedj! Hívj fel valakit, mondd el másnak az utcán, mit tervezel és hagyd, hogy a kegyelem működjön. Itt is az első lépést neked kell megtenned – a többit bízzad a jó Istenre, az őrzőangyalokra és a szentekre.

Ha imacsoportod van, vigyétek ezt a szándékot az Oltáriszentségben jelen levő Úr elé – kérjétek a vezetést, hogy hol van szükség segítségre. Ha kis helyen laksz, akkor könnyebb megtalálni, hogy kinek van szüksége segítségre, ha nagyobb városban laksz, gondolj azokra az atyákra, akiket ismersz, akik egy (vagy esetleg sok) eldugott településen szolgálnak.

Légy bőkezű, ha van módod erre, és az Úr is bőkezű lesz veled szemben. Ne a kifogásokat keresd (és ezzel a probléma részévé válasz), hanem keresd a megoldásokat.

Az adakozás legegyszerűbb módja, ha az összeget – havonta – átutaljátok a plébánia bankszámlájára, „adomány” megjelöléssel, hogy ne adóköteles bevétel legyen belőle. Ez akkor is praktikus megoldás, ha távolban lakó atyának segítene a közösség.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember. Urunknak pedig minden lehetséges – fordulj hozzá és a Szűzanyához, ha elakadsz és nem látod a további lépéseket.

Ha a dolog elindult, ne késlekedj az örömhír továbbadásával, említsd meg másoknak, akik máshol laknak, hogy milyen érzés azonnali segítséget nyújtani az arra rászorulóknak.

Létrehozva 2022. szeptember 23.