Felajánlás Szent Józsefnek

Mennyei Atyánk! Szent Fiad azt mondta, hogy bármit kérünk Tőled az Ő Nevében, megkapjuk. Most az Ő ígéretére hivatkozva kérjük: add meg nekünk, hogy Szent József, Szent Fiad, Jézus szűz atyja, nekünk is gondviselőnk, nevelőnk és a gonosz lélek minden settenkedésétől és támadásától védelmezőnk legyen. Ő azért a gonosz szellemek réme, mert Tőled kapott hatalmával puszta jelenlétével is meghiúsította, hogy a Gonosz vágyai teljesüljenek, amikor megváltásunkat már a kezdetén akadályozni próbálta.

1870. december 8-án IX. Pius pápa hivatalosan az Egyház Oltalmazójának nyilvánította Szent Józsefet. Ez is biztat minket, hogy Mária gyermekeiként az ő oltalmát is kérjük. Növeli bizalmunkat az a tény is, hogy Buda, majd országunk töröktől való felszabadításához Szent József segítségét kérték. Amikor pedig a kérés teljesült, országunkat, Szűz Mária tulajdonát az ő pártfogásába ajánlották. Most tehát, amikor a gonoszság és a bűn áradata elárasztotta az egész világot, de különösen hazánkat, alázatos és bűnbánó, de bizakodó szívvel esedezünk az ő oltalmazó segítségéért.

Legfontosabb kéréseinket külön-külön is megfogalmazzuk:

Szent József! Halálodnál Jézus és Mária erősítettek téged. Ezért a jó halál védőszentjeként arra kérünk: szűzi hitveseddel, Máriával Te is segíts minket, hogy életünk legdöntőbb pillanata örök célunk boldogságába vezessen minket!

Kérünk téged, hallgass meg minket!

Szent József! Jézusodnak és Szűz Anyjának földi gondoskodásra is szükségük volt. A mennyei Atya akaratából ezeket te tökéletesen biztosítottad. Kérünk, gondoskodj mindenről, ami üdvösségünk érdekében szükséges földi éltünkhöz az Isten, az Egyház, a család és a szegények szolgálatában.

Kérünk téged, hallgass meg minket!

Szent József! Családi életed Jézussal és a Szűzanyával minden üdvösséges közösségnek, így a családoknak is példaképül szolgál. Közbenjárásod segítsen, hogy szent közösségben élhessünk veletek és egymással!

Kérünk téged, hallgass meg minket!

Szent József! Segíts, kérünk minket, hogy életünk veszélyei között, a megpróbáltatások idején is hűek maradhassunk az Atya akaratának kereséséhez és meg- valósításához.

Kérünk téged, hallgass meg minket!

Szent József! Esdd, ki kérünk számunkra a szerető hit kegyelmeit, hogy min-dent Jézusért, Máriáért tehessünk az Atya megdicsőítésére. Védjük és engeszteljük az Oltáriszentségben jelenlévő Urunkat a meggyalázásoktól és szentségtörésektől; Szűzanyánkat, hitvesedet pedig a káromkodások szörnyűségeitől.

Kérünk téged, hallgass meg minket!

Könyörögjünk!

Mennyei Atyánk! Te megváltásunk kezdetének titkait Szent József hűséges gondviselésére bíztad. Add kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségét tagjaiban és közösségében is tapasztalva folytassa a megváltás szent művének szolgálatát. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Forrás: Tengernek Csillaga, 2013/2. szám

Létrehozva 2020. november 22.