Szent ötletek

A szent ötletekkel növelni lehet képességünket az életszentségre, hogy átgondolt szándékokkal éljünk egy mélyebb hitet. Íme két pap, akik megosztották szent szokásaikat.

Fr. Donald Calloway, M.I.C., a Szeplőtelen Fogantatás Kongregáció papja, hivatásgondozó és a Máriás Tanulmányi Ház házfőnöke (Steubenville, Ohio).

Minden karácsonyi üdvözlőlapomra azt írom: „Máriás karácsonyt!”

Imádkozom egy Üdvözlégyet a purgatóriumban levő lelkekért minden alkalommal, amikor elhaladok egy temető mellett.

Amikor elhaladok egy katolikus templom imádkozom a Dicsőséget és fejet hajtok.

Amikor látok egy szabadkőműves vagy LMBTQ + matricát egy autón, imádkozom egy „Emlékezzél meg” kezdetű zsoltárt a vezetőért.

Amikor meglátok egy mentőt az utcán, imádkozom egy Üdvözlégyet a helyzetért.

Gyakran átadom a jobb helyet a repülőgépen teljesen idegeneknek, különösen időseknek és nőknek.

Rózsafüzért és a rózsafüzérről szóló könyveket osztogatok.

Amikor valaki hiába veszi Jézus nevét nyilvánosan, én hozzáteszem, „___az Úr, vagy Dicsőség ___nek.


altMitch Pacwa, S.J., az Ignatius kiadó elnöke és alapítója
Produkciók és EWTN rádió- és TV-műsorvezető

Mitch Pacwa is hozzájárult ötleteivel, hogyan sétáljunk az Úrral. Folyékonyan beszél tizenhárom nyelven, és két rítusú, ami azt jelenti, hogy a liturgiát római és maronita rítus szerint is tudja ünnepelni.

Néhány himnuszt csengőhangként használok a mobilomon. Most az „Al Messiah Qama min bayn al-amwat” (Krisztus feltámadt a halálból; melkita húsvéti himnuszt), a nagyböjt alatt az „el Yom Ollika” (A nap, amikor Krisztus meghalt) című himnuszt használtam, Fairuz énekelte mindkettőt. Ez a két kedvenc himnuszom, és arra késztetnek, hogy a telefonhívás után elénekeljem ezeket.

Héberül és görögül letöltöttem a Bibliát a telefonomra, így mindig meg tudok nézni egy részt, ha szükségem van rá.

A számítógépemen van egy nagyszerű Biblia program- a Bible Works, bár megvan a Logos program is, amely segíti munkámat itt EWTN televízióban, és ha írok.

Gyóntatáskor gyakran ajánlom azoknak az embereknek, akik rabjai a pornográfiának, hogy használják a számítógépen a Boldogságos Szűz Mária háttérnek vagy ilyen képek sorozatát képernyővédőnek. Nem sok ember akarja, hogy a Szűzanya rajtakapja őket, amint pornót néznek az interneten.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2023. július 8.