Fausztina nővér imái

Ó, tiszta szándékunkban rejlő kimeríthetetlen kincs, ki minden cselekedetünket tökéletessé és Istennek tetszővé teszed. Ó, Jézus, Te tudod, milyen gyenge vagyok, ezért légy mindig velem, irányítsd cselekedeteimet és egész lényemet.

Legjobb Mesterem! Jézusom, valóban félelem fog el, mikor nyomorúságos voltomat tapasztalom, de ugyanakkor nyugalom is, mert végtelen irgalmadat is látom, mely egy egész örökkévalóssággal nagyobb, mint az én nyomorúságom. Hatalmad beborít és megismerésed öröme áraszt el, ó, változhatatlan Valóság!

Jézus, örök Igazság, erősítsd gyenge erőmet! Te, Uram, mindent megtehetsz. Tudom, erőfeszítéseim Nélküled mit sem érnek. Jézusom, ne rejtsd el Magad előlem, mert Nélküled nem tudok élni! Hallgasd meg lelkem kiáltását; hiszen nem merült ki irgalmad, Uram, szánd meg hát nyomorúságomat! Irgalmad meghaladja az angyalok és emberek együttes értelmét, s bár úgy tűnik, hogy nem hallgatsz meg engem, bizalmam irgalmad tengerébe vetem, s tudom, reményem nem fog csalódni.

Ó, Jézus, örök Igazság, Életünk, könyörgöm és koldulom irgalmadat a szegény bűnösök számára. Uramnak szíve, könyörülettel és kimeríthetetlen irgalommal teljes drága Szív, könyörgök Hozzád az árva bűnösökért. Ó, Legszentebb Szív, irgalom forrása, melyből felfoghatatlan kegyelmek sugarai áradnak az egész emberiségre, könyörgök Hozzád a bűnösök megvilágosodásáért.Ó, Jézusom, keserves kínszenvedésed emlékére ne engedd elveszni a lelkeket, melyeket legszentebb véred árán váltottál meg. Ó, Jézusom, ha véred hatalmas értékére gondolok, örömmel tölt el annak nagysága, hiszen egyetlen cseppje elég lenne valamennyi bűnösért. Bár a bűn a gonoszság és hálátlanság tátongó mélységét jelenti, az értük lerótt ár összehasonlíthatatlanul magasabb — ezért bízzon minden lélek az Úr szenvedésében, reménykedjen irgalmában. Isten senkitől nem tagadja meg irgalmát. Ég és föld megváltozhat, de Isten irgalma soha ki nem merül. Ó, milye öröm ég lelkemben, ha felfoghatatlan jóságodat szemlélem, ó, Jézusom. Minden bűnöst lábaidhoz akarok vezetni, hogy örök időkön keresztül dicsőítsék a Te irgalmad.   

Jézusom, tégy velem, amit csak akarsz. Én mindenhol imádni foglak. Valósuljon meg bennem teljesen a Te akaratod, én Uram és Istenem, én pedig hirdetni fogom végtelen irgalmadat.

Mária, Anyám és Úrnőm! Odaadom Neked lelkemet és testemet, életemet és halálomat, s azt, ami aztán következik. Mindent kezedbe helyezek, ó, Anyám; takard be lelkemet szűzi palástoddal, és részesíts a szív, a lélek és a test tisztaságának kegyelmeiben. Oltalmazz meg hatalmaddal minden ellenségtől, főleg azoktól, akik az erények álarca mögé rejtik el gonoszságukat. Ó, csodálatos Liliom, Te vagy a tükör számomra, ó, Anyám. 

Ó, Uram, gyújtsd lángra szeretetemet Irántad, hogy a viharok, szenvedések és megpróbáltatások közepette ne fáradjon el a lelkem. Látod, milyen gyenge vagyok. De a szeretet mindent megtehet.

További imák megtalálhatók itt.

 

Létrehozva 2021. június 18.