settings icon
share icon
Kérdés

Mi az a keresztény iszlám, vagy más néven kriszlám?

Válasz


A kriszlám egy arra irányuló kísérlet, hogy a kereszténységet és az iszlámot összeolvasszák egymással. Ez az irányzat az 1980-as években Nigériában indult és azóta világ túlnyomó többségében elterjedt. A kriszlám alapvető elve szerint a kereszténység és az iszlám nagyon is jól megfér egymás mellett, tehát semmi gond nincs azzal, ha valaki egyidejűleg keresztény és muzulmán is. A kriszlám önmagában nem nevezhető önálló vallásnak, hanem csak a kereszténység és az iszlám közötti határok és különbségek tudatos összemosásaként lehet rá tekinteni.

A kriszlám hirdetői arra igyekeznek rámutatni, hogy Jézus Krisztust 25-ször említi a Korán, továbbá arra, hogy az erkölcs és az etika területén is van hasonló tanítás a két nagy monoteista világvallásban. Érvelésük szerint ez már elég ok arra, hogy a két vallás közösen lépjen fel az ateizmus és más alternatív spirituális áramlatok térnyerése ellen. Egyesek a kriszlámra úgy tekintenek, mint a nyugati világ-, mely első sorban keresztény, és a Közel-Kelet-, mely első sorban muzulmán, között elhúzódó hosszas konfliktusokra adott megoldásra.

Míg az valóban tagadhatatlan, hogy sok hasonlóság van a kereszténység és az iszlám (és a judaizmus) között, addig a kriszlám kísérlete végtére kudarcra van ítélve, ugyanis a legfontosabb kérdés tekintetében a két vallás szöges ellentétben áll egymással. Ez a dolog pedig nem más, mint maga Jézus Krisztus személye. A bibliahű kereszténység változatlanul kitart amellett, hogy Jézus Krisztus maga Isten, aki emberként született a Földre. A keresztények számára Jézus Krisztus Isten-mivoltából egy körömhegynyit sem lehet engedni. Ha Jézus Krisztus nem Isten volt, mint ahogyan azt Isten Igéje számtalanszor félreérthetetlenül kijelenti, akkor a kereszten letett áldozata sem volt elegendő az egész világ bűneinek a kiengesztelésére (1. János 2:2).

Az iszlám hajthatatlanul elutasítja Jézus Krisztus isteni mivoltát. A Korán szerint ugyanis, annak a puszta gondolta, mely szerint Jézus Krisztus maga Isten, istenkáromlás (5:17). A Jézus Krisztusba, mint Istenbe, vetett hit a muzulmánok szemében „sirk"-nek, azaz mocsoknak minősül. Ezen felül az iszlám vallás tagadja Jézus Krisztus kereszthalálát (4:157-158), vagyis tagadja keresztény hit legeslegfőbb tantételét. Könnyen belátható tehát, hogy a két vallás kicsit sem egyeztethető össze egymással. Ebből az is következik, hogy a kriszlám egy olyan kísérleti koncepció, melyet legjobb, ha mindenki elvet.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi az a keresztény iszlám, vagy más néven kriszlám?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries