Egyházi berkeken belül is beindult a COVID vakcinálás körüli harc. Pap pap ellen, hívő hívő ellen harcol, egy sor érvet felhozva, hogy miért jó vagy éppen miért nem jó a vakcina. A média vezető híre a „szószékeket” is elérte: „Olttassuk magunkat, mert a vakcina életeket ment”. „Beolttattam magam érted is” – hirdeti néhány egyházi személy profilképe a közösségi médiában. Két dolgot lehet ebben felfedezni, mely nem a valódi megmentésünkre irányul.  Az egyik a múlandó testi életünk minden áron való védelme, miközben oly kevéssé hangsúlyozza az Egyház az örök életbe való belépés legfőbb feltételét, a tisztaságot, a bűntől való megtisztulást.  A másik, hogy az egyik ember a másikat mentené meg: „oltakozom, hogy téged is védjelek, illetve megmentselek.” Ember embert nem menthet meg még a földi haláltól sem, még kevésbé az örök haláltól, mert egyedül a Megváltó képes az egész emberiség megmentésére.

De nézzük, hogy honnan is jön ez a vakcina? Csak néhány egyházi személy emeli fel a hangját az ellen, hogy a most forgalomban lévő vakcinák legtöbbje abortált magzati sejtvonalak felhasználásával lett kifejlesztve. Egy olyan valamiről van tehát szó, ami a halál kultúrájából nőtt ki. Ezt a kérdést a Vatikán egy olyan csavarral kerüli ki, hogy a magzatokat amúgy is abortálták volna, és nem a vakcinafejlesztés kedvéért lettek feláldozva, illetve azzal, hogy nem több millió abortált magzatról van szó, hanem csak 1-2 magzat több évtizede fenntartott sejtvonaláról. A kérdés viszont akkor is fennmarad, egy vagy két magzat életének elvétele nem számít-e gyilkosságnak, illetve etikus-e erőszakkal kioltott életek sejtjeit orvosi vakcinafejlesztésekben felhasználni? De a legfőbb kérdés az, hogy keresztényként jó lelkiismerettel beadathatom-e magamnak azt, és biztathatok-e (vagy egyenesen kényszeríthetek-e másokat annak beadatásásra), ami az erőszakos halálból nőtt ki, ami az erőszakos halált hordozza magában? Egy sor orvos etikai kérdés mellett – amelyet itt nem szeretnék megemlíteni – vallás etikailag is megkérdőjelezhetők tehát a vakcinák. Ez a kérdés szinte elsikkad, miközben nagyon sok pap próbálja követni a Vatikánból kijövő egészségügyi iránymutatásokat.

A félelem, melyet a média több mint egy éve protezsál, úgy érzem az Egyházat is megfertőzte. Papjaink jobban félnek attól, hogy a vírust elkapják, vagy esetleg továbbadják, mint attól, hogy a hívek lelki támasz és szentségek nélkül maradnak (lásd a templomok több hónapra való bezárása, vagy csökkentett módon való üzemeltetése).  A félelem még arra is képes, hogy gond nélkül átugorja azt a lelkiismereti problémát, hogy vakcinák, abortált magzati sejtvonalakon készültek, holott az abortusz korábban az egyik legsúlyosabb bűnnek számított az Egyházban. Egyesek pedig – szintén az Egyház berkein belül – ezt éppen az ellenkezőjére fordítják, egyenesen hősnek és az emberiség megmentőjének tartják azokat az abortált magaztokat, akiknek a sejtjein a vakcinákat kifejlesztették. Úgy érzem ez a fajta hozzáállás már elrugaszkodott a keresztény alapoktól, hiszen az emberiségnek nem a test megmentésére, megváltására, hanem a lélek megváltására van szüksége, és ezt egyedül az teheti meg, aki maga az élet, Jézus Krisztus. A valódi megmentés és megváltás az életből nő ki és az életet hozza magával. A vakcinák a halál kultúrájából nőnek ki és a halált hozzák magukkal (lásd a világszerte bejelentett nem kevés oltás károsultat és az oltás következtében elhunytakat).

Ezek mellett a mostani oltási kampányban egy olyan terndencia is fellehető, hogy az Isen által megteremtett, a kórokozók többségét legyőzni képes immunrendszerünk értéke teljesen a sárba lett tiporva. Amit Isten adott az gyenge, nem működik, amit az ember mesterségesen létrehoz (a vakcinálás) – miközben beleavatkozik egy olyan bonyolultan szabályozott és fenntartott rendszer működésébe, mint az immunrendszer – az erős, és csak az menthet meg bennünket. Talán nem eretnekség azt állítani, hogy a vakcinálás minden áron való erőltetése és dicsőitése valójában az Isten tökéletes művének lebecsmérelése is egyben.

De a szabadság kérdése felől is érdemes körbejárni a kérdést. Kormányunk nemrég bejelentette, hogy a vakcina szabadságot ad: az oltottak mindenhová bemehetnek, a nem oltottak sok helyre nem. Néhányan, hogy a szabadságukat megtarthassák, beoltatták magukat, de nem vették észre, hogy azt éppen akkor vesztették el, hiszen nem a szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy oltakoznak, hanem a felülről rájuk nehezedő kényszer hatására. Ha ismerjük Istent, akkor tudhatjuk, hogy a kényszer sohasem tartozik a módszerei közé. Milyen ajándék az, melyet fenyegetéssel és kényszerrel kell az embereknek átadni? Isten ajándéka-e? Az emberiség megmentésének az eszköze-e?

Én vallom, hogy a szabadságomat éppen az által őriztem meg, hogy szabad akaratomból nem vetettem alá magam a halál kultúrájának, mert az élet Urához és az élethez ragaszkodom.
A vakcinák hatását és hosszú távú mellékhatásait még nem ismerjük, mégis az egész Egyházat magával ragadta a világban folyó vakcina őrület. Csak reménykedni merünk benne, hogy a templomokban soha nem fog megtörténni az a kirekesztés, mely a társadalom egyes területein a vakcináltsággal (“védettséggel”) kapcsolatosan jelenleg történik.

Ha ez mégis megtörténne, akkor az biztos jele lesz annak, hogy az Egyházat teljes egészében uralma alá vetette a Gonosz. Innentől kezdve pedig már nincs más dolgunk, mint várni, hogy melyik napon jön el az Ég és Föld Ura, hogy végérvényesen lerántsa a leplet minden Gonoszságról.