A Frankfurt am Mainban lévő Társadalomkutató Intézet (Goethe Egyetem) keretein belül létrejött egy önálló csoport, amely társadalomkritikai elemzéseket készített – marxista alapon. (A frankfurti iskola elnevezést ők maguk nem használták, ezt a címkét az utókor ragasztotta rájuk.) Mindez 1923-ban kezdődött. Felfigyeltek arra, hogy az első világháború során az elnyomott munkásosztály ahelyett, hogy fellázadt volna a kapitalizmus ellen, inkább a hazájáért harcolt. Holott Marx azt írta, hogy a kommunista forradalom ott lángol majd fel, ahol a legnagyobb a munkásosztály elnyomása – a fejlett nyugati országokban. Ehhez képest Oroszországból lett Szovjetunió.
Elemzéseikben erős kritika alá vették a hagyományos polgári társadalom értékeit és intézményeit. A csoport kommunista ideológiai elkötelezettsége miatt az 1930-as évek Németországában nemkívánatos lett. Így az Egyesült Államokba mentek és a Columbia University-n alakították meg újra szellemi műhelyüket.
A proletariátus az Egyesült Államokban sem lelkesedett azért, hogy kommunista forradalmat csináljon, így a csoport tagjai átalakították a doktrínát: kivették belőle az osztályharcot és freudi, pszichológiai elemeket tettek a helyére. Fő működési területük az akadémiai világ volt, ám a hagyományos polgári társadalom erős kritikája megmaradt. Néhány művük, mint például Herbert Marcuse “Érosz és civilizáció”, valamint Theodor Adorno “A tekintélyelvű személyiség” című könyve klasszikusokká váltak az egyetemeken. Az általuk képviselt morális relativizmus az 1960-as évek amerikai ellenkulturájának egyik szellemi forrása volt. Tanítványaik közül sokan – még az 1960-as években – az akadémiai szektorban maradtak és maguk is tanítani kezdtek. Az egyetemi kampuszokon ebben az időszakban jelentek meg az “aktivisták”. Az ellenkultúra és a baloldali gondolkodás, a kulturális marxizmus elterjedt az amerikai egyetemeken.
Erre az időszakra tehető a feminizmus második hulláma is. Az első hullám, amelynek fő célja a nők választójoga volt, gyakorlatilag teljesítette küldetését. A második hullám sokkal radikálisabb volt, erősen hatott rá a neomarxista ideológia. Hasonló hatások figyelhetők meg a polgárjogi mozgalmakban és a homoszexuálisok mozgalmaiban. Az amerikai kommunisták igyekeztek ellenőrzésük alá vonni ezeket a csoportokat.
A frankfurti iskolát sokáig független szervezetnek tartották. Kiderült azonban, hogy Franz Leopold Neumann, akit a Venona-program (egy amerikai belső elhárítási projekt, amely 1943-tól 1980-ig tartott és a szovjet titkosszolgálatok iratait elemezte) orosz kémként azonosított, szoros kapcsolatban állt a frankfurti iskola vezető figuráival. Neumann egyébként a nürnbergi per vádiratainak előkészítésében is részt vett, később a Columbia University-n lett professzor és segítette Reagan elnök nemzetbiztonsági tanácsadó testületének munkáját is.
Érdekes dolgok derülnek ki egy KGB disszidens, Jurij Bezmenov vallomásából is. Szerinte a KGB tevékenységének csupán 15 százaléka a tényleges kémkedés, a maradék 85 az ideológiai fellazítás. Bezmenovnak is ez volt a feladata Indiában, ahonnan aztán az Egyesült Államokba menekült.
Bezmenov szerint az ideológiai aknamunka négy fázisból áll. Az első a demoralizáció, amely 15-20 évig tart. Azért ilyen sokáig, mert az oktatási rendszerben legalább 3 generációt kell befolyásolni, hogy hatást lehessen elérni: felszámolni az amerikai patriotizmust. A Zerohedge szerzője szerint az így felnőtt amerikai generációk tagjainak egy része ma vezető pozícióban van. Így újabb 15-20 év kell ahhoz, hogy a szovjet fellazítás hatásai eltűnjenek az országból.
A Szovjetúnió 25 évvel ezelőtt összeomlott, de az általa teremtett és Amerikába exportált mémek – így például a “társadalmi igazságosság” továbbra is működnek. A frankfurti iskola tagjainak diákjai – és azok tanítványai – tanítják a mai fiatalokat. Antonio Gramsci, olasz kommunista teoretikus ezt így fogalmazta meg: “a hosszú menetelés az intézményeken keresztül”.
Borítókép: az intézmény épülete/Wikipedia
