2024. március 27., szerda

Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Fotó: Magyar Kurír

Jézus igen határozottan és félreérthetetlenül mondta el, mit érdemel az, aki megbotránkoztat egyet is a kicsinyek közül. Nos, nem minden papnak, nem minden ferencesnek jutott a Szentírásból, amelyben ezek a szavak olvashatók. Most, Tóth Damján ferencesnek külön idézem Jézus ezen szavait: „Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.” (Mk. 9. 42.)

De miért is írom e sorokat mélyen felháborodva? Mert a következő eset történt: Az Egyetemi Katolikus Gimnázium iskolamiséjét ez a ferences mutatta be. Áldoztatáskor az egyik ministráns áldozni akart. Nyelvre, hiszen otthon és sok más, még normális paptól ezt hallotta elfogadhatónak, és a diák maga is ezt érzi méltónak. Nem akarta kézbe venni az Úr Szent Testét. Mire Tóth Damján ferences tudós, határozott „nem”-et mondott a diák-ministránsnak. A diák nem hagyta magát, és megkérdezte: „miért nem?” Mire ez a pap: „mert”. És hozzátette: „Konzervatív vagy!” A diák válaszolt: „Igen, az vagyok!”

E kis történet, amely a mai napon (2024. március 27-én) volt a Szent Ferenc Sebei templomban, a budai Vízivárosban, nem csak a családban, de az ismerősök között is felháborodást keltett, hiszen a Nagyhét szerdáján, a Húsvét előtti utolsó tanítási napon bemutatott szentmise nem arra való, hogy ott megalázzon a misét bemutató pap egy gyermeket, aki szentáldozáshoz akar járulni, hanem örömmel kellene átnyújtania az Oltáriszentséget, Krisztus testét annak a fiatalnak, aki elkötelezett Isten iránt, aki hitét nagy buzgósággal és odaadással éli meg!

Úgy tűnik tehát, hogy Damján papnak a ferences csuha csak jelmez, a szentmise és az áldoztatás pedig szakma, amellyel nem építeni akar, hanem rombolni! Mit is lehet erre mondani? Szégyellje magát az a pap, aki megalázza a szentmise alatt, szentáldozáskor a Krisztus testét magához venni akaró ministránst! Szégyellje magát a ferences Damján pap és nézzen magába most, a Nagyhéten, az Oltáriszentség megalapításának napja, Nagycsütörtök előtt! Mert fent leírt tette aljas, a gyermeket és benne Jézus Krisztust megalázó tett volt.

Vajon diákjait is a New Age-re kötelezi és megtagadja megáldoztatásukat, csak mert ő bergoglionista? A fenti eset erre enged következtetni… Damján pap tesz arról, hogy templomaink még üresebbé váljanak… A kommunista vezetők odalentről kalapot emelnek a mai ferencesek előtt. És a nagy elődök, Zadravecz István, Horváth Jusztusz, Majsai Mór, Faddy Othmár vagy éppen Borbély Achilles és Tyukodi Paulin testvér minden bizonnyal könnyezve nézik végig odafentről, sokat szenvedett rendjük modernista züllését, pusztulását…

Stoffán György  

Elkezdődött…

Ma emlékezünk Júdás árulására… A zsidóktól kapott 30 ezüstért eladta Jézust. Igaz, korábban lopott már az apostolok pénzéből is, de azt egyedül Jézus tudta, hiszen Ő mindent látott. Az árulásért ígért ezüstök azonban, nagy lehetőségnek látszottak Júdás életében. Új lehetőségeket látott maga előtt, végre ki tudott volna lépni abból az életből, amit addig élt, mert nagyobbra vágyott, többet akart. Ezért elárulta barátait, elárulta a bizalmat, és elárulta azt a szellemiséget, hitet, amelyet a Mester képviselt. Elárulta a Mestert.

S mivel árulta el? Csókkal. Úgy üdvözölte, hogy az árulás jele a baráti csók volt…

Jézust elvitték és elkezdődött ezzel a megváltás néhány napos története. Szenvedésekkel, kínzásokkal, megfeszíttetéssel, haláltusával, halállal… majd a halált legyőző, azt megvető feltámadással.

Júdás azonban, meghasonlott… elárulta azt, amiben élt, elárulta saját lelkét… mindent elárult, és a zsidók is megvetették, mert az árulót az is utálja, akinek szolgálatot tesz az árulással. Először a pénzt dobta vissza az áruló… de látta, hogy ez már semmit sem ér, hiszen Jézust megkötözve, gúnyolva, meg-megütve rángatták a zsidók elé…

És Júdás már tehetetlen volt tettével szemben… a kötelet, a halált választotta.

Péter is elárulta Jézust, igaz, csak akkor, amikor már rabként, a katonák kísérték. Péter csak a saját bőrét féltve tagadta meg – háromszor. Jézusnak az az árulás mindegy volt már. És Péter visszatért Jézus útjára, hiszen zokogva kért bocsánatot… lélekben.

Milyen érdekes a krisztusi szenvedéstörténet egy-egy szegmense! Hasonlít, szinte ugyanaz ez a történet, mai korunk nagyheti eseményeihez. Csak még nem tudjuk: kötél vagy zokogva bocsánatkérés lesz-e a vége?

A feltámadást illetően azonban, nincs kétségem… igaz, nemzetünk életében mindig kell egy nagypénteki megfeszíttetés, mert hamar felejtünk. Az áruló körötti fiatal tömeget katonaruhában láttam… a fronton… mert az áruló még nem döntött a kötél és a bocsánatkérés között, de elárulta azokat is, akik ma még éljenzik és skandálnak körülötte…

Stoffán György 

2024. március 26., kedd

Nyílt levél Magyar Péternek

Magyar Péter!

Ugye megérti, hogy nem nevezem úrnak, a sok évszázados magyar, úri hagyománynak megfelelően, de a mi köreinkben vannak, akik ezt a megszólítást újra ki kell, hogy érdemeljék. Nem nehéz, hiszen csak emberként kell élni hozzá. Ön a mai napon megerősítette azt a feltevésemet, hogy szembe megy olyan erkölcsi alapvetésekkel, amelyek a család, a feleség, vagy volt feleség, de elsősorban a gyermekek érdekeinek nem mondhat ellent.

Szánom Önt, mert egy rossz lelki állapotú, kissé erőszakos és önző embert látok Önben, akinek semmi és senki nem szent. Nem hiszek abban, mint sokan rajtam kívül, hogy Önt megvásárolta valamelyik nemzetközi, magyarellenes szervezet, mert Ön csupán tovább viszi azt a belső mentalitását, amelyet Varga Judit, az Ön által az utóbbi hetekben tanúsított féktelen magatartása okán volt kénytelen elárulni. Önnek magába kellene néznie és azokat a súlyosan téves meggyőződéseit, amelyekben él, felül kellene vizsgálnia. Ön még fiatal. Van ereje talán a változtatásra, van ereje megtanulni az alázatot, hiszen a jelenlegi helyzet is jó alkalmat adhat arra, hogy átgondolja mindazt, amit eddig tett, ahogyan eddigi önimádatában élt, és ahogyan maga ellen fordította a köreit, barátait, és talán az apai szeretet ellenében a gyermekeinek is súlyos sebeket okozott.

Ön magyarnak, a magyarság megmentőjének hiszi magát egy megbotlott elképzelés, egy rosszul felfogott kapcsolatrendszer és teória alapján. Ám, lássa be: Ön nem áldozat, illetve nem mások áldozata, hanem a saját hibás felfogásának az áldozata. Jogi következményeket hordoz mindaz Ön ellen, amit eddig tett, és ez sem válik az Ön hasznára. Az a felvétel, amelyet Ön olyan nagy adunak képzelt, mindössze arról szól, hogy Ön, az Ön által megfélemlített hitvesének a szájába igyekezett adni bizonyos kormányt lejárató mondatokat, amelyeket Varga Judit, mint a falu bolondjára, rá is hagyott. Nem tehetett mást, ám a felvételből az is kiderül, hogy Varga Juditot nem kérdezte meg, készíthet-e felvételt a beszélgetésről. Egy ilyen szóváltás, beszélgetés azonban csak úgy kerülhet ki a médiába, ha az egyik beszélgetőpartner – és bocsásson meg a kifejezésért – az embersége és az erkölcstelensége legmélyebb bugyraiból indul ki. Ön bosszút akart állni azért a tizenhat évért, amely a családi erőszak és ezzel a gyermekei boldog és kiegyensúlyozott gyermekkorát sértette. Azért akart bosszút állni, mert Ön rosszul kezelte az életét, a kapcsolatait, apai kötelezettségeit, a családi szeretet és összetartás hiányában.

Önnek van menekülőútja, ha megpróbál őszintén magába nézni, elemezni mindazt, amit tett ország-világ előtt a kormány és a saját közeli hozzátartozói ellen.  

Nálunk, keresztényeknél most egy olyan hetet ülünk, amelyben bűnbánatot gyakorlunk, az újrakezdést határozzuk el, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készülünk. Készüljön Ön is ebben az ünnepkörben. Soha nem késő kellő alázattal, megbánással épp úgy beülni egy stúdióba, ahogyan eddig tette, s elmondani az igazat, bocsánatot kérni mindazoktól, akiket rágalmazott, megbántott és de facto bántott. Hiszen az eddigiek, az eddig Ön által elmondottak még akkor is hiteltelenné váltak Ön miatt, ha azok az utolsó állításig igazak is, mert nincs erkölcsi alapjuk, és árulásnak, bosszúnak tűnik minden szava. Ez sem nem magyar jellemvonás, sem nem keresztényi – ha Ön keresztény – magatartás. És mint egy stúdióban, beszélgessen el önmagával egy templom csendjében, vagy egy túrázás alkalmával az Isten alkotta természetben... 

Az emberi összeomlás, a rossz emberi tulajdonságok gyakorlása felmenthető, ha az, aki elkövette, megbánja és visszavonul, hogy újra kezdhessen, tiszta lappal…

Kérem, tegye meg. Mert rossz érzés azt látni, ha bárki belerohan egy sötét alagútba, amelynek a végén szakadék van… Nem kérhetem, hogy imádkozzék, mert az, az Ön magánügye, de ha megteszi, akkor önmagán és élete további részén segíthet vele. Sok keresztény magyar lát most egy botladozó, elkeseredett, önmagát túlértékelő, de bukásra ítélt embert, és imádkozik Önért, családjáért, gyermekeiért, hogy a múlt sebei begyógyuljanak és feledésbe merüljenek. Tudom, hogy a politikum nem a megbocsátásról híres, így arról, hogy onnan milyen szankciók érik Önt nem is írok, mert a politikát semmire sem becsülöm. Emberileg azonban jó volna látni, hogy egy új Magyar Péter születik, szeretetben, alázatban és megbánásban… s emiatt bűnbocsánatra alkalmassá lesz.

A Húsvét és a Feltámadás nagyszerűségében kívánok Önnek e változáshoz elszántságot, igaz önvizsgálatra való készséget, és sikert. Mert soha nem késő alázatossá és szerethetővé válni…

Üdvözlettel:

Stoffán György

2024. március 24., vasárnap

Nyílt levél sokaknak - Nem ünnep a húsvét!?

 

Neked írok, akinek a nagymamája még serényen készült erre a csodálatos ünnepre. Ezernyi dolga volt, hiszen a Nagyhét, a szenvedés hete az otthoni, gyakorlati felkészülést, majd a szent három nap szertartásai a lelki felkészülést jelentették. Nem volt könnyű összeegyeztetni, hiszen készülni kellett, mert jött a család. Kalácsot sütött, sonkát és tojást főzött, kitakarította a házat, és a kertet, a veteményt is gondozni kellett. Mindezt persze, nem egészen a család kedvéért, hanem a szenvedő, majd a halottak közül feltámadt Krisztus iránti szeretetből tette.

Te már úgy emlékszel minderre, hogy jött a Húsvét, elutaztatok a mamához, ahol remekül érezted magad, igaz, a szombati vacsorával várni kellett, mert a mama a templomban volt, de ti addig néztétek a tv-ben a sok ostoba műsort. Templomba már nem mentetek, mert a szüleid fáradtak voltak… és különben is: otthon is lehet imádkozni… Azt, hogy hogyan és kihez, miért és egyáltalán érdemes-e, azt már nem tanították meg. Egyedül a mama, ott vidéken akart elvinni a templomba, de neked nem volt kedved. Locsolni azért még elmentél, mert az aprópénz, amit ott vidéken kaptál, nem jött rosszul. De, később már azt is szégyellted.

Ma megint elkezdődik a Nagyhét. A mama már rég nem él, a házát is eladták a szüleid, és abból lett lakásod. Te már tősgyökeres városi vagy, jó állásod van, és már péntektől lefoglaltad a wellness-szállást és odautaztok a gyerekkel péntek reggel. Nagypéntek reggel!

Fogalmad sincsen, miért mennek az emberek a templomba, ott, ahol te és a családod wellnesseztek. Valami talán még rémlik… Talán a kereszt, amelyre azt a Jézust, vagy kit feszítettek föl valamiért. Ez a keresztények jelképe, vagy mi?... A gyereked már ennyit sem tud. Nem tudja ki volt Jézus Krisztus, mit tanított és miért kellett meghalnia. Nem ismeri, mert nem tanítod meg neki, mi az a tisztelet, a szánalom, a fájdalom, és nem érzi át – ahogyan Te sem –, hogy milyen szörnyű, amikor ártatlan embert vádolnak hazugsággal, és megölik, mert sok ellensége van a hatalomban. Sem a gyereked, sem te nem tudjátok felfogni azt a szeretetet, amikor egy ember az életét adja a többi emberért, mert te már nem vállalnál ilyen „baromságot”. Másért meghalni? Mindenki ott dögöljön meg, ahol van… neked jó a fizetésed, és mindened megvan, így, az sem érdekel, hogy a gyereked osztályában vannak, akik szegényebbek, szerényebben élnek… te és a gyereked lenézitek őket. Pedig, hidd el, ezek a gyermekek is érnek annyit, mint a tied, és ők érzik mi a szeretet, mert ők nem tudják megkapni a legújabb telefont, hanem helyette szeretetet kapnak… és talán elmennek a templomba a wellnessezés helyett, és otthon, családi körben eszik meg a húsvéti vacsorát.

Mert hidd el, aki nem ismeri Jézus tanítását, szenvedését és feltámadását, csak a jólétnek, a dúskálásnak él, szeretni sem tud igazán! Hiszen, te is kihagyod a szüleidet az ünnepből, mert te megérdemelsz egy kis pihenést… lehet, hogy ők már elmennek a templomba és bánják, hogy téged nem vittek gyermekkorodban.  

Ki, és hol rontotta el a nagymamád által képviselt szellemiséget, hitet, ünnepet? Mindenki! Egyszerre!

Az oktatásügy, azaz, az állam, a szüleid, akik a saját, majd a te jólétedért álltak bele a mókuskerékbe, ahol csak a pénzhajhászás, a megélhetés hamis indoka volt, de a templomra, Istenre nem szakítottak időt. Járattak ugyan egy darabig hittanra is, az angol, a karaté, a boksz-tanfolyam, a művészi torna, és az úszás mellett. Rombolt az egyház is, amikor valami jól képzett vénlány azzal rémisztgetett a hittanórán, hogy porrá fogsz égni a Pokol bugyraiban, ha rosszul viselkedsz. Így többet nem is mentél hittanórára, és emiatt az emléked miatt, a gyerekedet is távol tartod a hitoktatástól. Pedig nem ez a jellemző!  

Mindennap látsz valami szörnyűséget a tv-ben, ártatlan emberek pusztulását, terrorcselekményeket, rombolást, bombázásokat, és azzal riogatnak, hogy itt is lesz háború. Ám, egyetlen televíziós csatorna, egyetlen rádió sem hív templomba, nem mondja el neked, Jézus szenvedéstörténetét, a tanárok az iskolában nem beszélnek erről a fájdalmas, de a feltámadás örömével végződő ünnepkörről. Sőt: ma már az egyházi iskolások sem kapják meg a teljes Nagyhetet szünetnek, mint a kommunista diktatúra alatt, mert ma már az oktatási kormányzat határoz meg mindent… és igyekszik a vallási ünnepeket megsemmisíteni. A katolikus és protestáns sajtóorgánumok is csak belterjes pletykalapok csupán, ahelyett, hogy magazinokat, képes kiadványokat adnának a világiak kezébe, hogy megismerjék Jézust és az Ő tanítását! Mindenre van pénz, de a hitterjesztésre, a világ lelkének a megmentésére nincs! Ennek vagy az áldozata te is!  

Veled együtt elvesztette a magyarság keresztény hitét, és te, azon rengeteg ember közé tartozol, akik majd később bánják, hogy ide jutott a nemzet, a magyarság. Mert hittél a jólét mindenhatóságában, hitted a politikai álkereszténység nagy szavait, az új világ tanításait, de nem ismerhetted meg Jézust, a szeretetet, a méltóságot, az alázatot, a másik ember tiszteletét, a kereszténységet, hanem egy idegen, és lélektelen, pénzcentrikus, kapitalista moslék, értékromboló világának áldozata lettél.

Ám, ne aggódj! Majd amikor a gyereked miatt, a feleséged hűtlensége miatt, vagy az egyedül töltött öregkorod miatt szenvedsz, akkor óhatatlanul eszedbe jut a nagymamád által mesélt történet Jézusról, az Ő tanításairól, szenvedéséről, haláláról. És eszedbe jut majd a nagymama ragyogó szeme, amikor a feltámadási miséről hazaérve örömmel terített meg, s tette föl az asztalra a szentelt ételeket a lepattogzott szélű, réges-régi pecsenyéstálon, amit csak az ünnepeken vett elő. És akkor eszedbe jut majd maga a Megváltó is, Akihez fohászkodhatsz, és Aki akkor, a te fájdalmadban és megalázottságodban lehajol hozzád és átölel azzal a szeretettel, amellyel vállalta érted a halált, és megadta a Feltámadásban az örök élet ígéretét. Neked is. Csak te nem foglalkozták ezzel. És megbocsájtja, hogy a gyerekedet is erre a sorsra juttattad a pénzhajhász, istentelen, hitedet elhagyó életeddel, a jólét imádata okán. Bár, lehet, hogy a gyereked meghallja az Ő hívását és az unokád már ministránsként szolgál ezeken a szent napokon… Hiszen, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

A Nagyhét elkezdődött… ha olvastad ezeket a sorokat, akkor csak egy kicsit nézz magadba, idézd fel a nagyi húsvéti örömét és kérd Jézust, hogy amit kihagytál eddig az önző életedből, engedje pótolni…

Áldott Ünnepet kívánok minden Kedves Olvasómnak!   

Stoffán György


2024. március 20., szerda

„Nem félünk!” – „Hajrá Peti!” - "Nem hagyjuk!"

Ezeket az ostobaságokat ordítozza Magyar Péter vert „serege”, és ezt ordítozták Pankotai kisasszony IQ-hiányos hallgatói is néhány kormánybuktató tüntetésen. Jelezvén, hogy szerintük van kitől félniük, bár, a kutya nem bántotta őket, és a hajuk szála sem görbült e nemes szándékú, széleskörűen tájékozott, művelt, ellenzéki tüntetőknek.

Elgondolkodtam azon, hogy a mostani káoszteremtőknek mi lehet a célja? A társadalom, e gondolkodásra képtelen része, mindent megtenne azért, hogy a jelenlegi kormányt megbuktassa. Az új liberális messiás, mint a spanyolviasz feltalálója, Rogánozik, Orbánozik, és mindenféle bűncselekményt, gazdagodásra utaló, és ezzel a nemzeti kapzsiságot felajzó ügyeket emleget, főként olyanokat, amilyeneket a városszéli olajpadlós kocsmák úri közönsége, két fröccs között, szakértők bevonásával tárgyal, a jól értesült sarki fűszeres titkos információi alapján, remélve, hogy a kocsmazárásig lemond a kormány, ha kiderül miről volt szó odament.

Belegondolok, hogy mi is történne, ha valóra válna az, amit Peti és követői akarnak. Kik lennének az elsők, akik fellázadnának Peti ellen, és bálazsinegből készítenének kötelet egy árván világító villanyoszlop árnyékában. Minden bizonnyal Peti kormánybuktató közönségének legjava. Hiszen, ha a kormány ma lemondana, és az ellenzék kerülne hatalomra, akkor behívók ezreit kézbesítené a posta, rövid kiképzés után Pankotai Lilike kisasszony diáktársai és néhány jól szituált ifjú, liberális tanár meglátogathatná az ukrán frontvonalakat a visszatérés lehetősége nélkül, a babaváró hiteleket és az egyéb családtámogatási pénzeket napokon belül vagy kamatostul olyan részletekben kellene visszafizetni, amelyek által minden, jelenleg támogatott család mindenét elvesztené. Megszűnnének az államilag támogatott helyek az egyetemeken, és belemenne a liberális kormány az összes uniós követelés teljesítésébe. Igazi demokrácia lenne, és igazi köztársaság, amelyben minden családnak egyenlően jutna a gyászból, a teljes elszegényedésből, az udvarokról eltűnnének az autók, és sorállás volna az önkormányzatok előtt a támogatásért. Pillanatok alatt elérnénk a bezzegrománia szintet, és ha netán mindezek ellen bárkinek tüntetni volna kedve, jönnének a jelzés nélküli idegen katonák és rendőrök, lebeszélni a társadalom renitenseit az ellenkezésről, ahogy Ferink idején ez, mint főpróba, meg is történt.

Érdemes tehát, kormánybuktatásra vesztegetni a drága időt, követni Petit, Lili kisasszonyt, Ferit, Bulgarica Bovist és más ellenzéki pártokat, akik és amelyek a jelenlegi biztonságot szeretnék felváltani 1919 rendjével, a Kun Béla-i, vagy Rákosi Mátyás-i európai köztársasággal. Hiszen sok a gyerek, van akiket háborúba küldene tüntető anyja, apja, sok a pénz, van mit elvenni az emberektől, és végre az óvodákba is be lehetne vinni a genderizmust, az LMBTQ-t, hogy szabad és önálló fiatalságot nevelhessünk, lehetőleg olyanokat, akik saját nemüket választják társul, így a túlnépesedés is megoldottá válna. És végre megszűnne a munkaerőhiány, mert az új, liberális - az USA által kinevezett -, szabadon választott kormány megoldaná a migrációs problémát is. Számos jóravaló értelmiségi érkezne hozzánk. Olyanok, akik vállalkozó szelleműek, hiszen ladikon, gumicsónakon járták meg az óceánt... Tehát Magyarország minden problémája megoldódna és még valamilyen köztársaságot is ki lehetne kiáltani, amolyan Gyurcsány-módra. 

Igen, van hibája a mai kormánynak, éppen úgy, mint az eddigi összesnek. Ám e hibák nem érintik negatívan a magyar nemzet jövőjét, a magyar családokat, a fiataljaink életét, nem csinálnak koldust a társadalomból és nem adják el az országot idegen érdekeket kiszolgálva, saját zsebre. És nem lopnak el 167 milliárdot a metróépítésből... nem teszik magukévá az IMF hitelt, amit a nép fizetett vissza Feriék regnálása után. Igaz, erre a demens társadalmi réteg, a tüntetők és a rendszerváltani akarók már nem emlékeznek. 

Ám, azért csak éljenek a jogaikkal a „nem félünkösök”, a „hajrápetisek”, akik igazán megérdemelnék, hogy győzzenek… Mert ostoba a társadalom e nem kis hányada. Most kellene teljesen összezárni, amikor olyan a világpolitikai konstelláció, amilyen a világháborúk előtt volt, s amelyben egyedül Orbán Viktor tud úgy lavírozni, hogy az ne okozzon tömeghalált Magyarországon. Ehelyett, a gyermekeiket hadba küldeni akaró elmebetegek ordítoznak, mert ők nem félnek… Pedig, egyedül önmaguktól félhetnének, mert ők, gondolkodásra képtelenségük okán, öngyilkos-, és gyilkos jelöltek. Csak még nem tudják... Ha megtudják, akkor már késő lesz! 

Stoffán György

2024. március 19., kedd

Kihalófélben a magyar! (Gondolatok egy csángó segélykiáltás okán)

Hosszú a nagyböjt, rettentő nehéz a kereszt, és meredek a Golgotára vezető ösvény a magyarok számára. Akár a világi dolgokban, akár a hitbéliekben járunk. Mindenütt a meg nem értettség, az utálat, az erkölcsi züllés, a hit relatívvá tétele tapasztalható, s ha ehhez hozzávesszük a magyarok iránti gyűlölködést, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy e nép számára a feltámadás vagy elmarad, vagy van még addig elég… Nem tudjuk pontosan, miért kapjuk ezt a szenvedést, ezt a sok megpróbáltatást, de bizonyos, hogy oka lehet. Persze, az is kérdés, miért nem azok kapják, akik vétkeztek, s miért azok, akik a Fennvalóhoz hűségesen élnek? Hiszen nem azok szenvednek, akik a jól megfizetett európai politika poshadt mocsarában fetrengenek, mint a varacskos disznók, s ezért kapják a hatalmas fizetéseket, hanem azok, akik szorgalmasan megtermelik annak a sok senkiházi gazembernek a bérét, de ők maguk nélkülözve, félelemben tartva, a mindennapok keserűségében kénytelenek tengődni. 

Azaz, magáról népről, a nemzetekről beszélek, s közöttük a legtöbbet szenvedőről, a magyar-, a székely-, a csángó nemzetről. S teszem ezt újra és újra azért, mert ismét tornyosulnak a gyűlölethullámok a magyar nemzet fölött. És ennek számos oka van. Összegezve azonban csak egy: az, hogy még magyarok vagyunk… hogy nem törődtünk bele – negyven év kényszerhallgatás után sem – kirablásunkba, nem hagytuk el a hitünket annyira, amennyire elvárták volna és nem tagadtuk meg a megszállt területeken maradt testvéreinket… Igaz, vannak olyan bűneink is, amelyek miatt bizony, jogosan gondolhatjuk, hogy a Fennvaló okkal büntet bennünket. Hiszen, a magyar anyák megölik a magzataikat, és ezt a törvény is biztosítja számukra, a templomok kiüresednek, a gyermekek nem kapnak megfelelő lelki nevelést, és a magyarok abból élnek jól, hogy egymást a legaljasabb módon verik át. A kereskedő, az iparos, de még az ócskás is abból lesz milliomos, hogy saját honfitársát „kirabolja”. A sokhoz még több kell, s ez a kapzsiság viszi előre – állítólag – a magyar gazdaságot. Nagy fájdalom az is, hogy sokan a megszállt területek magyarságából, a nekik juttatott támogatásokból gazdagodnak meg, s ma már kialakult, jogszerű, de etikátlan társaságok tartják a kezükben a „határon túli” támogatásokat, a gazdasági „együttműködést” és bizony sokszor enged pénzmosásra következtetni egy-egy projekt megvalósítása. Ám, ezeket most hagyjuk…

A nagyobbik baj azonban a hit kérdésével, az egyházi intézkedésekkel, a vatikáni külpolitika, magyarellenes terveivel és céljaival van. Ez akkor is tény, ha Bergoglio a napokban több megbecsülést kért a magyarokkal szemben… mert elsősorban Neki kellene több és nagyobb megbecsülésben példát mutatnia velünk kapcsolatban.

1./ A felvidéki magyarságnak még mindig nincs magyar püspöke!

2./ Mindszenty József, Márton Áron, Boros Fortunát és sok más, magyar szerzetes, pap, és főpap boldoggá avatása elmaradt vagy várat magára.

3./ A megszállt területen lévő templomokban kötelezővé tették az idegen nyelvű misét.

4./ Nemzeti kegyhelyeink közül egyre több zarándokhelyen teljesen vagy nagyrészt elmaradt a magyar nyelvű liturgia.

5./ A Csángóföldön súlyos és évtizedek óta tartó probléma a magyar pasztoráció tiltása. Jelenleg havi egy alkalommal, Bákóban vehetnek részt a csángók magyar nyelvű szentmisén, annak ellenére, hogy II. János Pál látogatása idején a csángó fiatalok átadták erre vonatkozó a kérésüket a Szentatyának.

Vatikán külpolitikájának magyarellenes irányát az is bizonyította, hogy Bergoglio csíksomlyói látogatásakor, a miseruháról le kellett venni a magyar feliratot, valamint a marosvásárhelyi iskolaügyben, a városban tárgyaló nuncius, Miguel Maury Buendía, a román tárgyalófélnek azt a magyarellenes kijelentést tette, hogy „volt száz éve a magyaroknak a beolvadásra, és nem érti, hogy ez miért nem történt már meg…”

Székely János szombathelyi püspök március 10-én tartott szentmisét Pusztinán 

Jelenleg a csángók helyzetét az is nehezíti, hogy Gyulafehérvár érseke sem az ő érdeküket, hanem a vatikáni külpolitikát, a beolvasztás politikáját képviseli. Egyik csángó vezetőnek azt mondta, hogy tanítsák csak a magyar nyelvet, de „az egyházat hagyják békén”. A világi (liberális) szellemiség már elérte, hogy amíg a templomok, magyar liturgia híján üressé válnak, addig a kultúrházak és diszkók tömve vannak, azokban nem tiltják a magyar nyelv használatát… ennek a veszélyével azonban az egyház nem törődik, vagy nem akar foglalkozni. A ferences barátok, már a somlyói Mindenkoron Segítő Szűz Mária lábától is elküldték a zarándok csángókat... hiszen a pünkösdi "csángó misét" már nem a hagyománynak megfelelően, a Kegytemplomban, hanem a Péter-Pálban tartatják meg a számukra. 

A helyzet súlyos, és lassan visszafordíthatatlanná válik. A mai világpolitikának azonban kedvező, hiszen az egységesítés, az uniformizálás jó talajt jelent a Novus Ordo és a világvallás későbbi elterjesztésére, bevezetésére, valamint a fiatalok elvilágiasítására, hitehagyásuk erősítésére, efféle egyházi segédlettel.

Ha tehát, a magyar katolikus egyház nem áll a magyar nemzet élére, ha nem hallatja a hangját, és nem ragaszkodik a Szent László-i nemzeti egyház megmaradásához, a magyar hagyományokhoz, és nem védi meg azokat, ha nem harcol az egyházat is elért liberalizmus és a bergoglianizmus ellen, ha nem küld papokat azokra a helyekre, ahol a magyar szentmisére igény van, akkor hozzájárul a magyar nemzet végső pusztulásához, Mária országának teljes felszámolásához! 

Azokat a bűnöket, amelyeket a Paskai-féle kommunista kollaboráns egyházvezetés elkövetett, ma már nem lehet helyrehozni, azonban a további romlást meg lehet és meg is kell akadályozni! Szent László idején is szembe kellett mennie a magyarságnak saját érdekében a Vatikánnal bizonyos kérdésekben, és a magyarság mégis hű maradt a hitéhez és a pápasághoz. Ma is valami hasonló bölcs, és Krisztushoz hű magatartást vár el a magyar katolikus társadalom a Kárpátokon innen és túl.

Mert túl hosszú már a Golgotai ösvény és túl nehéz a kereszttel járni rajta… és az ember gyarló. Az erőt adó hit egyre fogy... Meg akar szabadulni az ember szenvedéstől, el akarja dobni a keresztet és szökkelve akar járni végre az ösvényen… ám, akkor "megszabadul" a magyarságától is. Vannak, akik pont erre várnak, ezt akarták elérni, akik ezt készítették elő a keresztény magyarok számára! Ezért nem hagyhatja magára a népet az magyar nyelven imádkozó magyar egyház egyetlen papja és püspöke sem! Nemzetmegtartó erővé kell válnia a hitnek, az egyháznak újra, mert Mária országának alappillére a katolikus hit, a magyar kereszténység. S mert Isten nem véletlenül teremtett magyarnak, a magyar, magyarul akar ezért hálát adni Moldvában épp úgy, mint az érsekújvári ferences templomban, ahol a hitetlen, liberális gvárdián, Krisztust korbácsolja, magyarellenes gyűlöletével… történhet ez a Felvidéken, ahol – újra emlékeztetek –, sok-sok pápának küldött alázatos kérés ellenére sincs magyar püspöke a hívő magyar népnek… és ahol nincs magyar püspök, vagy ahol a püspök nem magyarul érez, ott magyar katolikus egyház sincsen! Magyar pedig, hamarosan nem lesz…

Stoffán György

2024. március 17., vasárnap

Ki a Magyar, ki a hazafi?

Van az úgy, hogy az egyszerű, magyar ember leánya csak szemlélődik. Éli a szürke, tevékeny hétköznapjait és látszólag nem érdekli az, ami körülötte zajlik. Ám, ez nem így van. Egyszerűen csak hagyja, hogy beigazolódjanak a gondolatai.

Az idei, március idusát megelőző események beindították azokat a bizonyos fogaskerekeket… Mindenki találgatta, mi lesz a talán túlságosan is elhíresült kegyelmi ügy hozadéka, ami egy pillanatra megingatni látszott a kormány iránti bizalmat is. Levonva a tanulságot, tisztán látszik, hogy a legnagyobb problémát nem a kegyelem megadása jelentette, hanem a kezdettől hibás kommunikáció. Megbukott e téren, az utóbbi hetekben szinte a teljes magyar sajtó, sőt, a politikum is, legyen az jobb vagy baloldali.

Lássuk hát sorjában az eseményeket, és az elkövetett baklövéseket, amit aztán Magyar Péter koronázott meg március 15-én, a kissé Robespierre-re, Leninre és Rákosi Mátyásra egyszerre hajazó, Andrássy úti beszédében…

A bonyodalom ott kezdődött, hogy az Elnök Asszonyt kérdőre vonta a média egy olyan kegyelmi döntés okán, amely hónapokkal azelőtt történt, ám, egészen véletlenül csak most bukkantak rá. Nem is merné feltételezni senki emberfia, hogy addig ezt az információs „bombát” talonban tartották…

Egyszerre hördült fel a nép, hiszen éppen a pedofília elleni szigorú küzdelmet várta el a hatalmon lévőktől. Elnök Asszony, ahogyan erre valószínűleg számítottak is páran, beszaladt a gondosan felállított csapdába, megtagadva a magyarázatot azon a bizonyos sajtótájékoztatón. A baloldali sajtó gyorsan és keményen reagált, meglepően gyorsan, amíg a jobboldal – a média és a kormány – napokig hallgatott. Akarva akaratlanul felmerült sokakban, hogy Novák Katalint és vele együtt Varga Juditot, akit az ügy szerencsétlenül magával rántott, maga a kormány írta le, de legalábbis karba tett kézzel nézte a napokig tartó agonizálást. Pár nap elteltével életjelet adott ugyan magáról a jobboldali sajtó is (rossz nyelvek szerint vezényszóra), ám, próbálkozásaik olyannyira vérszegényre sikerültek, hogy az edzett, kormánypárti szavazók is komolyan megrémültek, hiszen addigra Novák Katalin és Varga Judit lemondott, a baloldali média pedig már a kormányt vádolta. Őszintén bevallom, ekkora befektetés fejében többet vártam volna az agyondicsért kollégáktól és mivel eléggé szigorú vagyok, ha rajtam múlik, néhányan biztosan állás nélkül maradtak volna.

Ekkor robbant be Magyar Péter a Partizánba, amely annyira jókor jött, mint a sivatagban az eső. Hosszú, őszintének tűnő beszélgetés volt, ahol úgy mesélt mindenről, hogy közben alig mondott el valamit. Gyakorlatilag, csupán annyit, amennyit már a sarki fűszeres is tudott, álmából felkeltve. Sokan feltették akkor a kérdést, miért éppen a Partizán? Erre is megvolt a megfelelő válasz: „máshol nem beszélhetett volna”. Ez azonban nem teljesen igaz. Ritka ugyan, de van még hazánkban párt-független médium, ám, az efféle megkeresésre, független, jobboldali újságírók kérdésére Magyar Péter egyáltalán nem reagált. Ez ab ovo gyanússá tette. Lépten-nyomon tetten érhetőek a hazugságai ezen kívül is, vagy ha finomkodni szeretnék, enyhén szólva, ellentmondásos figura, hiszen ígérte az őszinte vallomást, mégsem lett belőle semmi; zavarták a hatalmon lévők túlkapásai, de éveken át cinkosan hallgatva, aktívan szolgálta azt; kijelentette, hogy nem alapít pártot, nem száll be a politikába, de már mozgalmat alapított. Aztán következett a felhívás, utcára csődítette március 15-én a népet. Mondhatnánk, hogy akárcsak Petőfiék, de a beszédet hallgatva inkább a francia elődök jutnak eszünkbe. Az előkészületeket látva már világossá vált, hogy nem spontán szerveződésről van szó, hiszen vagyonba kerülő stáb gondoskodott mindenről. Ám, a beszéd mindennél nagyobb bizonyítéka volt annak, hogy Magyar Péter az új eszköz ugyanazoknak a kezében, akik évszázadok óta a vesztünkre törnek. Volt abban tengernyi közhely és tömény liberalizmus, szabadság, egyenlőség, testvériség egymással nem összeegyeztethető hangoztatása, de Istent teljesen kizárta. Megszületett hát, az új Magyar Péter-i, echte magyar, de kicsit internacionalista, sorosista etc...  liberális mozgalom, amely kis hazánknak éppen úgy hiányzott, mint a régi közmondásban szereplő ablakos tótnak a hanyatt esés.

Magyar Péterben tehát, egy olyan új lehetőséget vélt felfedezni a nemzetközi liberalizmus nem létező világhatalmi vezető teamje, amely talán maga köré vonhatja a jobboldalban és a baloldalban egyaránt csalódott választókat, a magyar nemzeti irigység megszállottjait, a „mondjunk rosszat másokról” hatalmas civilszervezet tagjait. Magyarán: Magyar egy nem szelektív hulladékgyűjtő, hanem megbízói által mindenkit egy karámba terelni akaró „jó pásztor”. Csakhogy, a megbízók ugyanott rontották el, mint az összes többi, ellenzékinek nevezett, megfizethető, magyarellenes söpredék-vezér: nem ismerik a magyar néplélek rezzenéseit, s azt gondolják, hogy Petőfivel és néhány megsárgult kottájú slágerrel még mindig hatni tudnak. Pedig nem!

Lehet ilyen-olyan szellemiséget hazudva próbálkoznia a magyar-, és keresztényellenes világvezetőknek, lehet nemzeti zászlókat lobogtatva hazát árulni, s lehet nemzeti célokat mantrázva, nagy ívű beszédeket tartani. A magyar néplélek nem dől be ezeknek. Mert a magyar nemzet lelke tiszta és nemes lélek, amely megérzi a hazugságot, megérzi a gyűlöletet, de megérzi a szeretet is. Magyar ügyében viszont megérezte a haszon szeretetét, a hazug, előre megírt és Magyar által felolvasott szövegek idegenségét. Persze, legárulóbb jel azoknak a névsora, akiket Magyar partnerként emlegetett.

Hála Istennek tehát, a Magyart beszervezők még mindig nincsenek a helyzet magaslatán, így Magyar csak ablakon kidobott pénz – ismét… ugyanazokkal a hibákkal és ugyanazokkal a hazugságokkal, mint az összes többi párt és szervezet, ellenségeink oldalán, Dobrevtől Toroczkaiig… Mert, a nemzetnek nem érdeke és nem célja a gyűlölködés és az árulás támogatása. Voltaképpen Magyart meg is dicsérhetnénk azért, hogy a kormány és Orbán Viktor iránti közbizalmat egy újabb árulással megerősítette. És még csak nem is a mi pénzünkbe került! Igaz, Magyar fellépésének Fidesz erősítő eredményét, a magukat jobboldalinak képzelt, jól fizetett, új nemzeti propagandisták igyekeztek szakmailag meglehetősen ostobán lerontani… de nekik sem sikerült!

Március idusa megmaradt olyan ünnepnek, amelyen megünnepelhettük Magyar Péter üstökösként berobbanó, de hulló csillagként kihunyni látszó fényét, amely egyszerűbben, a kínai népünnepélyek lampionjaihoz is hasonlítható. Budapesten ezúttal sem lett liberális, vörös, kormánybuktató forradalom.  

Czeglédi Andrea      

Magyar Péter, fegyver a kormány ellen!


Érdekes, de meglepetésnek egyáltalán nem számító új fegyverhez nyúlt a magyar kormány ellen a nyugati, aberrált birodalom. A fegyver kifejlesztésében egy érdekes és napjainkig sem tisztázott ügy résztvevői vettek részt, majd az új fegyvert, amelynek kifejlesztése félbemaradt, átvette a nyugati birodalom. Kilóra vásárolták meg, tehát nem azt nézte az új tulajdonos, hogy milyen értéket képvisel ez a fegyver, hanem azt, hogy milyen súlya van… Így, fillérekért juthatott hozzá. A fegyver nem más, mint Magyar Péter.

A kormányellenes, és kormánybuktatásra a nyugati birodalom által alkalmasnak vélt politikai mozsárágyú azonban nem durrant túlságosan nagyot március idusán, hiszen semmi olyan nem történt az általa összetrombitált ünnepi szónoklatban, ami felkeltette volna – úgy istenigazából – a nagyérdemű érdeklődését. A Magyar szájába adott mondatok mindössze egy kormányellenes mantra állandóan emlegetett versecskéi voltak, némi Petőfi, Koncz Zsuzsa, Illés zenei aláfestéssel. Magyartól mindent megtudhattunk a kormány háza tájáról, de nemes ígéretei is elhangzottak, ahogy ezt már a nyugati birodalmat kiszolgáló csicskásoktól megszokhattuk. Magyar tehát, egy értelmetlen pénzkidobálás volt ellenségeink részéről. Amolyan vásári portéka, amit a márciusi ünnepségeken eddig is lehetett kapni.

Mondhatná bárki, hogy valami hülye, jól fizetett Fidesz fanként írom e méltató sorokat Magyarról, de mindenkit meg kell nyugtatnom: csupán a politikán kívül és felülállóként, egyszerű, babérokra nem gyúró magyarként vagyok kénytelen méltatni ezt a politikai mozsárágyút, aki még arra sem volna képes, hogy a viharos időben a jégeső ellen felhasználják. Sem kulturálisan, sem politikailag, sem egyéb fontos szempontok alapján nem lehet Magyart politikai erőnek nevezni, hiszen az a gárda jelent meg nagy ívű ünnepi előadásán, amely mindenre képes és mindenkinek minden ostobaságot elhisz, és minden új politikai elképzelés mellé odaáll – értelmetlenül. Hiszen, ma egyetlen lehetősége van a magyarságnak arra, hogy esetleg megmaradjon; és ez a mai kormány. Minden hibájával, akár bűnével és érthető vagy félreértető állításával együtt. A magyar társadalomnak pedig, egyetlen dolga van, ha esetleg meg akarna maradni: összezárni Orbán Viktorral. Mert ma nem politikai pártok egymás ellen zajló háborújáról van szó, nem politikai minőségeket kell összehasonlítanunk és nem Magyar Péter üstökösként és egyben hulló csillagként feltűnő jelenségét kell követünk, hanem ki kell állni a konkrét programmal és irányvonallal rendelkező, a világ minden táján elismert politikusunk, Orbán Viktor mellett. És ha megússzuk azt, ami Európára vár, akkor utána fel lehet majd tenni a kérdéseket, tisztázni lehet a problémákat. Ám, addig ha számos dolog nem tetszik is, az „egy az Isten, egy a nemzet” feliratú zászló alatt  kell felsorakoznunk ahhoz, hogy fiataljaink, gyermekeink és unokáink ne ágyútöltelékként végezzék valamelyik nyugat-európai fronton. Fel kellene fognia végre minden magyar állampolgárnak, hogy ma olyan világot élünk, ahol nem a hangzatos politikai jelszavak és ígéretek számítanak, hanem a nemzet melletti elkötelezettség minden egyes ember részéről! Akár tetszik, akár nem! Mert programot és politikusi magatartást, nemzeti elkötelezettséget ma csak Orbán Viktor jelent. Mindenki más hazudozik és arra a pénzre hajt, amelyet beígértek nekik a kormánybuktatás zsoldjaként. És ebben a helyzetben sem Magyar Péter, sem a Petőfi idézetek, sem Koncz Zsuzsa nosztalgikus táncdalai nem jelentenek megoldást.

Stoffán György

2024. március 15., péntek

Március 15-e margójára

Minden évben ünnepeljük március idusát, a forradalmat, mint nemzeti ünnepet. Ám, senki nem gondol bele, hogy voltaképpen mi is volt ez a fellángolás, és milyen érdekek álltak a háttérben.

Számomra inkább jelent ez az úgynevezett ünnep egy sötét korszakot elindító és idegen érdekeket szolgáló megmozdulást, semmint nemzeti forradalmat, hiszen ami egész Európában egyszerre szerveződik és tör ki, az nem lehet egy-egy nemzet sajátja még akkor sem, ha nemzeti érdekekre hivatkozik, ha a nemzet fiatalságát szervezik be.(Lásd; a traktoros felvonulásokat napjainkban!)

Ha párhuzamot vonunk a mai kor és az 1848-as lázadás között, akkor világossá válik, hogy ma ugyanaz történik, mint akkor, csak, a mai korban Kamugeri vagy Donát Anna lenne Petőfi. Ugyanis, attól kezdve, hogy a büntetett előéletű fiskális, Kossuth a magyar Szent Koronát össze akarta törni és a Dunába dobni, valamint a címerről eltávolították a Szent Koronát, számomra nem egy nemzeti felkelés ez a forradalom. Az is érdekes a mi nagy forradalmainkban, hogy mint Európa többi országban, a Magyar Királyságban sem emlegették a forradalmak idején a kereszténységet, a hitet, a Magyarok Nagyasszonyát. Azaz, azokat a nemzeti hagyományokat, azt a hitet, amely ezer éven keresztül megtartóereje volt népünknek. Ha emlegették, akkor, mint ellenséget, kiirtandót, az államtól elválasztandót.

Tehát, a ’48-as forradalom egy liberális, külföldről szervezett, szabadkőműves hadművelet volt az európai királyságok megdöntésére, az 1789-es őrült és emberellenes francia elvek és szellemiség szerint.

Mindezek ellenére nem lehet elítélni azokat a fiatalokat, akik politikai tapasztalat, és általános ismeretek nélkül részt vállaltak ebben a végzetes, liberális drámában, hiszen ők nem látták akkor, hogy mit szolgálnak, miért és kiknek az érdekében adják drága ifjúságukat, életüket. Valóban hittek abban a forradalomban, abban az eszmében, amely globalista, és a szuverén nemzetek ellen irányuló szabadkőműves, Európát lángba borító szervezés végeredménye volt. A forradalmat követő szabadságharcban már megjelent a nemzeti jelleg, a nemzeti érzés, és az Aradon kivégzett tábornokok sem Kossuth szabadkőműves eszméit szolgálták, hanem a valóban szomorú helyzetben élő népet, mentették a Szent Koronát, és a Máriás zászló alatt együtt harcolt az osztrák elnyomók ellen a keresztény és a zsidó vallású magyar, nemzeti királyság felállítását követelve. A szervezők azt gondolták, hogy mint Európa többi népét, úgy a magyart is meg lehet szédíteni az egyesült Európa, a Duna-menti Köztársaság ostoba és kivitelezhetetlen szellemiségével, a köztársaság és a demokrácia vírusával. A szabadságharc sarkosan elválasztotta a szabadkőműves, liberális, nemzetköziséget hirdető eszméktől a nemzet igazi akaratát, a de facto Magyar Királyság visszaállítását, a szabad és független Magyarország megteremtését a Szent Korona eszme alapján!

Ma, amikor ünnepeljük ezt a tébolyt, ugyanannak a szellemiségnek a skizofréniáját éljük meg. Mert nem a részt vállaló és önfeláldozó személyekre emlékezünk csupán, hanem magára a forradalomra, az eszmére, amely eszme Trianonhoz, Rákosi Mátyáshoz és a rendszerváltás utáni meghasonlott köztársasághoz vezetett, amely mint látjuk egy befejezetlen és kivitelezhetetlen állandóságot generál. Ma is a fiatalokkal operál ugyanaz az erő, ugyanaz a beteges szellemiség, csak ma már más eszközökkel, más szereplőkkel és sokkal nyíltabban, sokkal – számukra – megfelelőbb technikai eszközökkel. A cél és az eszme nem változott.

Pártok feszülnek egymásnak, aljasság, rágalmak és a pénz határoz meg mindent, de hiányzik a művelt és kulturált fék, azaz egy olyan társadalmi osztály, amely nagy erőfeszítésekkel, de kordában tudta tartani a rendetlenséget, amely még érezte a haza és a nemzet iránti elkötelezettséget. A keresztény magyar nemzet mára csak egy messze tűnő emlék, a jövő pedig mindössze úgy jellemezhető, hogy: kérdéses.

És ma is ünnepeljük annak a folyamatnak a kezdetét, amely idevezetett. Pedig, milyen szép lehetne a világ pártok nélkül, milyen szép lenne a világ, ha mint több ezer éven keresztül, most is csak a nemzet és a nemzeti érdek számítana a magyarnak… pártok és ostoba, idegen érdekeket szolgáló ideológiák nélkül.

A folyamat azonban visszafordíthatatlan. És szomorú. Ünnep ide, vagy oda…

Stoffán György                  

2024. március 14., csütörtök

Az elkótyavetyélt műterem

Mintha egy hatalmas bolondházban volna az ember ma, Magyarországon és Európában… vagy mintha egy Rejtő Jenő által megrajzolt kikötői kocsmában telnének a napjaink, de semmiképpen sem abban az országban, ahol jó száz esztendeje még az erkölcs és a becsület volt a két legfőbb erény.

Mert mit is látunk ma magunk körül? Ha belenézünk a híroldalakba, fellapozzuk a különböző európai és hazai internetes közléseket, joggal megborzadunk. Néhányan. Ugyanis, nem vagyunk már sokan azok közül, akik néhány éve még elképzelhetetlennek tartottuk volna mindazt, amit most látunk, amiben élni vagyunk kénytelenek. A nyugati világ vezetői halálba akarják küldeni fiatal polgáraikat, lerombolva szeretnék látni mindazt, ami Európát azzá tette, amiről ma még az épített emlékek, könyvtárak tanúskodnak. Szellemi és lelki rombolás folyik az élet minden területén, s ezt az európai vezetők a fejlődéssel, a tudománnyal, a szabadsággal és az emberi jogokkal igyekeznek alátámasztani, miközben gátolják a fejlődést, hiszen háborúba öntik a megtermelt javakat, megszüntették a szabadságot, az emberi jogokat, és a tudományt is egy olyan világ kialakítására használják, amely halált és rabságot teremt a világon minden egyes ember számára. Magyarán: potenciális bűnözők, gyilkosok és elmebetegek vezetik a világot.

A nép válasza erre, a néma tűrés. Igaz, jól szervezetten, mintha spontán megmozdulás volna, kimennek a traktorosok Európa minden országában, trágyával jól összemocskolják a városokat, majd hazamennek… Ott állnak Brüsszelben az Unió székházánál, de nem teszik meg azt a lépést, amelyet ötszáz-millió európai elvárna tőlük… és az ötszáz-millióból senki nem csatlakozik hozzájuk. Mert őket nem szervezte be a nagy szervező, s önállóan nem tudnak gondolkodni. Tehát, hőzöngő, de szófogadó rabszolga lesz mindenki Európában és a világon mindenütt.

Ágyútöltelék, kiirtandó felesleg, annak érdekében, hogy a nem létező világhatalom tervei megvalósulhassanak. Igazi békepártiak nincsenek, csak a szavakban. Közben, minden politikus tartja a tenyerét a háborúból befolyó véres jussért, hiszen ma, minden gazdaság érintett a háborús profitban. Ki így, ki úgy, de ebből a bűnből senki nem maradhat ki, mert egy évszázad alatt úgy épült ki a világgazdaság, hogy egyszerre sározódik be minden résztvevő. A szövetségek, szervezetek, uniók, mintegy odaláncolják az emberiségellenes bűnöket elkövető világhatalomhoz az összes politikust, pártot és kiszemelt végrehajtót. Kit ilyen, kit olyan színekben, nemzeti vagy nemzetközi elkötelezettséget hazudva, és aszerint átverve a népeket, hogy a népek mit akarnak hallani. Sátáni kor ez, sátáni résztvevőkkel, sátáni következményekkel. Háborúval és halállal, teljes pusztulással. Bizonyára nem ez az első ilyen végzetes kor az emberiség léte óta. Csak kár, hogy pont nekünk kell átélni, végigszenvedni és hallgatni a hazudozást, de titkon még hinni a krisztusi ígéretekben…

A nemzetközi politikán kívül, nekünk, magyaroknak még van egy külön keresztünk ebben az aljas, erkölcsét vesztett, embertelen világban. Ez a kereszt nem más, mint az, hogy valamiképpen meg akarjuk tartani azt, ami csak a miénk: a keresztény magyarságot, aminek a nagy részét már eltüntette a politika az elmúlt kerek nyolcvan esztendőben, de még maradt annyi, amennyihez érdemes ragaszkodnunk. Ám, ezt a keveset is igyekeznek megszüntetni, összezavarni, hazudozva és erkölcstelenül megsemmisíteni.

Az ellenség oldalán hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, és mindig van egy-egy új ember, aki vállalja a káoszt, az anarchia generálásának a feladatát. Erre a másik oldal is reagál, de nem a kellő modorban és nem az elvárásoknak megfelelően. Mert itt is hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, miközben cinikus és lenéző stílusban kommunikálnak. A rosszul levezényelt ál-botrány után, most egy, még rosszabbul levezényelt, és még nagyobb botrányt okozó cirkuszt generáló árulássorozat készülődik, miközben ünnepelne is az ország, de ebben az ünneplésben ugyanazok akarnak megint forradalmat szervezni, akik Európában 1848-ban is megszervezték azt. Talán a szándék sem változott: eltörölni minden maradék értéket, emberi érzést, hitet, nemzettudatot és erkölcsi normát. A társadalom így, még jobban szanaszét szakad, tehát, még labilisabbá válik a talaj a lábunk alatt, s még nagyobb esélyünk van arra, hogy belesüllyedjünk abba az európai mocsárba, amelyből nincs kiút. Azt, hogy kik, miért most, hogyan és mennyi pénzt áldozva erre szervezik a várható káoszt, pontosan nem tudni. A "cirkuszra" adott válaszok is éppen olyan zavarosak, etikátlanok, mint az azt kiváltó Magyar-ügy, és ráadásul ezek a válaszok, még a nemzeti méltóságot is nélkülözik. 

Persze, ma már „úriemberséget”, méltóságot nem várhatunk el egyik oldalról sem, mert azt, egyrészt nem is érti a kiüresedett társadalom – az ellenzékről nem is beszélve –, másrészt nincs is kitől ilyesmit elvárni…

Gróf Széchenyi István, Gróf Teleki Pál, Csernoch János, Klebelsberg Kuno, Zadravecz István és sok más példaképünk országa, ma szomorú képet mutat, és még remény sincs rá, hogy ebből a szomorú képből egy esetleges restaurálás újra azt hozza elő, amilyennek eleink egykor megfestették… Mert ma, értő restaurátor sincsen! Mindenki csak ráken valami olcsó festéket erre a szakad vászonú képre, majd kéri a kenés árát, mert minden kenés hatalmas pénzt hoz… az eredeti kép pedig, lassan teljesen eltűnik… a vászonnal, a festőállvánnyal, a palettával és az ecsettel együtt. Senki nem tudja majd, hogy ahol állt az a festőállvány, rajta a fantasztikus képpel, ott egy bámulatosan szép műterem volt valamikor, amelyben igazi értékek születtek… amíg meg nem jelent a képkereskedő... és fel nem vásárolta az egészet, az éjszakai portástól a teremőrön át, a festőművészig.

Stoffán György