Magyar anyanyelvünk a katolikus anyaszentegyház hitének és tanításának egészen kiváló kifejező eszköze. A magyar kereszténységnek eredeti gazdagsága tükröződik abban a szókincsben, amely a Szentlélek Mátkáját illeti. Figyelemre méltó, hogy a magyar nyelv milyen nagyszerűen képes kimondani Isten Anyjának különlegesen áldott voltát.

A Boldogságos Szűz Mária mentes maradt az áteredő bűntől és annak minden szennyétől. Isten Őt kezdettől fogva kiválasztotta, egészen és teljesen betöltötte, lefoglalta és megszentelte: a mi Urunk Jézus Krisztus megváltása elővételezett módon, túláradó bőséggel áradt ki Reá. Az Angyali üdvözlet (Lk 1,26–38) vonatkozó kulcsfontosságú kifejezését emlékezetet meghaladó idő óta malaszt szóval imádkozza a magyarság.

A malaszt szó már a legrégibb összefüggő magyar nyelvemlékben felfedezhető. A XII. században a Borsod vármegyei Boldván keletkezett, számos titkot magában rejtő Halotti Beszédben rögtön a második mondatban tűnik fel: „Mennyi malasztban teremté eleve [az Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá”.

A Halotti Beszéd és Könyörgés (Sermo super supelchrum) egy Árpád-kori latin sacramentariumnak, a tudományos világban később Pray György jezsuitáról elnevezett kódexnek a 154. levelén található. Figyelemre méltó, hogy közvetlenül a Halotti Beszéd és Könyörgés után olvasható egy hasonló tartalmú, kicsit részletesebb latin prédikáció. A magyar prédikáció kötetlen magyar tolmácsolata a latin szentbeszédnek. A magyar beszéd feltehetőleg bencés készítője szerkesztés alá vonta a latin forrásmunkát: alapjában véve leegyszerűsítette a szöveget, ugyanakkor a stíluselemeket ügyesen ültette át az ismétléstől a felkiáltásig és a figura etymologica-ig („halálnak halálával halsz”). A Könyörgés fordítása ugyanakkor szabatos, mivel az a maga szertartásbeli helyén mással fel nem cserélhető, állandó liturgikus formula.

A magyar szöveg a latin gratia szót fordítja – az elterjedt nézet szerint az ó-egyházi szláv milost szóból eredő, mások szerint az ősi magyar szógyökök alapján a „teremtés malmára” utaló – miloszttal. Ugyanakkor háromszor szerepel a Halotti Beszédben a malaszttal rokon értelmű kegyelem szó is. „Imádjuk Urunk Isten kegyelmét e lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét!” Itt a latin beszéd alapján magyar változatot készítő szerzetes a latin misericordia-t fordítja kegyelem szóval, melyet végül harmadszor is szerepeltet a Halotti Beszédnek a lezáró Könyörgésében: „Szerelmes barátim! Imádjunk e szegény ember lelkéért, (…) hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze…” A latin szövegben ezen a helyen a pietas szót találjuk.

A katolikus hit által tudjuk azt, hogy a magunk erejéből nem üdvözülhetünk, hanem ahhoz Isten malasztja szükséges. A malaszt természetfölötti lelki ajándék, melyet a Szentlélek azért ad nekünk, hogy üdvözülhessünk. Isten a malasztot a mi Urunk Jézus Krisztus érdemei miatt adja nekünk, ki érettünk emberré lett, szenvedett és meghalt. Megkülönböztetünk megszentelő és segítő malasztot. A megszentelő malaszt Istennek az a természetfölötti lelki ajándéka, mely bűneinket eltörli, lelkünket megszenteli, és így képesekké tesz bennünket a mennyország elnyerésére. Elsőként a keresztség által részesülünk benne. Halálos bűnnel elveszítjük, amit csak a szentgyónás szentségével, akadályoztatás esetén tökéletes bánattal nyerhetünk vissza. A segítő malaszt Istennek az a természetfölötti lelki ajándéka, mely az embert a jó cselekedetre indítja és segíti: megvilágosítja értelmünket, és akaratunkat a jóra serkenti. Megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük.

Magyar anyanyelvünk a latinhoz hasonlóan képes árnyalataiban is kifejezésre juttatni a Szentlélek által közölt, természetfölötti ajándékok gazdagságát. A mindent megelőző, teljesen és egészen az isteni jóságból eredő megszentelődés felel meg leginkább a latin gratia-nak, valamint a legszebb magyar megfelelőjének, a malaszt szónak. Ezzel együtt a kegyelem inkább a misericordia és pietas jelentését adja vissza, és Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza. A kegyelem kifejezés a büntetés alól való fölmentésre irányítja a figyelmünket, míg a malaszt az isteni jótétemény kizárólagosan Istentől származó, eredendően a teremtés rendjéhez tartozó voltára utal. Hiszen a maga módján az Istennel együttműködő ember is tud irgalmazni, megbocsátani, tud valóban kegyelmes úrként és asszonyként viselkedni, míg a malaszt kizárólag Istennek tulajdonítható ajándékot jelöl, s így az isteni ajándékozó szeretet túláradó bőségét állítja elénk.

A Halotti Beszéd, nyelv-édesanyánk ősi szövegtanúja mindennek alapján egyértelműen bizonyítja, hogy a malaszt és a kegyelem közötti különbség kezdetektől fogva különböző teológiai tartalmak s jelentésárnyalatok kifejezésére szolgál. A malaszt szó csak az Istentől kapható, különleges, mindent megelőző ajándékra vonatkozik, a kegyelem szó pedig a megbocsátással van szoros kapcsolatban, és általánosabb értelemben az embertől is származhat. A két kifejezés alapjában véve tehát bár kétségtelenül rokon értelmű, mégsem azonos egymással. Az előbbi inkább a teremtés, az utóbbi inkább a megváltás művére fordítja figyelmünket. A teológiai és a nyelvi igényesség ezért egyaránt megkívánja, hogy Örömünk Okának megszólításában mi is illő különbséget tegyünk, és törekedjünk a helyes szóhasználatra.

Isten szent malasztja a Boldogságos Szűz Máriát teljesen eltöltötte, hogy az isteni életben való tökéletes részesedés által egészen beléphessen a Szentháromság benső életébe. Gábriel arkangyal ezért köszöntötte Máriát e kitüntető szavakkal: „Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van Teveled!” – „Ave, gratia plena, Dominus tecum ” (Lk 1,28.) Szűz Máriának nem csupán tulajdonsága, hanem létét betöltő, egész valóját meghatározó állapota, hogy Ő a malaszttal teljes. Ez tette Őt képessé arra, hogy meghívásának üzenetére hitének szabad beleegyezését tudja adni, és az Üdvözítő Anyja lehessen. Ezt a kiválasztottságot fogalmazza meg a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius által 1854-ben hirdetett ki: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló malasztja és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.”

Istennek Szent Anyjában tehát az egészen egyedülálló szentség pompázatos ragyogását szemlélhetjük, mellyel fogantatásának első pillanatától kezdve tündökölt, mert Fiának érdemeire való tekintettel mindennél fenségesebb módon lett megváltva. Az Atya a Hajnali Szép Csillagot minden teremtett személynél jobban megáldotta, eltöltve áldásának bőségével Krisztusban (vö. Ef 1,3), s kiválasztotta Őt „a világ teremtése előtt”, hogy egészen szent és szeplőtelen legyen (vö. Ef 1,4). A Szeplőtelen Szívű Szűz ekképpen lett méltó Anyja és Társa az emberi természetet magára öltő Úr Jézus Krisztusnak, a mi Megváltó Istenünknek. A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességének birtokában, a rokon jelentésű kegyelem és a malaszt szavak közül ezért méltó és igazságos tudatosan a malaszt kifejezést választanunk legalább akkor, amikor közvetlenül a Szüzek Szent Szüzének állapotára vonatkoztatunk.

Nem én kiáltok először a malaszt szó megőrzésének fontosságáért – kiemelném Kerényi Dénes kiváló cikkét –, de remélem, egyre többen leszünk, akik tiszta szívvel ragaszkodunk hozzá. Imádságunk szépségét és gazdagságát nem csupán a mi édes anyanyelvünk védelmében kell megőriznünk, hanem mert mindenekelőtt a Boldogságos Szent Szűz iránt kiemelt tiszteletünk és szeretetünk (hyperdulia) teszi ezt szívügyünkké. Nem maradhatunk némák a szomorú tény láttán, hogy a malaszt szót szándékosan kitörlik a teológiai szóhasználatból és a hitéletből. A latin teológiai fakultásokon és a hitoktatásban sajnos már régen elhagyták e kifejezés használatát. A görög katolikus liturgiában mindmáig jelen van, de a novus ordo szerinti latin szertartásban szinte teljesen kiirtották. Hivatalos latin egyházi kiadványban sehol sem jelenik meg, csupán hírmondója akadt az Éneklő Egyházban: az Angyali üdvözlet szavainak énekelt változatában (ÉE 351) még szépen megőrződött ez a Szűzanyánkat megkülönböztető kifejezés. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kötelező jelleggel használatra rendelt új, 2009-ben megjelent Praeorator liturgikus vezérkönyv azonban már az Angyali üdvözlet énekelt formájában is a kegyelem kifejezést hozza, és a hasonló többletjelentéssel bíró ősi szórendet szintén modernizálta.

A gratia, misericordia és pietas szavak magyar jelentésének szándékos összemosásával és a malaszt eltüntetésével elveszítünk egy a magyar katolikus hitünket és imaéletünket gazdagító, meggyőződésem szerint az Úrnak és a Szűzanyának is kedves figyelmességet. Aligha tűnhet elfogadhatónak a nyelv természetes változására (elszegényedésére) hivatkozó modernista érvelés, ha meggondoljuk, hogy a szó elhagyását bizottsági döntések és előírások szorgalmazzák, és figyelembe vesszük, hogy a liturgikus szóhasználat mindig az örök és változhatatlan igazságokat tükrözi. Amennyiben a teológiai irodalom manapság el is tompult annyira, hogy nem tart igényt a magyar nyelv lágy kifejezőkészségére, a gratia finom megkülönböztetése legalább a liturgia és az imádság szövegében megmaradhatott volna. Ha az Ave Maria magyar fordításában megőriznénk e kifejezést, illő módon hangsúlyoznánk ki a Boldogságos Szűz Mária áldott állapotának egészen csodálatos voltát.

Köszöntsük buzgó szeretettel Édesanyánkat, Magyarország Királynőjét, Istenszülő Szűz Máriát a tőlünk telhető legszebb szavakkal, és adjuk gyermekeink ajkára is, amit a Szent Arkangyaltól tanultunk: „Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled!”

Ez a cikk Tengernek Csillaga 2010. évi első számában megjelent írásnak a szerző által felújított változata. Nyomtatásban megjelent a Tengernek Csillaga 2021. szeptember-októberi számában.

Köszönet a szerzőnek a másodközlés felajánlásáért. A szerk.

Létrehozva 2023. augusztus 14.