Nagyboldogasszony: 1. a →Boldogságos Szűz Mária neve a katolikus magyarok ajkán, a →Nagyasszony változata. A ~ szóban a nagy Mária föltámadására és megdicsőülésére utal (→Kisboldogasszony, Mária születésére és a kicsi Máriára). -

2. ünnep aug. 15-én: →Mária halálának, ill. test szerinti mennybevitelének ünnepe: →Mária mennybevétele. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius p. a Munificentissimus Deus kezdetű bullájában dogmai rangra emelte (1950). Ezzel voltaképpen elismerte a szakrális folklórhagyomány élőszavas tanúságtételét is. - Jeruzsálemben már az 5. sz. elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak v. elszenderedésnek [dormitio] nevezték). A 6. sz: a K-i egyh-ban mint Mária mennybevitele vált ált-sá Dormitio sanctae Mariae néven. Ny-on a 7. sz-tól terjedt el, s a 8. sz-tól mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius tette Rómában hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliát, 866-1955: oktávát csatoltak hozzá. 1950: az Assumptio dogmájának kihirdetése tovább emelte az ünnep fontosságát (→mariológia, 4.). 2003: a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8.) napja mellett a másik kötelező →Mária-ünnep. -

3. A Lányi-kódexben Nagyasszony. Az ünnep a vallonoknál Grande Notre Dame, horvátoknál Velika Gospa. Ebből az egyezésből következtetik a lit. hagyományozódásnak Árpád-kori vallon-m-horvát útját. Mohácsi sokácok ajkán Velika Gospodjina. Nyolcada, melybe Szt István kir. napja is beleesik, a magyar egyh. év kiemelkedő időszaka. ~ a legkedvesebb hazai patrocíniumok egyike. - Az ünnepet Székesfehérvárott első szt kir-unk is megülte. Egyik alkalommal a →Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt: „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé” (Érdy-kódex). Az Árpád-ház, nemzetsége ~ oltalmába ajánlotta magát. Az országot, vagyis önnön uraságát, uralmát és a kirságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó kirnéja. Már Árpád fehéregyházi sírja fölé is ~ tiszt-ére emeltek tp-ot, de az ő patrocíniuma alatt állott a székesfehérvári baz., királyaink koronázó és temetkező helye, továbbá az esztergomi baz., a kalocsai érs., a váci, győri ppi szegyh.: a szt kir. alapításai. -

4. Árpád-kori, kk. ~nak szentelt monostoraink közül bencés: Csanád (1030), Kolozsmonostor (I. Béla), Kolos (Szt László), Iván (1102), Széplak (1143), Tereske (1219), Koppánmonostor (1222), Almád (1222), Sár (1262), Kompolt (1280), Bulcs (13. sz.), Stola (14. sz.), Dömölk, Madocsa, Szer, Csatár (kk.); prem.: Váradhegyfok (12. sz., kir. alapítás), Adony (Nyíradony), Ábrány, Bény (1217 e.), Türje (1241 k.), Ivanics (1246), Znióváralja (1251, kir. alapítás), Majk (1252 e.), Darnó (13. sz.), Gyulafirátót, Ócsa, Rajk (1320); ciszt.: Bélapátfalva, Cikádor, Kerc, Pásztó, Pilis, Savnik. Rendi hagyomány értelmében egyébként minden ciszt. monostornak ~ volt a patrónája. -

5. Patrocíniumok: esztergomi egyhm.: Esztergom (szegyh., szentistváni patrocínium), Alsódiós, Alsódombó, Bazin, Bernece, Boldogfa, Bp. (Koronázó tp., Belváros, Kelenföld), Burszentmiklós (kpna), Csicsó, Dercsika, Detrekőcsütörtök, Dunaszerdahely, Gúta, Hontszentantal (kpna), Ipolyság, Ipolyszalka, Jánostelek, Kicő, Kislévárd, Magyardiószeg, Majtény (kpna), Malacka, Maniga, Márianosztra (1726), Nádasfő, Nagytapolcsány, Nemesoroszi, Óbars, Ószombat, Ótura (1761), Pozsony (Virágvölgy, 1770; kórház), Pozsonyszentgyörgy (kpna), Selmecbánya, Somorja, Szántó, Szögyén, Temetvény; nyitrai egyhm.: Bajmóctölgyes, Bosác, Kasza, Kinorány, Turzófalva; besztercebányai egyhm.: Balog (1804), Besztercebánya, Breznóbánya (1782), Moticskó, Récske (1784), Simony; rozsnyói egyhm.: Abafalva (kk.), Alsókálósa (1375), Alsósztregova (kk.), Bárna (1822), Berzéte (14. sz.), Csetnek (13. sz.), Csíz (kk.), Dobfenék, Fazekaszsaluzsány (1785), Felsőirtás (1345), Felsővály (1375), Fülek (1726), Gács (várkpna), Gombaszeg (pálos, kk.), Gölnicbánya (kk.), Helpa (1800), Jené (1501), Melléte (13. sz.), Putnok (1287), Rozsnyó (1304), Sánkfalva (1297), Szomolnokhuta (1751), Szögliget (1901, kpna), Tiszolc (kk.), Torna (13. sz.), Uzapanyit (kk., új tp.: 1872), Zsip (1332); szepesi egyhm.: Chlebnic, Hladovka, Igló, Istvánfalva, Leibic, Podolin, Szepesófalu, Szepesolaszi, Szlatvin, Zákameneklin; egri egyhm.: Ajak (1819), Barátinyárád (1332, elenyészett), Borsodszirák (1778), Csokva (1806), Ibrány (1876), Jászberény (1639), Kállósemjén (1934), Kenderes (1783), Kopócsapáti (1801), Kömlő (1782), Miskolc (1729, minoriták), Nagyhomokos (1907), Nyírbéltek (kk. tp., titulusának kezdete homályos), Ónod (1332), Ormospuszta (1933), Polgár (1858), Sály (1796), Szabolcsveresmart, Százd (1067, monostortp.), Szend (1332), Tard (1332), Tiszaeszlár (1895), Tiszafüred (1827), Tiszatarján (1928), Vencsellő (1834); kassai egyhm.: Bekecs (1930), Boroszló (1782), Csáklyó (1861), Gálszécs (1494), Görgye (1895), Göröginye (1722), Gyapár (1893), Hegyi (1797), Jánosvágása (1912), Kassa (domonkosok, 1235 k.), Kenyhec (18. sz.), Kurima (1703), Lengyelfalva (1875), Nagyszilva (kk.), Papháza (1756), Saca (1737), Sztára (1811), Tapolyhanusfalva (1717), Topolóka (1848), Zsebefalva (1635); szatmári egyhm.: Császlóc, Dara (1769), Erdőd (kk.), Felsőbánya (1858), Felsőschönborn (1788), Gyertyánliget (1824), Nagymajtény, Németi (1335), Papos (1600), Tiba (1755), Túrterebes, Vitka (1815); veszprémi egyhm.: Alsódörögd (1347, ma Taliándörögd), Alsóőrs (1478), Bakonybél (1230, kpna), Balatondörgicse (1334), Balatonszöllős (1313), Boldogasszonypáh (1369), Csatka (1357, pálos), Ecsér (1433), Haláp (1433), Magyaród (1428), Mernye (1333), Nedelice (1322), Remete (14. sz.), Süly (1263), Sümeg (1498), Tagyom (1322), Tapolca (1290), Told (1384), Veszprémvölgy (1005, görög, bizánci). Ma is virágzanak: Alsóhetény, Andocs, Arács, Babócsa, Bakonygyepes, Bakonygyirót, Balatonmária, Bazsi, Buzsák, Gamás, Getye, Görgeteg, Halimba, Ihászi, Kaposújlak, Kaposvár, Kastélyosdombó (kpna), Kiskorpád, Kivadár, Mezőcsokonya, Som, Somogyszentmiklós, Súr, Szűcs, Tapolca, Torvaj, Úrkút, Várpalota, Zalakoppány, Zalaszentbalázs; székesfehérvári egyhm.: Bakonykúti (1795), Ercsi (1767, kpna), Felcsút (1828), Káloz (1787), Magyaralmás (1787), Nagykovácsi (1742), Nagylók (1950), Nagytétény (1753), Nagyvenyim (1944), Újbarok, Úrhida (1914); győri egyhm.: Csorna (prem., társpatrónus Mihály), Fraknó (Forchtenau), Gyarmat, Gyóró, Győr (szegyh., kk.), Kisbér, Kisboldogasszony, Lók, Lövő, Osli, Oszlop, Páh, Répcefő, Szőny; szombathelyi egyhm.: Barátfalva, Bántornya, Felsőlendva, Felsőőr, Incéd, Kemeneshőgyész, Máriafalva, Németlövő, Nova, Ostffyasszonyfa, Pinkakertes, Sorokpolány, Vasboldogasszony, Vasszécsény, Vasvár; pécsi egyhm.: Bátaszék (1902), Borjád (1928), Dályok (1794), Garé (1875), Gödre (1773), Grábóc (1765), Lánycsók (1773), Magyarürög, Máriakéménd (1746), Ódány, Pécs (ppi kpna), Pécs (1855, apácatp.), Pécsvárad (1767), Szászvár (1772), Tamási (1740), Tolna (1743), Udvari (1787), Újdombóvár (1933), Vajszló (1776), Villánykövesd (1780); váci egyhm.: Csongrád (1704), Legénd, Máriabesnyő, Mezőtúr (1776), Monor, Nógrád (1696), Sári (1720), Soroksár (1762), Tápiószentmárton, Tereske (kk.), Tura (1726), Vác (1744, szegyh.); kalocsai egyhm.: Apatin (1798), Bács (13. sz., ferencesek), Bácsborsód (kpna), Bajsa (1760), Békova (1921), Dunacséb (1822), Hercegszántó (1752), Kalocsa (1735, szegyh.), Madaras (1799), Óbecse (1776), Tataháza (temetőkpna); csanádi egyhm.: Bogáros (1774), Bulcs (1871), Csanádapáca (1858), Haulikfalva (1856), Kiszombor (1777), Krassóvár (1726), Majláthfalva (1878), Módos (1796), Nagytószeg (1816), Németság (1793), Óbessenyő (1801), Pankota (1806), Székudvar (1867), Temesvár (1754); nagyváradi egyhm.: Asszonyvására (1894), Bihar (1826), Bihardiószeg (1885), Érkeserű (1748), Görbesd (1811), Kőröstarján (1865), Margita, Nagyszénás (1926), Nagyvárad (1780, szegyh.), Szilágysomlyó (1743); erdélyi egyhm.: Almakerék, Csíkgyimes, Désakna, Erzsébetbánya, Gyergyótölgyes, Holcmány, Husszúaszó, Kászonújfalu, Küküllővár, Kézdisárfalva, Magyarszarvaskend, Nagyboldogasszony, Náznánfalva, Nyárádköszvényes, Oroszhegy, Sepsibükkszád, Szárhegy (barátok), Topánfalva, Törcsvár, Vulkán, Vajdahunyad. -

6. Helységnevek között a ~ patrocínium ihlette: Boldogasszony, →Dörgicse, Vasboldogasszony, Boldogasszonyfa, Nemesboldogasszonyfa, Boldogasszonyfalva, Boldogasszonytelke, Boldogasszonyvölgye, Boldogasszonypuszta, Boldogfalva, Nagyasszonyfalva, Győrasszonyfa, Kisasszonyfa, Ostffyasszonyfa, Havasasszonyfalva, Asszonynépe, Asszonyvására. Elenyészett a kk. Asszonyszállás, másként Boldogasszony szállása, ma Pusztamérges. - A búcsújáró kultuszt idézi Máriabesenyő, Máriacsalád, Máriagyűd, Máriakálnok, Máriakéménd, Máriakönnye, Máriamakk, Márianosztra, Máriapócs, Máriaradna, Máriaremete, Máriavölgy. Régi tp-ot, kpnát sejtet Máriafalva, Máriahegy (Szepes, Zala vm.). - Ugyanakkor Almásszentmária, Bodrogszentmária, Muraszentmária, Tarnaszentmária, Somorja nevében esetleg Egyiptomi Szt Mária hajdani titulusa rejtőzik. -

7. Legendaszerű mozzanatokkal gazdagon színezett története egyik legkedveltebb témája volt a m. kk. szakrális műv-nek és kódexirod-nak, majd elnépiesedve a vallásos népkv-eknek, sok ponyvairod. változatban megfogalmazott epikus éneknek. A Tihanyi, Kazinczy-, Érdy-, Teleki-, Horvát-, Cornides- és Nagyszombati kódexek elsősorban Temesvári Pelbárt szövegére épülnek. A Tihanyi kódex skolasztikus okfejtéssel bizonyítja, miért kellett Máriának megdicsőülnie. A kk. legendát barokk népkv-ek közvetítik a licenciátus jámborság, innen meg búcsújáró népünk világába. -

8. Ikgr. Amíg Mária halála, temetése, mennybevétele inkább a kk-nak, mennybevétele, megkoronázása a barokknak volt jellemző kedvelt témája. Mindenesetre az assumptio jámbor hazai hite folytonos. Kk. freskóink így inkább Mária végtisztességét ábrázolják: Almakerék (14. sz.), Bántornya (15. sz.), Barcaszentpéter (15. sz.), Csécs (14. sz.), Gecelfalva (14. sz.), Gerény (14. sz.), Martonháza (14. sz.), Nagylibercse (14. sz.), Nagyselmec (14. sz.), Zsigra (14. sz.). - Gótikus táblaképek: Almakerék (1440), Aranyosmarót (1450), Bakabánya (1480), Bártfa (Krisztus születése-oltár, 1480; Erazmus-oltár, 1505), Berki (1480), Csíkszentdomonkos (1500), Csíkszentlélek (1510), Héthárs (1520, 1526), Hizsnyó (1508), Kassa (Mária halála-oltár, 1470; Erzsébet-főoltár, 1474), Kisszeben (1510), Lőcse (1494), Mosóc (1471), Nagyekemező (1480), Nagyőr (1524), Nagytótlak (1490), Szepesváralja (1490), Sztankahermány (1510), Zsidve (1508). - Gótikus faszobrok, domborművek, oltárok: Csütörtökhely (1440), Dobronya (1519), Esztergom (1520, Keresztény Múz.), Kassa (1490, Szépműv. Múz.), Nagyócsa (1515), Nyitratormás (1510), Pozsonyszentgyörgy (1500), Szelcse (1500, Besztercebánya, múz.), Szepeshely (1478). - Barokk: Barátudvar (1741), Bárna, Belényes (1772), Besztercebánya (1774, Kracker Lukács), Bogyoszló (1763, Maulbertsch), Borsmonostor (1759), Bp. (~-tp., 1758, Belvárosi tp., 1735, [2003: Molnár C. Pál szárnyasoltára], Egyetemi tp., mennyezetfreskó, 1776, Bergl, Celldömölk (1774), Eszterháza (kastély), Fáj, Felcsút (1792), Felsőőr (1789), Gelse, Gyöngyös (Orbán-tp.), Him, Incéd (1791), Kecskemét (főtp., 1791), Kömlő (1784), Máriabesnyő (1770), Máriacsalád, Nagyvárad (szegyh., 1778), Nyitra (szegyh.), Nyúl (1785), Ormándlak, Páli (1804), Pannonhalma (1786), Sopron (bencés tp., 1780), Székesfehérvár (kárm. tp.), Szirák (1785), Torna (1780), Tósokberénd, Ugod (1772), Vimpác (Wimpassing), Zalaapáti, Zirc. - A 19. sz. ábrázolásaiból kiemelkedik az új esztergomi baz. főoltárképe, Tizian Assunta c. velencei képének nagyított másolata. Ez ihlette Jászberény nagytp-ának oltárképét, Szoldatics Ferenc átköltését is. Sok utánzója is akadt (Csongrád, nagytp., Kalocsa, Rozsnyó szegyh., Felsőbánya). - A 20. sz-ból említést érdemel a szegedi Fogadalmi tp. szentélymozaikja (Márton Ferenc, 1930). - A régi szakrális hagyomány virágzását, szép emlékezetét őrzi a fölújított győri jezsuita patika. Mennyezetfreskója Mária mennybevételét ábrázolja. -

9. Népszokások. a) Számos kötődik a temetőhöz, elhunytakhoz. Máriapócson ~ elszenderülését a gör. és lat. búcsúsnép, nyilvánvalóan az ősi bizánci lit. ihletésére, hatalmas temetői menettel és szert-sal (parastasis, parasztáz) is üli. Ezzel a megholt búcsújáró hívekről is megemlékezik. A kis falusi temetőben a hívők ott foglalnak helyet, ahol éppen tudnak, a sírhalmokon is. Gyertya világít a kezükben, mintha a halottaknak mutatnák vele a Mária nyomán megnyílt, égbe vezető utat. Tápai hiedelem szerint ezen az éjszakán megnyugodnak azok a tisztítóhelyen szenvedő lelkek, akik életükben tisztelettel voltak ~ iránt. Tápén elkészítették Mária koporsaját is, egy virágból rögtönzött koporsót, fekvőhelyet. Az asszonyok az ünnep vigíliáján a temetőkpna oltára előtt készítették, és ájtatoskodva, énekelve virrasztottak mellette. A virágot három nap múlva széthordták, szentelménynek tekintették. - A szegedi táj Mária-tiszteletére vall a régi szőregi találós kérdés is: Hol magasabb a föld az égnél? Ott, ahol Máriát eltemették. - Rábaközben a vigília estéjén az asszonyok összegyülekeznek a temetőben egy frissen ásott, üres sír körül. A dicsőséges olvasót végzik, és ponyvaszöveg nyomán a mennybevételről szóló legendát éneklik. - Hercegszántó sokác asszonyai a falu határában lévő vodica, vagyis szentkút kis Mária-kpnájánál gyertyafény mellett énekelve, imádkozva virrasztanak. A ~ tiszt-ére szentelt tp. főoltára a felvirágozott koporsóból égbeszálló Szűzanyát ábrázolja. Virágszentelés már nincs. - Nagykáta asszonyai, leányai az esti harangszóra égő gyertyával a temetőben gyülekeztek Mária virrasztására: énekeltek, imádkoztak. Jámbor hitük szerint éjfélkor az angyalok énekeltek fölöttük: Szent, Szent, Szent a seregeknek Ura, Istene... A hagyomány bizonyára még az ország más vidékein is él. Jellemző helyi fejleménye, hogy Egerbakta jámbor asszonyai az ünnep hajnalán várják a napkeltét, mert ilyenkor rózsa hull az égből. - Felnémet asszonynépe régebben az ünnepen gyászba öltözve ment a tp-ba. -

b) A virágszentelés (benedictio herbarum), virágáldás számos magyar, de főleg ném. vidékén élt. A szert-t nyilvánvalóan Mária halála, mennybevétele ihlette. Egyes kutatók az ünnep régebbi szentleckéjére (Sir 24,17-21) utalnak. Ehhez nyilván hozzájárult az ősegyházból származó hagyomány is: a mennybevételt követő 3. napon az ap-ok nem találtak semmi testi maradványt a Boldogasszony sírjában, csak kendőket, friss virágokat és a jó illat áradását, a romolhatatlanság bizonyítékát. A hagyomány már a kk. lit-ban virágzott. Nálunk sem volt ismeretlen, amint az 1496. évi esztergomi Obsequiale és a jelenlegi Rituale Strigoniense (1909) is tanúsítja. A ~i virágszentelést az Egyh., úgy látszik, a germánok pogány fakultuszának ellensúlyozására és szublimálására rendelte. A szegedi tájon kk., tridentinum előtti hagyományként napraforgó, ökörfarkkóró, de főleg comborka, más néven mentavirág (Mentha pulegium), 16. sz-ból származó szegedi ktori följegyzés szerint Boldogasszony mentája szentelésére kerül sor. Együttes mai nevük nagyboldogasszonyi fű. Leginkább halottak koporsójába teszik, hogy hitük szerint Máriához hasonlóan, ők is dicsőségre jussanak. Tápén az új ház fundamentomába is jut belőle. Tettek az új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe is. Főzetét olykor hidegleléskor is itták. Olyan asszony is van a faluban, aki a szentelményt az ünnep után három nap, három éjjel a háztetőn tartja, hogy nap meg a harmat is érje, mert így még foganatosabbnak véli. A szentelés ismeretes Klézse, Pusztina csángómagyar falukban is. Gyöngyössolymos rózsafüzértársulati asszonyai az ünnepi litánia és a dicsőséges olvasó 5. titkának elvégzése után a tp. Mária-szobor fejére apró virágokból font koszorút tesznek. Ez a Mária koronázása. - Burgenland ném. faluiban a minél több kerti, mezei, erdei virágból kötött és megszentelt koszorút otthon a sublót v. almáriom tetejére teszik. Vízkereszt napján veszik elő. A szirmok egy részét tányérra v. agyagfödőre rakott parázsra vetik, jó szagot áraszt. A gazdasszony kezébe veszi, és az egész imádkozó, új esztendőben áldásért könyörgő háznéppel együtt végigjárja a hajlékot, és minden helyiséget megfüstöl (megáld) vele. Utána a gazda minden ajtóra krétával 3 keresztet rajzol. A szentelt virággal való füstölésre akkor is sor kerül, ha halott van a háznál: a szobát is, koporsót is megfüstölik vele. Így ajánlják a megdicsőült ~ oltalmába. - A mohácsi sokácok a virágot halottjaik koporsajába teszik, de a búzát is megkeresztezik vele a hombárban. Alsószölnök vend asszonyai ~ napján szedett virággal hintik be a gyerekágyas fekvőhelyét. Az áldásnak sajátos fejleménye a kürti búzaszentelés. ~ ünnepén a tisztlányok (tp-gondozó gazdalányok) gondoskodnak arról, hogy a falu minden felnőtt lakosának jusson egy-egy búza-, rozs-, árpa-, zabkalászból, mezei és kerti virágból kötött, majd kosarakba rakott csokor. Ezeket az oltár előterébe rakják, s a pap mise kezdetén megszenteli őket. A tisztlányok ezután nyomban szétosztják a hívek között, akik megőrzik, imádságoskv-be is belerakják. - Németprónán kaprot szenteltetnek. A szomszédos Csék faluban egyik-másik szl. család kimegy az erdő szélén lévő juhakolba, és a magával vitt szentelt kaporral megfüstöli. - Régi gömöri hiedelem szerint akinek ~ éjszakáján elvesz valamije, azt a sztek vitték föl a mennyekbe. -

10. A m. kalendáriumban VIII. 15. jeles nap: derült idejével jó szőlő- és gyümölcstermést jósol. A két Boldogasszony köze (VIII. 15-IX. 8., →Kétasszonyköze) a gazd. életben szerencsés, foganatos, termékeny időszakként számontartott, a gyógyfüvek, magvak gyűjtésének, a nyárvégi tisztogatásoknak is ideje. Göcseji hiedelem szerint a búzacséplésnek ez a legalkalmasabb ideje. - c) ~ napja egyes mezőgazdasági munkáknak is határideje. Gyergyóalfaluban ~ után kezdték az erdei kaszálást, Csíktaplocán ~ig el kellett áztatni a kendert, „hogy ne szakadozzon az szála”. Csekefalván ~ után szedik a fokhagymát és a boldogasszony lapit (fanacetum balsamita), amit keléses sebek gyógyítására használnak. Csíkmenaságon a juhos gazdák gyűlést tartottak, melyen a pásztorok is részt vettek. Csíkkozmáson a Szt Mihályig tartó legeltetésére külön pásztort fogadtak. Gyergyószentmiklóson egykor ~ a tímár céh ünnepe volt, amikor a céh tagjai meggyóntak, megáldoztak és új elöljárókat választottak. **

MN IV:279. - Kühár-Radó 1933:28. - Radó II:1343. - Bálint II:172. - MN 1990. VII:419. - Székely 1995:213.