Az ördögűzők elszigeteltnek érzik magukat

Egy képzés ezen kíván változtatni

A kutatók első alkalommal gyűjtenek adatokat az ördögűzés szolgálatáról. Az első interjúk azt mutatják, hogy sok ördögűző elszigeteltnek érzi magát. Egy régóta tartó római kurzus azonban ezen próbál változtatni.

Luis Ramirez atya, az idén május 16-20. között megrendezésre kerülő kurzus egyik szervezője a CNA-nak elmondta: „Mondjuk, 30 évvel ezelőttig az ördögűző szinte egyedül dolgozott, vagyis csak két-három emberrel”.

Mostanra – mondta a pap – „sokkal több az ismeret, hogy az ördögűzőnek csapatot kell irányítania, támogatást is kell kapnia. Kell, hogy legyen egy csapata, aki tud segíteni.”

Ramirez atya az egyik szervezője annak az évente megrendezett egyhetes kurzusnak, amelyet az ördögűzés szolgálatáról és a szabadító imákról tartanak az ördögűzők és segítőik számára, a Sacerdos Intézet és a Krisztus Legionáriusai által működtetett katolikus egyetem, a Regina Apostolorum Pápai Athenaeum szervezésében.

Az ördögűző tanfolyam 16. évfolyama ezen a héten zajlik Rómában mintegy 120 ember részvételével, akiknek többsége Olaszországon kívüli országokból érkezik, többek között az Egyesült Államokból, Kolumbiából, Mexikóból, Brazíliából, Spanyolországból és Nigériából. A résztvevők száma csak kismértékben marad el a 2019-es évitől, a koronavírusválság kitörése előtti utolsó személyes jelenlétű rendezvénytől.

Bár az ördögűzés szertartását csak pap végezheti, a szertartáson gyakran laikusok is imákkal segítenek a rítus ideje alatt. Ha valakiről úgy gondolják, hogy démoni erőszakkal vagy megszállottsággal küzd, pszichológusokat vagy más egészségügyi szakembereket is felkérhetnek vizsgálatok elvégzésére, hogy kizárják a zavarok természetes okait.

Egy olasz vallásszociológiai kutatócsoport, a GRIS  kutatói tanulmányozták az ördögűzők szolgálatát az egyházban, többek között „feltérképezték” jelenlétüket – vagy annak hiányát – a katolikus egyházmegyékben.

Május 16-án bemutattak néhány előzetes eredményt, miközben hangsúlyozták, hogy „az ördögűzés érzékeny téma, mely nehézségeket okoz” a kutatás számára.

Az ördögűző papokkal készített interjúk első eredményei állításaik szerint „az elszigeteltség körülményeit” mutatták.

„Panaszkodtak a támogatás vagy a kommunikáció bizonyos fokú hiányára az egyházmegyék és/vagy más papok részéről. Az ördögűző elszigeteltsége hatással van a szenvedők támogatásának módjára” – áll a beszámolóban.

Hiányolták a stabil egyházmegyei személyzet jelenlétét támogatásként, és további kihívásokat jelentett a COVID-19 világjárvány.

„Az érzékelt legnagyobb nehézségek nem magából a szolgálatból, hanem annak ellátásának materiális feltételeiből fakadnak” – mondták a kutatók. E nehézségek közé tartozott, hogy nincs elegendő idejük arra, hogy mindenkit meghallgassanak, aki hozzájuk fordul, különösen akkor, ha egy ördögűzőnek más papi feladatai is vannak egy plébánián.

A megkérdezett papok azt is megállapították, hogy hiányzik az ördögűzők útmutatást és tanácsadást nyújtó belső hálózata – ez ellen a római exorcista tanfolyam is igyekszik küzdeni.

Az ördögűzési szolgálathoz kapcsolódó teológiai és szentségi témák szakmai továbbképzésén kívül a tanfolyam mostantól egy kétórás ebédszünetet is tartalmaz.

„Az együtt étkezés során lehetőség nyílik a tapasztalatok megosztására, egy másik tapasztaltabb pap megismerésére, a kapcsolatfelvételre” – mondta Ramirez atya.

Megjegyezte, hogy a 16 évvel ezelőtti első kurzus óta minden évben egyre nagyobb létszámmal működnek.

„Rájöttünk, hogy valóban nagy az érdeklődés.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. május 20.