paisziosz6

Önmegtartóztatás a mindennapi életben

1.) Az aszkézistől az ember a testetlen angyalokhoz válik hasonlóvá

– Atya, egyszer azt mondta: „A lelki harcban is szükség van arra, hogy elszigeteljük az ellenséget”. Mire gondolt?

– A harc során a katonák igyekeznek elszigetelni az ellenséget. Körbeveszik, bekergetik a falak mögé és kiéheztetik. Ezután elzárják a vízforrását is. Ha az ellenség nem rendelkezik vízforrással, élelmiszerrel és lőszerekkel, akkor kénytelen megadni magát. Azt akarom mondani, hogyha a sátánnal ily módon harcolunk – böjttel és imádsággal – akkor ő eldobja a fegyvereit és visszavonul. „Böjttel, virrasztással, imádsággal mennyei ajándékot nyervén…”* – mondja a himnuszköltő.

Az aszkézis, a harc segítségével az ember a mennyei testetlen erőkhöz válik hasonlatossá. Természetesen, csak magasztos szellemi cél érdekében szabad önmegtartóztatást folytatni. Ha az ember azért folytat aszkézist, hogy megszabaduljon a felesleges zsíroktól, akkor csupán testével törődik. Ebben az esetben az aszkézisa hasonlít azokéra, akik jógával foglalkoznak. Sajnos az aszkézis, az önmegtartóztatás fontosságának kérdését ma még olyan emberek is háttérbe szorították, akik az Egyházhoz tartoznak. „Ugyan, – mondják az ilyen emberek, – hát szükség van arra, hogy rendesen együnk, meg élvezzük ezt, azt… Hiszen Isten mindent miértünk teremtett”.

Tudjátok, mint mondott nekem egy archimandrita egy ebéden, amelyet a tiszteletünkre adtak? Észrevette, hogy nem voltam képes többet enni, mint amennyit szoktam, az archimandrita azt mondta: „Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja!” (1Kor. 3, 17) „Véletlenül nem keversz össze valamit?” – kérdeztem én. „Hát mire vonatkozik ez a hely a Szent Írásban? Az aszkézisre vagy pedig a parázna, romlott életre? A Szent Írás itt azokról beszél, akik paráznasággal, visszaéléssekkel lerontják, vagyis rombolják saját testüket – Isten templomát. A Szent Írás nem azokra gondol, akik Krisztus iránti szeretetükből önmegtartóztatóak”. Ő pedig, látod, hogyan nyugtatta a gondolatait és mondta: „Sokat kell ennünk, hogy ne „rontsuk le” Isten templomát – a testünket”.

Egy másik ember, aki eljött hozzánk a monostorba, megosztotta velem a benyomásait: „Voltam olyan monostorban, ahol a szerzetesek annyit böjtöltek, hogy megbetegedtek. Az olajostömlőkhöz alig nyúlnak. Atyám, hát látod hová vezet a böjt és a sok virrasztás?!” Hát mit mondhatnál? Az ilyen emberek nem akarnak lemondani semmiről. Megeszik az ebédüket, a gyümölcsüket, a süteményeiket, aztán pedig, hogy önmagukat igazolják, megvádolnak másokat – azokat, akik szeretnék magukat megtartóztatni.

Az ilyen emberek soha nem érzik meg azt a szellemi örömöt, amelyet az aszkézis, az önmegtartóztatás ad. „Meg kell innom ennyi és ennyi pohár tejet, – mondja az ilyen beállítódású ember. – Nem, természetesen a böjtben megtartóztatom magam. De utána pótolom majd, amit a szervezetem a böjt során elveszített! Hiszen ennyi és ennyi fehérjére van szükségem”. De egyáltalán nem arról van itt szó, hogy a szervezetnek mennyi fehérjére van szüksége. Nem, ő arról beszél, hogy neki joga van annyi tejet inni, amennyit akar, és megnyugtatja a gondolatait azzal, hogy minden rendben van vele, azzal, hogy ez nem bűn.

De ha az ember csak gondolkodás szintjén is így áll a dolgokhoz, az bűn. Hogy hova el nem jut az emberi logika?! Ez az ember megtartja az Egyház által előírt böjtöket, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el azt, amiről a böjt során úgymond lemondott. Eh, hát hogyan tud megmaradni ezután az ilyen emberben a Szent Lélek?

Nézd meg, milyen jóra való törekvés jellemez egyes családos embereket! Egyszer egy nagyon egyszerű ember, akinek kilenc gyermeke volt, elment gyónni és a lelkivezető áldást adott neki, hogy Áldozáshoz járuljon. „Eh, atya, – felelte ő. – Hát hogyan áldozhatnék? Hiszen olajos ételt eszem. Mert dolgozom. És a gyermekeink is.” – „És hány gyereked van?” – kérdezte a pap. „Kilenc”. – „És sok olajat tesztek az ételbe?” – „Két kanál növényi olajat”. – „Hát akkor nagyon sok olaj juthat neked, barátom” – kiáltott fel a pap. – „Menj áldozni!”. Tizenegy ember – és csak két kanál növényi olaj. És közben még kínozták a gondolatai!

(2.) A gyermekek böjtje

– Atya, kell-e böjtölniük a Szent Áldozás előtt az öt-hat éves gyerekeknek?
– Hát, az áldozás előtti nap estéjén olajjal készült böjti ételt egyenek. De ennek a kérdésnek az eldöntése a lelkivezető feladata. Jobb, ha az anya a lelkivezetőt kérdi meg, hogy hogyan böjtöljön a gyermeke, nehogy a gyermeknek egészségi problémái legyenek, mert pl. tejet kell innia.
– Atya, és milyen hosszan böjtöljön egy gyerek?
– Ha a gyerek jó erőben van és egészséges, akkor böjtölhet. Manapság nagy mennyiségben árulnak böjtös ételeket. Korábban a gyerekek böjtöltek és egész nap szaladgáltak és játszottak.

Tharaszban a Nagyböjt során mindenki – a gyerekek is és a felnőttek is – böjtölt a kilencedik óráig.* A szülők összeszedték a gyerekeket, játékokat adtak nekik, hogy játszanak, és délután háromkor, amikor megszólalt a templom harangja az Előreszentelt Adományok Liturgiájára, elmentek a templomba és részt vettek a Szent Áldozásban. Kappadókiai Szent Arszeniosz mondta: „A gyerekeknek, ha egész nap játszanak, eszükbe sem jut az étel. Hát akkor ne bírnák ki a böjtöt most, amikor a böjtben Krisztus is segít nekik?”

Azoknak a felnőtteknek is, akik nem böjtölnek, megszólal a lelkiismeretük, amikor böjtölő gyermekeket látnak. Emlékszem, amikor kisebb voltam és a mesteremmel egy házban dolgoztunk. Ott is ebédeltünk. Szerdánként és péntekenként nem maradtam ebédre, hanem hazamentem, mert ők nem böjtöltek. Egyszer, emlékszem, szerda volt, és süteményt hoztak és meg akartak vele kínálni. „Köszönöm, – mondtam nekik, – de én böjtölök”. – „No nézd már, – csodálkoztak, – ilyen fiatal és böjtöl, mi pedig, felnőtt emberek, állandóan csak eszünk”.
____________________
* Vagyis délután háromig – a kilencedik óráig a bizánci időszámítás szerint.

(3.) Böjtölés jóra való törekvésből
A böjttel az ember a szándékát mutatja meg. Aki jóra való törekvésből kezd harcba, aszkézisbe, annak segít az Isten. Azonban, ha az ember erőszakolja önmagát és azt mondja: „Hát mit tegyek? Újra péntek van – kötelező böjtölni”, akkor csak kínozza önmagát. Ha azonban eljut a böjt értelmére és Krisztus iránti szeretetből tartja meg azt, akkor öröm fogja eltölteni. „Ezen a napon feszítették keresztre Krisztust. – fogja gondolni az ilyen ember, – Nem adtak neki még vizet sem, ecettel itatták meg.* Ma én sem fogok vizet inni”. Ha az ember így kezd a böjtnek, akkor nagyobb örömöt fog érezni, mint az, aki a legjobb hűsítő italokat fogyasztja.

Figyeld meg, sok világi ember nem képes elviselni a böjtöt a Nagyböjt során. De ott ülni és éhségsztrájkba kezdeni valamelyik minisztérium előtt, – ellenkezésből, tiltakozásból – erre képesek, azért, hogy valamilyen célt elérjenek. Erre a sátán erőt ad nekik. Az, amit csinálnak ilyenkor: az öngyilkosság. Mások, amikor eljön a Húsvét, örvendezve hangosan kiáltják: „Krisztus Feltámadt”, és arra gondolnak közben, hogy milyen jól be fognak lakmározni. Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz a zsidókhoz, akik Krisztust királynak akarták megtenni, azért, mert enni adott nekik a pusztában (Jn. 6, 5-15).

Emlékeztek rá, hogy mit mond a Próféta? „Legyen átkozott, aki az Úr művén hanyagul munkálkodik” (Jer. 48, 10). Egy dolog, ha az emberben jó viszonyulás van a böjt iránt, de nem képes böjtölni, mert ha nem eszik, akkor remegnek a lábai és összeesik vagy ehhez hasonlók. Vagyis ha gyengesége, egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy böjtöljön. Más dolog, ha az ember úgy nem böjtöl, hogy lenne hozzá ereje. Hol találsz itt jó viszonyulást?

De annak az embernek a szomorúsága és bánata, aki szeretne böjtölni, de nem képes rá, nincs ereje hozzá, ez sok harcot helyettesít a számára, és nagyobb jutalmat, mint az, akinek sok ereje van és úgy böjtöl. Hiszen az, akinek van ereje és úgy tartóztatja meg önmagát, az valamiféle elégedettséget is érez önmagával kapcsolatban.

Az embernek oda kell figyelnie önmagára. Ha látja, hogy nem lenne elég ereje, akkor egyen többet. „Találd meg a saját mértékedet” – mondja szentéletű Böjtölő Nílus (Sínai-hegyi Szent Nílus)**

– Atya, a régi időkben hogyan bírták az asszonyok a falvakban, hogy nem ettek semmit Tiszta Hétfőtől kezdve Tironi Szent Theodorosz szombatjáig [Vagyis a Nagyböjt első hetében]? Hogyan volt erejük ilyen böjtre – hiszen nagyon sok dolguk volt: a háztartásban, a gyermekekkel, a háziállatokkal, a házikertben?

– Ezek az asszonyok így gondolkodtak: „Ha igazán böjtölnénk, akkor egészen Nagy Szombatig böjtölnünk kellene. De legalább az első hét szombatjáig böjtölünk, – gondolták, – hiszen ez a szombat mindjárt itt van.” Vagy pedig azt gondolták: „Krisztus negyven napig böjtölt.*** Hát akkor mi nem vagyunk képesek arra, hogy legalább egy hetet böjtöljünk Őérte?” Ezen kívül ezeket az asszonyokat nagy egyszerűség jellemezte, ezért képesek voltak kibírni egy ilyen böjtöt. Hiszen ha az emberben van egyszerűség és alázat, akkor be tudja fogadni Isten Kegyelmét, akkor alázattal böjtöl és a mennyei dolgokkal táplálkozik. Akkor isteni erőt kap és a hosszú böjtök idején is rendelkezik „kitartási tartalékkal”.

Ha azonban olyan valaki kezd egy ilyen böjtöt, akiben nincs alázat és egoista gondolattal így szól: „Hát miért ne bírnék ki ennyit én is, ha másnak is sikerült” – akkor egy-két napig bírni fogja a böjtöt és utána leesik a lábáról. Sőt az értelme is elborulhat, mert el fogja hagyni Isten Kegyelme. Az ilyen ember mélyen sajnálni fogja még azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket amiatt a böjt miatt tett, amit alig pár napig bírt. Odáig is eljuthat, hogy így fog beszélni: „Egyáltalán, miért van szükség böjtre?”

A böjtön keresztül az ember báránnyá válik, megszelídül. Ha azonban dühödté válik [=szó szerint: elállatiasodik], ez azt jelenti: vagy azt, hogy a megkezdett aszkézis meghaladja az erejét, vagy pedig azt, hogy ezt egoizmusból teszi és ezért nem kap isteni segítséget. A böjt még a vadállatokat, a ragadozókat is kezessé, alázatossá teszi. Nézd meg, amikor az állatok éhesek, akkor közelebb jönnek az emberhez. Az állatok ösztönösen tudják, hogy az éhségtől el fognak pusztulni, ha azonban közelebb jönnek az emberhez, akkor találhatnak élelmet és életben maradhatnak. Egyszer láttam egy farkast, aki az éhségtől olyan lett, mint egy bárány. Télen, amikor sok hó esett, lejött a hegyekből és bejött az udvarunkba. A testvéremmel az állatokat mentünk etetni és nekem a kezemben egy lámpás volt. Amikor meglátta a farkast, a bátyám fogta a vasvillát, és ütni kezdte. A farkas egyáltalán nem reagált erre semmit sem.

Ha az ember nem jut el odáig, hogy azt, amit tesz, Isten iránti szeretetből és felebarátja iránti szeretetből tegye, akkor feleslegesen pazarolja el az erejét. Ha belekezd a böjtbe, és az a gőgös gondolat tölti el a szívét, hogy valami fontos dolgot tesz, akkor az egész böjtje feleslegessé válik. Akkor az ilyen ember hasonlóvá válik a lyukas hordóhoz, amelyben semmi nem tud megmaradni. Próbálj meg vizet tölteni egy lyukas hordóba: a víz lassan kifolyik belőle.
_________________________
* Vö. Mt. 27, 34; Mk. 15, 36; Lk. 23, 36 és Jn. 19, 29.
** A szentatyák topicban olvashatók a nyolc fő szenvedélyről írt írásai.
*** Vö. Mt. 4, 2 és Lk. 4, 2

Létrehozva 2021. június 17.