Úgy volt az, hogy ezerkilencszáztizenhét őszén, hosszú tűzvonalszolgálat után, tartalékba került a zászlóalj a glitti erdőben. Október eleje volt, de a hideg már belénk csipegetett éjszakánként, úgyhogy Orlay nyomban nekihajtotta a századokat a táborépítésnek. Sikongtak a fűrészek, csattogtak a fejszék, reccsenve vágódtak hanyatt a bukovinai fenyőtörzsek. És róttuk, faragtuk, illesztgettük őket rendre, egyiket a másikra, hogy mire élesebb foga lesz a hidegnek, tető alatt pihenhessenek a tartalékok.
Akkor jött ki parancsban, hogy az új tábori pap misét mond majd a zászlóaljnak. Persze, ahhoz kápolna is kellett. Lombkápolna. De szép ám, mert Isten dicsőségére szól!
Ilyenkor mindjárt szükség volt Rimóczira. Az ezermester Rimóczira. Hát neki is gyürkőzött a Kovács-rajjal, s olyan kápolnát sikerített a glitti erdőben, hogy még! Zöld fenyőgally körítette-borította, s még a friss illata is Istent szolgálta.
Szép volt, tagadhatatlan. Lehetett is, Rimóczi keze volt rajta. No, másnap kilencre …több