Clicks288
charisma

A woke szexualitásról

A woke[1] szexualitás leereszkedik egy érthetetlen hímezés-hámozásba
CASEY CHALK
A különcség Ambrose Bierce, a Devil's Dictionary [Az ördög szótára] szerzője szerint, „a megkülönböztetésnek olyan olcsó módja, hogy bolondok veszik igénybe, hogy hangsúlyozzák saját cselekvőképtelenségüket.” Ha bolondokat keresel, és szeretnéd megfigyelni őket, ahogy hangsúlyozzák cselekvőképtelenségüket, akkor ne keress tovább, itt vannak a kortárs szexuális progresszivisták. Bár figyelmeztetnem kell, hogy nem tudod, nevess vagy sírj inkább.

Az „A” bizonyíték lenne a The Washington Post március 19-i vezércikke: „A transzfóbia legújabb formája: azt mondani, hogy a leszbikusok ki fognak halni” Lynne Stahl tollából, aki bölcsészettudományi könyvtáros a Nyugat-Virginiai Egyetemen. Stahl ellenzi a melegek és leszbikusok aggodalmait, hogy a transzneműség egzisztenciális fenyegetést jelent a létezésükre. Kíváncsi lehetsz arra, hogy az LMBTQ betűszó egyik tagja hogyan jelenthet veszélyt két másikra. A válasz az, magyarázza Stahl, hogy sok meleg és leszbikus személy attól tart, hogy a transzneműség népszerűsége meggyőz sokakat az „átmenetre” a másik genderbe ahelyett, hogy továbbra is „ciszgender”, meleg vagy leszbikus maradjon.

Stahl, aki egy önjelölt „ciszgender leszbikus”, úgy írja le az ilyen aggályokat, mint a „transzfóbia” másik megnyilvánulása, ami szerinte azt jelenti, hogy az ilyen félelmeket kifejező emberek, beleértve a heteroszexuálisokat, kimutatják saját előítéletüket és elfogultságukat egy másik áldozatosztály, nevezetesen a transzszexuálisok ellen. Ez ironikus (vagy ahogy mondhatnák, képmutató), tekintettel arra, hogy a homoszexuális személyek állítólag szintén egy csoportja az elnyomott személyeknek, sérelmekkel az elnyomó, „heteronormatív” amerikai társadalom ellen. Ahogy George Orwell a klasszikus Állatfarmban megjegyzi, az elnyomottak hatalomra való felemelkedésük után hajlamosak arra, hogy elnyomókká váljanak, akiket oly határozottan megvetnek és becsmérelnek.

Mégis számomra a legfőbb tanulság az volt, hogy mennyire abszurddá és szemellenzőssé vált a kortárs progresszivista szexualitás. Stahl például úgy jellemzi magát, mint a „tomboyizmus [nők fiús viselkedése] leszbikus kutatója, akik képzett a queer elméletben”. Megkérdezhetem, mit jelent az, hogy „ képzett a queer elméletben”? Ez egy tényleges akadémiai tudományág vagy alág, hitelt érdemlő egyetemeken? Ki finanszírozza ezeket a hülyeségeket? Mi a fenét jelent az, hogy kutatja a „fiússágot”, mintha ez valójában egy olyan dolog lenne, amibe érdemes befektetni tudományos erőforrásokat és a tanulás mentális energiáját?

Sőt, Stahl vezércikkíró túlcsordulva mutatja be, ahogy a szekuláris akadémia mennyire kitalált, önelégült nonszensz, abszurdot és komolytalanságot demonstrálóvá vált abban, hogy elfogadja az áltudományt és a hamis zsargont. Azt tárgyalja, hogy egyesek attól tartanak, hogy a „leszbikusokat is ’elcsábítja’ a transzmaszkulinitás.” Ő jóváhagyóan idéz olyan kategóriákat, mint a „homofil”, „invert”, és a „nőnemű férj”, mint valós dolgokat, összevetve azt hiszem, a fiúval vagy lánnyal, kutyával vagy macskával, fával vagy fűvel.

„Transzmaszkulin.” „Nembináris.” „Ciszgender”. "Queerség.” Mi ez az egész halandzsa? Ha az én két elhunyt katolikus nagyapám (Isten nyugosztalja őket) megpróbált volna elolvasni ilyen halandzsát, azt gondolnák, hogy ez egy bizarr vicc, vagy akár egy másik nyelv, talán egy természetellenes formája valami elefántcsonttorony angolnak. Ha a szellemi képzeletemet kinyújtom a legabszurdabb ferdítéshez, akkor azt hiszem, hogy tudom követni Stahl érvelésének logikáját (vagy logikátlanságát).

De miért kellene bárkinek is törődnie ezzel? Még ha megpróbáljuk megérteni Stahl érvelését, azzal belépünk egy kitalált, egocentrikus világba, melyet egy elnéző megszállottság határoz meg az ember [társadalmi] nemével és szexualitásával. Ma a ruhái egy kicsit túl elegánsak és alakra-illeszkedőek voltak, és mutatott némi nőies viselkedést – talán rendelkezik némi metroszexuális, heteronormatív-vétkes hajlammal. Tegnap játszott a sárban, és csatlakozott a környéki futball játékhoz, ami fiús, transzmaszkulin vonásokkal írta felül azt.

A fiúk fiúk, a lányok azok lányok, és bizonyos tulajdonságok - fizikai, érzelmi, társadalmi és pszichológiai – tipikusan jellemzik az egyik nemet, a másikat pedig nem. Természetesen vannak kivételek a szabály alól és néhány szürke terület, de általában, ha a gyermekeket szeretetteljes, elkötelezett anyák és apák nevelik stabil háztartásokban, akkor azok kimutatják azokat a tulajdonságokat, melyek a nemükhöz kapcsolódnak a legkorábbi emberi feljegyzések óta. Vagy, ahogy katekizmusunk tanítja, „A szexualitás az emberi személyt minden szempontból érinti testének és lelkének egységében. Sajátosan az érzelmi életre vonatkozik, a szeretet és az élet továbbadásának képességére, általánosabban az alkalmasságra, hogy közösségi kapcsolatot teremtsen másokkal. Minden embernek, akár férfi, akár nő, el kell ismernie és el kell fogadnia a maga szexuális identitását. A testi, erkölcsi és lelki különbségek és komplementaritás a házasság javára és a családi élet kibontakozására irányulnak. A házaspár és a társadalom harmóniája részben attól függ, hogyan élik meg a nemek komplementaritását, kölcsönös egymásrautaltságát és egymás segítését.” (KEK 2332-2333).

A szexuális forradalom elutasította az emberi személy adottságait és [férfi vagy női] szexualitását, ahogyan azt a bibliai hagyomány és a természeti törvény értelmezi, ehelyett kijelentették, hogy „a nőnek annyira van szüksége férfira, mint a halnak biciklire”, a feminista Irina Dunn sajnálatosan halhatatlan szavai szerint. A [fogamzásgátló] tabletta korlátlan szabadságot adott számunkra a szabados szexuális életre, kevés azonnal megfigyelhető hatással (másik dolog azonban a hosszú távú következmény). A műanyag kreatív, vagy még találóbban démonikus használata lehetővé tette számunkra, hogy olyan szexuális cselekményeket folytassunk, melyek különben szexuálisan terjedő betegségekkel jártak. A Kinsey-jelentések áltudománya pedig a szexuális deviancia legperverzebb, emberellenes, antiszociális formáinak normalizálására törekedett.

És mégis, több mint két generációval távolabb ettől a katasztrofális szeméttől a Stahlhoz hasonló emberek tovább nyomulnak. A probléma szerintük az, hogy túl sok elnyomó heteronormatív, cisznemű hatalmi struktúra maradt meg. A televízió képernyőin, a popzenében, a moziban és a magazinokban pumpált propaganda ellenére még mindig nem mellőzük teljesen a szexuális identitás és viselkedés bizonyos elavult elképzeléseit. Így a forradalomnak folytatódnia kell, tükrözve az úgynevezett Tocqueville-hatást. Nem számít, hány tönkrement házasságot, szétroncsolt gyermekkort és végleg megcsonkított testet hagy maga után, a projektnek diadalmaskodnia kell.

A woke szexualitás, ahogy azt Stahl cikke oly nyilvánvalóan bizonyítja, érthetetlen fecsegéssé süllyed. Teljesen elszakad a valóságtól: a filozófiai logika valóságától, a biológia valóságától és a józan ész valóságától. Mondhatni sok rizikót -mint a „homofób” vagy „transzfób”- címkéznek fel képzeletbeli homályossággal. Hát legyen. Krisztus és egyházának tanításait be kell tartani és hirdetni kell az igazság és a világ üdvössége érdekében, beleértve zavaros szomszédainkat is, akik aláássák és elhomályosítják elnevezésüket, hogy őket Isten gyönyörű teremtményeinek hívják.

Ahogy Szent Pál kijelentette: „Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott.” A természetes kapcsolatokat természetellenesre cserélték, „becstelen szenvedélyeknek” engedték át magukat, és „szégyentelen cselekedeteket” követtek el (Róm 1). Stahlnak az emberi személyről és az emberi szexualitásról szóló csavart felfogása mellett még az a szégyentelen, hogy valójában azt hiszi, hogy ő menti meg a világot. Isten segítsen minket.
A cikk angol nyelven

[1] A woke jelentése: igazságtalanságra való figyelemfelhívás, különösen a rasszizmusra, „faji tudatosság”