charisma
2413

Kezesség

A nehéz gazdasági időkben sokunknak vannak anyagi gondokkal küzdő barátai vagy rokonai. Természetes, hogy minden tőlünk telhetőt meg akarunk tenni, hogy segítsünk. A legegyszerűbb az lehet, ha adunk nekik egy kis pénzt. Egy élelmiszerbolt ajándékutalványa vagy egy közüzemi számla befizetése megkönnyebbülést hozhat a készpénz hiányától szenvedők számára. Jézus azt mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Az apostolok cselekedetei 20,35). Ennek a mondatnak az egyik értelmezése az, hogy az ajándékozó jobban örül az ajándéknak, mint az, akit megajándékoztak. Ezért fontos, hogy az ajándékozásnál körültekintőek legyünk.

Teljes cikk
lelkihaz
Még egy karizmatikus amerikanizmus. Ha Jim vagy John nem mondja meg a tutit, akkor mi biztosan elveszünk az univerzumban. 😡
Bazsó-Dombi Attila
A legjobb segítség a rászorulót megtanítani valami szükségeset termelni, a kezébe adni a termelő eszközt és segíteni a termelt javak értékesítésében (klasszikus példa: halászni, halászfelszerelést adni a kezébe és besegíteni a halak értékesítésébe). Ezt tette a hagyományos magyar szövetkezeti rendszer és részben a KALOT is. Ki veszi manapság komolyan az ilyesmit?