Clicks191

Szent Ciprián karthágói püspök: A Katolikus Egyház egységéről

Szent Ciprián karthágói püspök: A Katolikus Egyház egységéről

Fordította: Ladocsi Gáspár. Ókeresztény Írók (Szerk. Vanyó László). 148. kötet. Szent Ciprián művei. Szent István Társulat, Budapest, 1999.

1. Amikor az Úr arra figyelmeztet, hogy ti vagytok a föld sója /Mt 15,13/, akkor azt is megparancsolja, hogy ártatlanságunkban egyszerűek, az egyszerűségben azonban okosak legyünk /Mt 10,16/. Ezzel mi mást kíván tőlünk, szeretett testvéreim, mint hogy vigyázzunk magunkra, és legyünk igen óvatosak, éber szívvel vegyük észre és kerüljük az álnok ellenség cselvetéseit, nehogy úgy tűnjön, miután magunkra öltöttük Krisztust, az Atyaisten Bölcsességét, az üdvösség megőrzéséhez már nem vagyunk elég okosak. Mert nemcsak attól az üldözéstől kell tartanunk, amely Isten szolgáinak megrohamozására és elbuktatására nyílt csatározással pusztít. Könnyebb az óvatosság ott, ahol nyilvánvaló a veszély; a lélek eleve felkészül a küzdelemre, ha az ellenség színt vall. Jobban kell félnünk és vigyáznunk akkor, ha az ellenség titkon settenkedik a közelünkbe, amikor a béke álarcában akar megtéveszteni, rejtett ösvényeken lopakodik hozzánk, amiért a kígyó nevet is kapta. Ravaszkodása változatlanul ugyanaz: vak és burkolt csellel megkörnyékezi az embert. Ugyanezzel a fogással csalt már a világ kezdetén, hazug, hízelgő szavakkal, az egyszerű lelkeket éppen vigyázatlan hiszékenységüknél fogva csapta be, volt bátorsága magát az Urat is megkísérteni, oda is lopakodott, mintha odasurranva megint elejthetné áldozatát. Az Úr azonban felismerte és visszaverte, a felismerés és leleplezés megsemmisítette.
2. Az intő példát azért kaptuk, hogy a régi ember útját kerüljük, tartsunk ki a győztes Krisztus nyomdokain, vigyázatlanságunk miatt nehogy ismét a halál tőrébe essünk, hanem a veszélyre ügyelve maradjunk mindvégig az elnyert halhatatlanságban. Hogyan maradhatunk még másként a halhatatlanságban, ha nem úgy, hogy Krisztus parancsainak megtartásával visszaverjük és legyőzzük a halált, mert Ő maga figyelmeztet bennünket erre, amikor mondja: „Ha az életre akarsz jutni, tartsd meg a parancsokat!” /Mt 19,17/; vagy másutt: „Ha megtettétek mindazt, amit parancsoltam nektek, akkor nem mondalak titeket szolgáknak hanem barátaimnak” /Jn 15,14/.
Az ilyeneket erőseknek és szilárdaknak mondja, az ilyeneket kemény sziklán és szilárd alapon állóknak mondja, az ilyeneket az ingatag világ minden viharában és szélrohanásában, a kikezdhetetlen erőben megingathatatlanoknak mondja.
„Aki hallgat szavamra – mondja – és megteszi azt, azt bölcs emberhez hasonlítom, aki sziklára építette házát. Esett az eső, szakadt az ár, süvöltött a szél és rátámadt a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült /Mt 7,24 kk./. Ki kell tartanunk szavai mellett, bármit tanított és tett, azt nekünk is kötelességünk megtanulni és megtenni. Hogyan mondhatná magát krisztushívőnek az, aki nem cselekszi azt, aminek teljesítését Krisztus megparancsolta? Hogyan kaphatná meg a hit jutalmát az, aki nem a parancsban adott hitet akarja megtartani? Az ilyen ember szükségképpen meginog és eltéved, elragadja a tévely szelleme, mint a szél felkapja és viszi a port. Hiába menetel, nem az üdvösség felé halad, mert nem az üdvösség útjának igazságát követi.
3. Nemcsak nyilvánvaló, egyértelmű, de a ravasz hazugság kifinomult eszközeivel megtévesztő dolgoktól is óvakodnunk kell. Lehet ravaszabb és agyafúrtabb annál az ellenségnél, aki Krisztus eljövetelekor lelepleződött, és vereséget szenvedett. Akkor a pogányokhoz is elérkezett a világosság, a megváltásra szoruló emberiségre az üdvösség kiáradt, a süketeknek lehetővé tette a szellemi kegyelemre hívó szó meghallását, a vakok szeme megnyílt Istenre, a betegek mindörökre visszanyerték egészségüket, a bénák az Egyházhoz futottak, a némák érthető szavakkal imádkoztak és könyörögtek. A Sátán is látta, hogy a nagyszámú hívő nép miatt a bálványok elhagyatottak, hajlékaik és templomaik pusztasággá váltak, ezért újabb cselvetést eszelt ki, éspedig a vigyázatlanokat. Kitalálta a szakadásokat és eretnekségeket, ezekkel forgatja fel a hitet, rontja meg az igazságot, szakítja szét az egységet. Akiket a régi út vakságával nem tudott fogva tartani, azokat most az új út téveszméjével rabolja el az Egyháztól. Amikor már az emberek úgy látták, hogy számukra elérkezett a fény, tovatűnt a világ éjszakája, akkor a Sátán másféle homályt árasztott a tudatlanokra. Ezek Krisztus evangéliumát, előírásait és törvényeit nem tartják meg, de keresztényeknek hívják magukat, és miközben sötétségben botorkálnak, fénynek vélik magukat. Hízelgő és megtévesztő az ellenség, aki az apostol szavai szerint alakját a fény angyalává is átváltoztathatja /1.Kor 11,14/, szolgáit most az igazságosság szolgáiként álcázza, ezek aztán az éjszakát nappalnak mondják, a kárhozatot üdvösségnek, a kétségbeesést a remény álarcába rejtik, a hitszegést a hittel kendőzik, a „Krisztus” szó mögé bújtatják az Antikrisztust, az igazsággal való egyezést színlelik, hogy ravaszkodással meghiúsítsák az igazságot. Mindez azért van, szeretett testvéreim, mert nem térnek vissza az igazság eredetéhez, nem keresik forrását, nem tartják meg a mennyei Mester tanítását.
4. Aki fontolóra veszi mindezt, és elgondolkodik rajta, annak már nem is kell ezeket hosszasan magyarázni és igazolni. A hitelt érdemlő bizonyítás könnyű, mert az igazság foglalata maga. Az Úr mondta Péternek: „Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait, amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is” /Mt 16,18 kk./,
/Első változat/: Ugyancsak Ő mondta neki feltámadása után: „Legeltesd juhaimat!/Jn 21,17/. Őrá építette az Egyházat, neki parancsolta meg először nyája legeltetését, és – noha az összes apostolnak ugyanolyan hatalmat adott, mégis egy tanítói széket alapított, és tekintélyével az egy egység egy alapját és eredetét határozta meg. A többi is az volt, ami Péter, de az elsőséget Péter kapta, és így mutatkozik meg az egy Egyház, és az egy szék. Pásztorok mindannyian, de egy nyáj van, amelyet az összes apostol közös egyetértéssel legeltet. Aki ezt a Péter-egységet nem tartja, az hogyan gondolhatja, hogy megtartja a hitet? Aki elhagyta Péter székét, amelyre alapozódott az Egyház, az hiheti magáról, hogy az Egyházban van?
/A második szövegváltozat/: Egyvalakire építette Egyházát, noha feltámadása után az összes apostolnak ugyanazt a hatalmat adja, és mondja: „Ahogyan engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Vegyétek a Szent Lelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, annak meg vannak bocsátva, akinek megtartjátok, annak meg vannak tartva” /Jn 20,21/. Az egység kinyilvánítására tekintélyével ugyanazon egység egyből kiinduló eredetét rendelte. A többi apostol is az volt, ami Péter, ugyanolyan részesei voltak a rangnak és hatalomnak, de az eredet egyből indult ki, hogy Krisztus Egyháza egynek mutatkozzon. Ezt az Egyházat ábrázolja az Énekek éneke, amelyben a Szent Lélek az Úr személyében szólal meg: „Egy az én galambom, az én tökéletesem, anyja egyetlenje, szülője választottja” /Én 6,9/. Aki az Egyháznak ezen egységét nem tartja, az gondolhatja magáról, hogy tartja a hitet? Aki az Egyházzal ellenkezik, annak ellenáll, az hogyan hiheti, hogy az Egyházban van, amikor Pál apostol tanítja, és megmutatja az egység szentségét, amikor így szól: „Egy a test, egy a Lélek, egy a hivatástok reménye, egy az Úr, egy a keresztség, egy az Isten” /Ef 4,1/.
5. Ezt az egységet elsősorban nekünk, püspököknek kell rendíthetetlenül megtartanunk és védenünk, akik elöljárók vagyunk az Egyházban, hogy a püspökség egységét és oszthatatlanságát bizonyítsuk. Senki hazugsággal a testvéri közösséget meg ne tévessze, a hit igazságát álnok hamisítással senki meg ne rontsa.
Egy a püspökség, amelynek egészében mindenki az egészhez tartozó saját részét tartja. Az Egyház is egy, amely gazdag termékenysége következtében kiterebélyesedik és megsokasodik. Ahogyan a Napnak is megannyi sugara van, de egy a fénye; ahogyan a fának sok ága van, de szívós gyökerekre alapozott ereje csak egy; ahogyan egy forrásból több folyó ágazik el, és bár a bőségesen áradó víz számszerűleg sokaságot mutat, a forrásnál mégis egység van. Próbáld csak elvenni a sugarat a Naptól! A fény egysége nem tűr megosztást. Vágd le a törzsről az ágakat, a levágott ágak nem fognak rügyezni. Szakítsd el a forrástól a folyót, a holt ág kiszárad. Az Úr világosságával elárasztott Egyház is így szórja sugarait az egész földre, de mindent elárasztó fénye egy mindenütt, testi egysége nem tűr megosztást. Túláradó termékenységében az egész földkerekségre kiterjeszti ágait, mind távolabbra vezeti a belőle fakadó bővizű folyókat, de egy a forrás, egy az eredet, a termékenységgel megáldott Anya minden nemzedékében egy. Az ő méhéből születtünk, az ő tejével táplálkozunk, az ő Lelke éltet minket.
6. Nem tehető házasságtörővé Krisztus jegyese, aki romlatlan és tiszta. Egyetlen otthont ismer, egyetlen nászágy szentségét őrzi tiszta szemérmességgel. Megőriz minket Istennek. Ő jelöli meg megszült fiait a királyságra. Aki az Egyházzal szakít, az a házasságtörőhöz csatlakozik, lemond az Egyháznak adott ígéretekről. Aki elhagyja Krisztus Egyházát, az nem kapja meg Krisztustól a megígért jutalmat, az ilyen kívülálló, istentelen, ellenség. Isten nem lehet már az Atyja annak, akinek az Egyház nem Anyja. Ha egy olyan megmenekült, aki nem volt Noé bárkájában, úgy menekült meg az, aki Egyházon kívül van. Az Úr figyelmeztet bennünket és mondja: „Aki nincs velem, ellenem van; aki nem gyűjt velem, szétszór” /Mt 12,30/. Aki Krisztus békéjét és egyetértését megtöri, az Krisztus ellen cselekszik. Aki az Egyházon kívül gyűjt, az Krisztus Egyházát szórja szét. Az Úr ugyanis azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” /Jn 10,30/. Egy másik helyen pedig az Atyáról, a Fiúról és a Szent Lélekről van megírva: „És ez a három egy” /1Jn 5,7/.
Ki gondolhatja, hogy ezt az isteni szilárdságból származó, mennyei előképekre visszanyúló egységet az Egyházban szétszakíthatja, az egymással ütköző akaratok egyenetlenségével megbonthatja? Aki ezt az egységet nem tartja meg, az életet és az üdvösséget nem tartja meg.
7.Az egységnek ezt a szentségét” a megtörhetetlenül összefüggő egyetértésnek a kötelékét ábrázolta számunkra Urunk Jézus Krisztus köntöse az evangéliumban. Ezt a köntöst nem osztották szét, egyáltalán nem hasították el, hanem aki a Krisztus köntösére sorsot vetők közül megkapja, és magára fogja ölteni Krisztust, az egész öltözetet kap, romlatlant és osztatlan tunika kerül birtokába. Az isteni Írás szava ugyanis ezt mondja: „A köntösről pedig – amely a felső részétől kezdve varratlan volt, egybeszőtt – ezt mondták egymásnak: Ne szaggassuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen” /Jn 19,23 kk./. Ezt a „felső résztől” való egységet hordozta, ami annyit jelent, hogy az égből, az Atyától jött, ezt semmiképpen sem szaggathatta szét, aki megkapta és a tulajdonosa, hanem megkapta egészként megoszthatatlan szilárd erősségként.
Krisztus öltözete nem lehet azé, aki Krisztus Egyházát megosztja és szétszakítja. Ezzel szemben, amikor Salamon meghalt, országa és népe kettészakadt. Akhiás próféta a mezőn találkozott Jeroboám királlyal, és ruháját tizenkét részre hasította e szavakkal: „Legyen tíz rész a tiéd, mert ezt mondja az Úr: Íme, kiragadom az országot Salamon kezéből, és neked adok tíz kormánypálcát, kettő az övé marad szolgámra, Dávidra való tekintettel, és Jeruzsálem városára való tekintettel, amelyet én választottam, hogy nevem hajléka legyen” /1.Kor 11,31-36/. Amikor tehát Izrael tizenkét törzse szétszakadt, Akhiás próféta is szétszaggatta ruháját. Krisztus népe azonban nem lehet megosztott, ezért egy végből való és varratlan köntösét nem oszthatják meg tulajdonosai. A mi népünk megtörhetetlen egyetértését nyilvánítja ki az egybeszőtt, varratlan köntös. Ruhájának előképében és jelében Egyházának egységét hirdette ki.
8. Ki lehet olyan gyalázatos, hitszegő, kit szállt meg annyira a széthúzás tébolya, hogy azt higgye, szétszaggathatja, vagy szétszaggatni merészelheti az Istentől való egységet, az Úr köntösét, Krisztus Egyházát? Az evangéliumban Ő maga figyelmeztet, amikor ezt mondja: „És egy nyáj lesz, és egy pásztor” /Jn 10,16/. Gondolhatja valaki, hogy egyazon helyen sok pásztor és több nyáj legyen? Ugyanezt az egységet köti a lelkünkre Pál apostol is, amikor ezt mondja: „Urunk, Jézus Krisztus nevében kérlek benneteket, testvérek, hogy mindannyian ugyanazt mondjátok, és ne legyen közöttetek szakadás. Legyetek összhangban egymással, értsetek egyet ugyanabban a gondolatban és felfogásban” /1.Kor 1,10/. Azt hiszed, hogy az Egyháztól elszakadva megállhatsz és élhetsz? Külön otthont és hajlékot építesz, amikor már Ráhábnak is – aki az Egyház előképe volt – ez mondatott: „Atyádat és anyádat, testvéreidet és atyád egész háza népét gyűjtsd össze magadhoz házadba, mert mindenki, aki átlépi házad kapuját, vagy azon kívül marad, ítéletet von magára” /Józs 2,18 kk./. Ugyanígy a Kivonulás könyve által lefektetett törvényben a Húsvét szentsége nem jelent mást, mint azt, hogy a bárányt, amelyet Krisztus előképeként leöltek, egy házon belül fogyasszák el. Isten ugyanis azt mondta: „Egy házban egyétek meg, és húsát ne vigyétek a házon kívülre” /Kiv 12,46/. Krisztus testét, az Úr szentjét, nem lehet a házból kivinni, de a hívők számára sem lehet más otthon, mint az Egyház. Ezt a házat az egyetértő lelkület szállásaként ábrázolja a Szent Lélek a zsoltárokban és hirdeti: „Isten az egyetértőknek házában ad lakóhelyet” /Zsolt 67,7/. Isten házában, Krisztus Egyházában az egyetértők lakoznak, akik meg is maradnak egyszerűeknek és összetartóknak.
9. Ezért szállt le a Szent Lélek galamb alakjában. Egyszerű és derűs lény, nem epés keserű, nem vadul csipkelődő, nincsenek sebzően éles karmai, szereti az emberi települést, egy házzal él közösségben, kiköltött fiókáit eteti, a párok repülés közben is összetartanak. Együtt élik le életüket, az egyetértő békét csókváltással fejezik ki, mindenben tartják az összetartás törvényét. Ezt az egyszerűséget kell az Egyházban is eltanulni, erre a szeretetre kell szert tenni, hogy a testvéri közösség kedvessége a galambokat utánozza, hogy a bárány szelídsége és kezessége legyen meg a juhokban is. Lehet tán a keresztény szívben a farkas vadsága, a kutya dühe, a kígyó halálos mérge, a fenevadak vérengző kegyetlensége? Csak örülhetünk annak, ha ezek az Egyházból kiválnak, nehogy a galambokat, nehogy Krisztus nyáját pusztítsák mérges fertőjükkel! Nem keverhető és nem vegyíthető a keserű az édessel, a sötétség a világossággal, az eső a verőfénnyel, a háború a békével, a termékenység a meddőséggel, a források a sivataggal, a nyugalom a szélviharral.
Senki ne higgye, hogy a jók valaha is elhagyhatják az Egyházat! A gabonát nem kapja fel a szél, az erős gyökerű fát nem dönti ki a vihar, de a hitvány pelyvát felkapja a viharos szél, a gyönge fákat kicsavarja a rohanó forgószél. Az ilyeneket kárhoztatja és utasítja vissza János apostol, amikor ezt mondja: „Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók, ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna” /1Jn 2,19/.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen

Forrás:
exarchatus.gportal.hu/gindex.php?pg=34840177&nid=6497249