Clicks177
charisma
4

SZŰZ MÁRIA megkoronázása – 2000. augusztus 15.

2000-ben elkészült egy rekonstrukciós korona, Csomor Lajos aranyműves készítette, a „Szent István-kori állapot szerint", vagyis rajta van a Szűzanya képe és a feltételezett két Arkangyal képe.

A 2000-ben elkészült koronát 2000. július 5-én II. János Pál pápa megáldotta és ezeket a szavakat mondta: „Amit ez a korona tanít, az világosítson meg benneteket.” Ezzel a pápa tanúbizonyságot tett arról, hogy ismeri a magyar múltat, a magyar történelmet és egyben a magyar küldetést is, ami hosszú távú irányt szab meg a magyarság számára, továbbá, ismeri a Magyar Szent Korona vitathatatlan jelentőségét.

Teljes cikk
Zarándok
A pápa ajkáról akkor nem hangzott el ez a neki tulajdonított mondat, ellenben engedélyezte a Szűzanya szobrának megkoronázását a megáldott koronával. A képen nem a szóban forgó korona látható, hanem egy másik, magántulajdonban lévő rekonstrukció.
Bazsó-Dombi Attila
@Zarándok
Milyen állítólagos forrás alapján állítja:
"A pápa ajkáról akkor nem hangzott el ez a neki tulajdonított mondat"?!
Zarándok
Szemtanúként. Harmadmagammal térdeltem előtte. A koronázásra vonatkozó kérés latinul hangzott el, a válasz pedig ennyi volt: "Bene, bene" - és egy szempár felragyogása a betegségtől elgyötört arcból, amelyeket addig inkább sejteni lehetett, mint látni. A pápa akkori fizikai állapotában egy ilyen összetett mondat megértése a nyelvi nehézségeken túl is nehezen lett volna elképzelhető.
Sajnálom, a …More

Sajnálom, a cikk jószándékát nem kétlem, talán máskor mondott hasonlót.