Svédországban már mikrochipet ültethetnek az emberek bőre alá az oltás igazolására

A hétvégén Bécsben is folytatódtak a kényszeroltás és az újabb korlátozások elleni hatalmas tüntetések. Ausztria fővárosában mintegy ötvenezer ember vonult utcára. A fősodratú magyar nyelvű média szokásához híven most is elhallgatta a demonstrációkat...
A hétvégén mintegy ötvenezer ember vonult utcára Ausztria fővárosában, így tiltakozva az osztrák kormány koronavírus elleni politikája miatt. Bécs 27 pontján gyülekeztek az emberek – írja az RT.com.
A beszámoló szerint a tüntetők és a rendőrség között kisebb összecsapások törtek ki, majd több embert letartóztattak. A rendőrség arról számolt be, hogy a tüntetők petárdákat dobáltak a rendőrökre. A jelentések szerint több tüntetőt is megbírságoltak, mert nem viseltek maszkot.
A demonstrálók a kötelező védőoltásokat "népirtásnak", a kormányt pedig "fasiszta diktatúrának" nevezték az oltási politikája miatt.
A tüntetők elítélték a kormány azon törekvését, hogy februártól minden állampolgár számára kötelezővé tegye a Covid elleni védőoltást. Erről november 19-én döntött Alexander Schallenberg volt kancellár, aki azóta bejelentette lemondását. Utódja, Karl Nehammer várhatóan továbbviszi ezt a politikát. November végén Nehammer akkori belügyminiszter a "szélsőségeseket" hibáztatta az oltásellenes hangulat szításáért.

Szombaton ellentüntetést is tartottak Bécs központjában. Az összejövetelen mintegy 1500 baloldali aktivista jelent meg, akik olyan jelszavakat skandáltak, mint például: "Vegyenek fel maszkot! A nácik, az állam és a főváros ellen!", miközben azzal vádolták a rivális tüntetést, hogy az a szélsőjobboldaliak, az oltásellenesek és a Covid-tagadók egyvelege.

Forrás:
erdely.ma/…ok-brusszelben-a-kenyszeroltas-elleni-tiltakozason