hu.news
256

Viganó: Ferenc pápa egyáltalán nem reagált

Amikor Viganó volt az amerikai nuncius, 2015 szeptemberében azt mondta Ferenc pápának, hogy egyre több katolikus van az amerikai adminisztrációban (Biden, Kerry, Pelosi), mint bármikor, azonban mindegyik abortuszpárti és támogatják a meleg pszeudo-házasságot, gender ideológiát.

Viganó elmondta a MarcoTosatti.com (szeptember 14) lapnak, hogy megkérte Ferenc pápát, hogy ezt magyarázza el neki, ám Ferenc pápa "egyáltalán nem reagált".

Viganó számára ezen katolikus politikusok árulása mutatja, hogy a hűtlen klérus "a modernista ideológia rabszolgája" lett.

Közeli kapcsolatot vél felfedezni a jezsuiták által vezetett modernista klérus lázadása és a több generációnyi katolikusok oktatása között.

Viganó szerint a háttérhatalmak és a háttéregyház együtt dolgozik azzal a közös céllal, hogy destabilizálják a polgári és egyházi rendet.

Viganót ezért nem lepi meg az, hogy Bergoglio politikai prioritása megegyezik Bidenéval. Ezek között megnevezi a bevándorlást, környezetvédelmet, gender ideológiát, a család felbontását és a globalizmust.

Ferenc pápa hivatalos "ellenkezése" az abortusz és a gyerekek homoszexuális átnevelése ellen csak "formális" és "a gyakorlatban nem működik".

#newsNunvevufot