Itt az ideje egy nagyobb újraindításnak

A Klaus Schwab és a Világgazdasági Fórum „Nagy Újraindítás”-ról szóló viták általában azoknak az embereknek a meggyőzésére irányulnak, akik már meg vannak győződve arról, hogy ez vagy az egyetlen módja a világ megmentésének, vagy csak egy javaslat arra, hogyan végezzenek azzal, ami még megmaradt belőle. A szószólók egyszerűen feltételezik, hogy ez működni fog. Az ellenzők általában azt mondják: „Csak ezt ne tegyük”, vagy alternatívákat javasolnak, kezdve a soha nem létező múltba való visszatéréstől, vagy egy olyan jövő megteremtésének sürgetéséig, amely ugyanolyan megvalósíthatatlan, mint maga a Nagy Újraindítás.

Amit XI. Piusz pápa a katolikus társadalmi tanítás alkalmazásaként a „társadalmi rend átalakításának” nevezett, ami azonban nagyobb újraindítást kínál, mint amit Schwab tervének támogatói vagy ellenzői elképzelnek. Az alkalmazott társadalmi igazságosság az egyetlen reális és életképes alternatíva a WEF javaslatával szemben - ami komoly nehézséget jelent. Mi az a „katolikus társadalmi tanítás”, és mit értünk „társadalmi igazságosság” alatt?

Bár az Egyház szociális tanítása mindig is implicit módon jelen volt a Tanítóhivatalban, csak a XIX. század elején fejlesztették diszciplínává. Ez a francia forradalom és a napóleoni háborúk nyomán az „Új dolgok” - rerum novarum - felemelkedésére adott válasz volt. Az újonnan feléledt eretnekségek az egyház, az állam és a család másfajta vízióját és változatait kínálták fel az Istenről és az emberről alkotott, egyesek által elavultnak tartott elképzelések helyett.

A javasolt reformok közül sok megelőlegezte a Nagy Újraindítást, amit pontosan úgy lehet leírni, mint annak legújabb megtestesülését, amit Fulton Sheen „Isten nélküli vallásnak” nevezett. Ezt látjuk például abban, amit Claude Henri de Rouvroy, Saint-Simon grófja „új kereszténységnek” nevezett 1825-ben megjelent Nouveau Christianisme című könyvében.

Saint-Simon szerint, aki Msgr. Robert Hugh Benson A világ ura című apokaliptikus regényének egyik forrása volt, a hagyományos kereszténység napja lejárt. Helyét a demokratikus vallás venné át, melyet hamarosan „szocializmusnak” neveztek el. A Legfelsőbb Lény helyébe egy Alárendelt Lény lépne. Az ipari hierarchia által irányított világi teokrácia a társadalom minden erőfeszítését az anyagi jólétre irányítaná, a szegénység felszámolására összpontosítva.

A szocializmusnak a hagyományos kereszténységen belül is megvolt a maga megfelelője. A végül „modernizmusnak” nevezett Új Dolgok Hugues Félicité Robert de Lamennais abbé vezetésével belülről kezdték felforgatni az egyházat. Az egyéni emberi értelem érvényességét elutasítva de Lamennais „bizonyosságelmélete” kijelentette, hogy csak a kollektíva, nem pedig az egyes emberi személyek juthatnak biztos tudásra Isten létezéséről és a természeti törvényekről.

A bizonyosság elmélete közvetlen támadás volt az emberi személy méltósága ellen, és így ellentétben állt az egyház tanításával. XVI. Gergely pápa ezért kiadta az első és a második szociális enciklikát, a Mirari Vos-t 1832-ben, illetve a Singulari Nos-t 1834-ben, hogy korrigálja a problémát. Az utóbbi, "Lamennais tévedéseiről" című, nevezetes a rerum novarum, ’Új Dolgok’ kifejezés első használatáról, a szocializmusra, a modernizmusra és a New Age-re vonatkozóan.
Sajnos de Lamennais egóját csak haragja múlta felül. Alexis de Tocqueville egyszer úgy jellemezte őt, mint akinek „elég nagy a büszkesége ahhoz, hogy átgázoljon a királyok feje felett, és dacoljon Istennel.” Felháborodva a Mirari Vos-on, megtagadta papi hivatását, lemondott a kereszténységről, és megalapította saját „emberiség vallását”, amelyben a társadalom volt az isten, ő maga pedig a legfőbb fej.

De Lamennais befolyása az egyházban azonban erős maradt. Őt tartják az első modernistának, valamint a katolikus szocialista prototípusának. A probléma kezelésére IX. Pius pápa enciklikákat adott ki, 1864-ben az Elítélt tévtanok jegyzéke címűt, és összehívta az I. Vatikáni Zsinatot.

De Lamennais tévedései mégis tovább terjedtek még azután is, hogy XIII. Leó pápa 1891-ben kiadta a mérföldkőnek számító Rerum Novarum enciklikát. Ez alternatívát kínált a szocializmus magántulajdonának eltörlésével szemben, és bástyát a modernizmus ellen. Ahogy Leó a 46. §-ban kijelentette: „A törvénynek. ...a tulajdonjogot kell előnyben részesítenie, és politikájának arra kell irányulnia, hogy az emberek közül minél többeket rávegyen arra, hogy tulajdonosokká váljanak".

Sajnos, mivel a pénzügyekben nem voltak tévedhetetlenek, mint ahogy a hit és erkölcs terén, sem Leó, sem a későbbi pápák nem javasoltak olyan igazságos és pénzügyileg megvalósítható eszközöket, melyek által a meglévő megtakarításokkal nem rendelkező emberek tulajdonosokká válhatnának. A legtöbb ember csak feltételezte, hogy a katolikus társadalmi tanítás „valóban” magasabb béreket, jobb juttatásokat és feltételeket, valamint újraelosztást követel, nem pedig széles körű tőketulajdonlást - röviden: Schwab Nagy Újraindítását.

Egy olyan gyakorlatias eszköz, amellyel mindenki birtokba vehetné a tőkét újraelosztás vagy a tulajdonjog újradefiniálása nélkül, a Nagy Újraindítás mintájára, csak akkor jelent meg, amikor egy Louis Kelso nevű jogász-közgazdász tanulmányozta a problémát és előállt a válasszal. Kelso megjegyezte, hogy a hagyományos pénzügyi módszerek azt feltételezik, hogy a megtakarítás és így a tőkevásárlás egyetlen módja a fogyasztás csökkentése és a megtakarítás. Mivel a tőkeeszközök egyre drágábbak lettek, ez gyakorlatilag minden új tőke birtoklását a már gazdagokra korlátozta.

A vállalati pénzügyek szakértőjeként Kelso azonban tudta, hogy a legtöbb vállalat jellemzően nem a fogyasztás múltbeli csökkentéséből, hanem a termelés jövőbeli növeléséből finanszírozza a növekedést. Ahelyett, hogy készpénzt halmoztak volna fel és új tőkét vásároltak volna, a vállalatok kölcsönt vesznek fel, új tőkét vásárolnak és a kölcsönt a „jövőbeli megtakarításokból” fizetik vissza: vagyis a termelés jövőbeli növekedéséből.

Továbbá Kelso azt is tudta, hogy a kereskedelmi és központi banki rendszereket azért találták ki, hogy a jövőbeli termelést pénzzé alakítsák, hogy a növekedést most finanszírozhassák. Ez megszabadította a gazdaságot attól a szükségszerűségtől, hogy a meglévő, el nem fogyasztott termelésből pénzt teremtsen.

Kelso úgy érvelt, hogy ha a nagyvállalatok a jövőbeni megtakarításokból finanszírozhatják a növekedést, akkor mindenki más is képes lesz rá. Ahelyett, hogy a meglévő vagyont használnák biztosítékként az újonnan létrehozott pénzből származó kölcsön biztosítására, a kereskedelmi biztosítás lehetővé tenné, hogy mindenki hitelképes legyen, és hozzáférjen a tőketulajdonossá válás eszközeihez.

Elméletének alkalmazására Kelso kitalálta a munkavállalói részvény programot (MRP). Az MRP több ezer vállalat több millió munkavállalóját tette résztulajdonossá az őket foglalkoztató vállalatokban anélkül, hogy a legtöbb esetben korábbi megtakarításokat használtak volna fel, vagy csökkentették volna a fizetést vagy a juttatásokat.

Az MRP azonban csak egy része volt Kelso elképzelésének. Végső soron ugyanaz volt a célja, mint XIII. Leónak: mindenkit tőketulajdonossá tenni. Amit Kelso hozzátett, az volt, hogy a katolikus társadalmi tanítást hatékonnyá tegye azáltal, hogy a kiterjesztett tőketulajdon programjának finanszírozására egy megbízható és bevált módszert biztosított.

Ez jelenti a különbséget. Két évszázadon keresztül az emberek megpróbálták megkerülni azt, amit Kelso „a megtakarítások rabszolgaságának” nevezett azáltal, hogy eltörölték a magántulajdont, mint az emberi természetből fakadó jogot. A szocializmus, a keynesi közgazdaságtan és most a Nagy Újraindítás mindig is az emberi természet, és így az emberiségben tükröződő isteni természet megváltoztatására tett kísérlet volt, és így Isten természete tükröződése az emberiségben.

A cél egy új világrend megteremtése volt, amely a kollektívát dicsőíti az egyéni emberi méltóság rovására, és a transzcendens Istent egy immanens, istenített társadalommal helyettesíti. Aligha meglepő, hogy mi lett az eredmény. Az állam feladta természetjogi alapját, és minden határt meghaladó hatalomra tett szert. A szervezett vallás sok ember életében megszűnt tényező lenni. A házasság és a család sok területen inkább kivétel, mint a szabály lett.

Ezért nincs szükségünk a Schwab-féle Nagy Újraindításra, vagy az Új Dolgok bármilyen nevű változatára. Nagyobb újraindításra van szükségünk, vagy - pontosabban - visszatérésre egy személyesebb társadalmi rendhez, amely kivétel nélkül minden emberi lény méltóságának tiszteletén alapul, és amely mindenki számára biztosítja az élet, a szabadság és a magántulajdon természetes jogait.

XIII. Leó és az őt követő pápák ragaszkodtak a magántulajdon fontosságához az igazságos társadalmi rend szempontjából, mert, ahogy Daniel Webster megjegyezte, „a hatalom természetesen és szükségszerűen követi a tulajdont.” A tőketulajdonnal az embereknek hatalmuk van arra, hogy gyakorolják a jogokat és erényessé váljanak. Tulajdonjog nélkül gyerekek maradnak vagy rabszolgákká válnak.

A nagyobb újraindításnak tehát összhangban kell lennie a természeti joggal és a katolikus társadalmi tanítással. Ennek magában kell foglalnia a megfelelő finanszírozást is, valamint az esélyegyenlőséget és az eszközökhöz való hozzáférést, hogy az emberek - ha úgy döntenek - a fejlett technológiák vagy bármely más termelőeszköz tulajdonosai lehessenek, beleértve a kisgazdaságokat és a kézműves vállalkozásokat is.

Az egyik életképes nagyobb újraindítás a „Gazdasági demokrácia törvény”, melyet a Vallásközi Gazdasági és Társadalmi Igazságosság Központ javasolt (Arlington, Virginia). A Ronald Reagan elnök által támogatott és II. János Pál pápa által bátorított elvek alapján a Gdt. a CESJ „A gazdasági perszonalizmus igazságos harmadik útja” elvét alkalmazza a tulajdonjog, valamint a monetáris, adózási és jogi reformok révén, hogy a lehető legtöbb ember maximálisan megvalósítható részvételét ösztönözze egy igazságosan strukturált közjóban, miközben az egyéni erényes életet erősíti.
Forrás angol nyelven