SUTTOG A NYÁR.

SUTTOG A NYÁR
lám esik az eső
a szívem merengő
nem búsul a felhő
szivárványban játszik
a nevető szellő
én már elsirattam
rég a bűneimet
eltemettem őket
az irgalmas Isten
szívének csendjébe
csendes a temető
nem mászkál a csősz
csak a nyárfa beszél
és suttog a szellő
ám ő sem mondja el
a hallott dolgokat
s mint a gyóntatószék
őrzi a titkokat
és hallgat nagyokat
csak a szúk percegnek
a gyóntatószékben
és a szívem boldog
Szívének csendjében
nem viszek virágot
a temető kertbe
a halott bűnöket
nem kell emlegetni
a halott bűnöket
nem kell szépítgetni
én a virágcsokrot
lásd Jézusnak adom
mert Ő az irgalom
mert az Ő Szent Szíve
a temetők kertje
Őt szeresd Őt imádd
a virág Neki jár
már nem suttog a nyár
örömében nevet
elfogytak a bűnök
és a pap nem temet
bezárt a temető
elment végleg a csősz
megtért minden kobold
és a nyár végére
üres lett a pokol!