MÁRCIUS 21. - NURSIAI SZENT BENEDEK APÁT Nursiai Szent Benedekről (†547. március 21.) nem véletlenül tartják, hogy „az utolsó római és az első európai” volt. Nem csupán személye, hanem a reguláját …More
MÁRCIUS 21. - NURSIAI SZENT BENEDEK APÁT
Nursiai Szent Benedekről (†547. március 21.) nem véletlenül tartják, hogy „az utolsó római és az első európai” volt. Nem csupán személye, hanem a reguláját követő monostorok európai hálózata mentette át az antik kultúrát és civilizációt a római birodalmi infrastruktúra pusztulása után, és teremtette meg abból azt, amit „nyugatinak” nevezünk, s amely már csak nyomokban lelhető fel. A benedeki szellem által Európa spirituálisan és kultúrálisan sohasem volt olyan egységes, mint abban a középkorban, amikor politikailag a legmegosztottabb volt. Maga az „Európa” kifejezés „napnyugatot” jelent, és ebben az értelem a Világ Világosságának golgotai zenitje utáni utolsó idők térbeli leképeződését is. Ennyiben tekinthető „Krisztus utáninak”, vagyis „kereszténynek” civilizációnk. Válaszúton állunk. A benedeki Európával szemben egy azzal teljességgel szembenálló és azt elpusztítani szándékozó, posztmodern ellen-Európa épül. Választanunk kell, és a válasz nem lehet más, csak a – Rod Dreher által is javallott – benedeki út.
Ebben segítsen minket a nursiai apát mennyei közbenjárása, és a szabályszerűen megáldott Szent Benedek érem viselése, és jámbor használata. A jó harcot csak így vívhatjuk meg!
Szent Benedek atyánk keresztje:
A Szent Kereszt legyen a fényem, ne a Sárkány a vezérem!
Gonosz szellem hordd el magad, ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet, magad idd meg mérgedet!
Krisztus békéje legyen velünk mindekor!
(Log in or sign up to view)