Carlo Maria Viganò érsek: A Szent Család nyújtson vigaszt a COVID-zsarnokság áldozatainak idén karácsonykor

„Jöjj, Bölcsesség, aki a földi eseményeket elrendeled; gyere, hogy megtanítsd nekünk az okosság és a dicsőség útját.”
Ezek a sorok egy nagyon ősi, nyolcadik századi adventi himnuszból származnak. A keresztény lélek bennük a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléhez, az Atya Bölcsességéhez folyamodik, hogy megmutassa, hogyan kell sértetlenül átmenni ezen a siralomvölgyön – via prudentiæ – és elnyerni az örök üdvösséget a mennyben – la via gloriæ.


Mindnyájatokhoz szólok, kedves testvéreim, akik ezen orvosi őrület huszonegy hónapja alatt bátran ellenálltatok a természeti törvény és Isten elárulásában, valamint a nemzetek törvényeinek megsértésében a globalista hatalom rabszolgájává vált polgári hatalom zsarolásainak. Egy, az egész bolygóra kiterjedő puccs tanúi vagyunk, amely lehetővé kívánja tenni a Nagy Újraindítást (Great Reset), amelyet az Új Világrend gyűlöletes zsarnokságának megteremtésére használnak majd fel.
Mindenekelőtt hozzátok szólok, családanyákhoz és családapákhoz, akik az alapvető szabadságjogok abszurd elnyomása újjáéledésének órájában azon kapjátok magatokat, hogy fizetni kell azért a döntésetekért, hogy nem vetitek alá magatokat az úgynevezett oltásnak, és amely elkülönítéssel és diszkriminációval jár mind számotokra, mind a gyermekeitek számára. Az ő törékeny pszicho-fizikai egyensúlyukat már eddig is durván veszélyeztette a több hónapos távoktatás, a maszkviselés és a tanáraik részéről megnyilvánuló durvaságok.
A gyermekek számára készült génszérum engedélyezése, amelyet ma nélkülözhetetlen és biztonságos módszerként mutatnak be a rájuk nézve minimális veszélyt sem jelentő vírus megfékezésére, és amely ehelyett visszafordíthatatlanul veszélyezteti immunrendszerüket és egészségüket, a legújabb gonosz döntés, amelyet lélekben romlott, elméjükben eltévelyedett emberek hoznak, akik szerint egy gyermek ártatlan életét fel lehet áldozni az egészség Moloch oltárán.
Legyetek kicsinyeitek merész védelmezői, akikért felelősek vagytok Isten előtt mind testi egészségükért, mind lelkük üdvéért. Helyezzétek őket a Legszentebb Szűz védőköpenye alá, annak szentelve őket, akinek Szent Józseffel együtt sikerült megmenekíteni Heródes haragja elől „a kis Jézus fenyegetett életét”, Egyiptomba menekülve. Ne feledjétek, kedves szülők, hogy az Úr különös szeretettel tekint a gyermekekre, és nem mulasztja el biztosítani őket és titeket Szent Oltalmáról.
Nektek, alkalmazottaknak és dolgozóknak, akiket felfüggesztettek a munkából és megfosztottak fizetésüktől, mert nem akartatok engedni az oltás-zsarolásnak; Nektek, kézműveseknek és boltosoknak, étterem-üzemeltetőknek és kisvállalkozóknak, akikre az állam olyan indokolatlan bezárásokat szabott ki, amelyek nem szolgáltak más célt, mint az elszegényítéseteket; Nektek, katonai és rendészeti alkalmazottaknak, akik kénytelenek voltatok választani a hierarchiának történő engedelmesség és az Alkotmányhoz tett hűségeskütök között; Nektek orvosoknak és mentősöknek, akiket kidobtak a kórházakból, klinikákról és idősek otthonából, amiért nem hagytátok beoltani magatokat a génszérummal – mindannyiótoknak azt mondom: álljatok ellen!
Azok, akik zsarolással szeretnének rákényszeríteni benneteket az egészségetek kockáztatására, félnek az elszántságtól, és tudják, hogy az vigasztalás és példa lehet kollégáitok, barátaitok számára. Álljatok ellen, mert szent jogotok megtagadni egy hatástalannak és ártalmasnak bizonyult egészségügyi kezelést, amely génterápiának minősül, és amelynek célja nem az egészség védelme, hanem krónikus megbetegedés vagy halál. Álljatok ellen, mert a zsarolásnak engedve nem szerezhetitek vissza a szabadságotokat, amelyet elloptak tőletek. Álljatok ellen, mert Isten gyermekeiként tudnotok kell, hogy az Idő és a Történelem Ura mellettetek áll, nem pedig a Gonosz szolgálatában álló romlott szolgák mellett.
Nektek, időseknek és betegeknek, akiket arra kényszerítenek, hogy idősotthonokban vagy a kórházi osztályokon bezárva maradjatok; Nektek, akiket elválasztottak családtagjaitoktól és szeretteitektől, akiket az orvosok és ápolónők kitaszítottakként kezelnek, azt üzenem: ne hagyjátok, hogy magányotok elcsüggesszen; ne essetek kétségbe!
Lehetőségetek van arra, hogy jó hasznát vehessétek szenvedéseiteknek, felajánlva azokat az Úrnak az Ő szenvedésével egységben a kereszten, bűneitek bocsánatára, az Isten elleni vétkek jóvátételére és a tisztítótűzben lévő lelkek kiszabadítására. Imádkozzatok! Imádkozzatok a Legszentebb Szűzhöz, kérjétek, hogy segítsen és oltalmazzon benneteket. Imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, kérve a Szűzanyát, hogy mentse meg szeretett Itáliánkat és az egész világot ettől a pokolbéli csapástól. Imádkozzatok a szentekhez, kérve őket, hogy legyenek a barátaitok, és legyenek közeletekben a csend és elhagyatottság óráiban. Imádkozzatok az angyalokhoz, kérve őket, hogy védjék meg azokat, akik betegek, hogy felvehessék a szentségeket, és elnyerhessék a bűnbocsánat kegyelmét, és a szent halál kegyelmében részesülhessenek egy pap jelenlétének a vigaszával.
Szenvedéseiteket, gyötrelmeiteket és könnyeiteket ajánljátok fel Urunknak, cserébe békéjét és az Ő akaratára való szent ráhagyatkozás ajándékát adja meg Nektek. És ne hanyagoljátok el, hogy megtartsátok magatokat Isten kegyelmében, mert nem adatott meg nektek, hogy ismerjétek sem a napot, sem az órát.
Mindannyiótoknak, akik készen álltok megvívni a jó harcot az Igazságért és ennek a disztópikus rémálomnak a végéért; Nektek, akiknek szembesülnötök kell azok gúnyolódásaival és sértéseivel, akik társadalmilag veszélyesnek tartanak benneteket, mert nem adjátok át magatokat a tömeges kísérletezésnek, azt mondom: bátorság! most ne adjátok fel!
Ez a hazugságokból és csalásokból álló bűnözői bohózat nem tart sokáig, mert csak az Igazság tesz minket szabaddá. Az Igazságért vívott harcotok, ha Isten dicsőségére vívjátok, legyőzi a csalás sötétjét, leleplezi az elit gonosz szándékait, és elűzi azokat, akik korruptak és árulók. És ne engedjétek magatokat elcsábítani azok által, akik a bűnözői hazugságok eme várának összeomlása közeledtével megpróbálnak meggyőzni benneteket, hogy hiábavaló küzdeni, fölösleges harcolni. Azt mondják nektek, hogy csak néhány ezren vagytok, hogy egy kisebbséget képviseltek, hogy házról házra jönnek majd „lenyomozni” benneteket, hogy dezertőrök vagytok.
Mégis elég megnézni a gyógyszertáron kívül sorban állókat, vagy a vállalkozások, iskolák, közhivatalok és kórházak munkaerőhiányát, hogy megértsük: mi sokkal többen vagyunk, mint azt hinni szeretnék. És még ha kevesen is lennénk, az erőnk nem a számokban rejlik, hanem abban, hogy jól döntöttünk és azt bátran meg akarjuk védeni.
Amikor majd ezt a gaztettet elítélik, a történelem nektek és csak nektek fog hálát adni az összhangért és a Jóhoz való hűségetekért. Nem fog köszönetet mondani azoknak, akik elkülönítettek, diszkrimináltak, és fertőzőknek neveztek benneteket. Nem fog köszönetet mondani azoknak, akik megzsaroltak, és megfosztottak benneteket a munkától és a jogos fizetéstől. Nem fog köszönetet mondani azoknak, akik megtévesztettek benneteket, és „biztonságosnak” neveztek egy kísérleti szérumot, amely valójában hatástalan, veszélyes és akár halálos is lehet. Nem fog köszönetet mondani azoknak, akik kihasználták az egyszerű emberek beléjük vetett hitét, akik most elárulva érzik magukat és akik egészségügyi problémákkal küszködnek.
Merjetek ellenállni, tekinteteteket Isten felé fordítva, akit éppen azért nevezünk „Mi Atyánknak”, mert szeret minket, szerető Atyaként oltalmaz, és soha nem hagy el bennünket. És ha ezek a próbák fájdalmasnak és elviselhetetleneknek tűnnek számotokra, gondoljatok arra, hogyan ezzel ellenállást tanúsíttok az Új Világrend azon pokol-világával szemben, amelyből Jézus Krisztust és a katolikus hit minden jelét száműzni akarják. Térjetek vissza Istenhez! Értsétek meg, hogy a békét, az egyetértést és a jólétet sem Isten parancsolatainak megszegésével, sem az Ő nevének gyalázásával, a bűn legitimálásával és a bűn ünneplésével nem lehet elérni. Az igazi béke, amely a rend stabilitása és az isteni igazságosság tükre, csak ott érhető el, ahol Krisztus, a Király uralkodik, ahol a törvények a jóhoz igazodnak, és ahol minden tudomány és művészet Isten nagyobb dicsőségét szolgálja.
Kedves Testvéreim, hívlak benneteket, buzdítalak benneteket, hogy ünnepeljék ezt a Szent Karácsonyt a maga igazi lelki dimenziójában. Engedjétek, hogy szívetekben megszülethessen a Királyi Gyermek, kezdjétek egy jó gyónással, és odaadással vegyétek magatokhoz a Szent Ostyát. Gondoljatok a lelketekre, és az Úr gondoskodik a többiről. Gondoljatok a Szent Családra, akit elküldtek a fogadóból, és arra kényszerült, hogy egy barlangban találjon menedéket. Áldott szegénységük és szemmel látható kirekesztésük legyen vigasztalás mindannyiótok számára.
A leggyengébbekre és a leginkább rászorulókra nehezedő szociális távolságtartás és kirekesztés közepette Isten nem mulasztja el, hogy királyi pompáját erőteljesen felragyogtassa a jászol fölött az angyalok kórusaival, a pásztorok egyszerű ajándékaival, és a mágusok imádásával. Helyezkedjünk el mindannyian a barlang egyik sarkában, és szemléljük azt a végtelen Szeretetet, amely a Legszentebb Háromság Második Személyét arra késztette, hogy megtestesüljön, szenvedések közepette megszülessen, már a bölcsőtől fogva felkészülve Megváltó Áldozatára.
Teljes szívemből küldöm Mindenkinek legőszintébb kívánságaimat Szent Karácsony ünnepe alkalmából. Egy Karácsony akkor lesz igazán szent, ha tudod, hogyan kell megünnepelni közel maradva a Kisded Jézushoz. Egy karácsony, amelyet nem magányban és gyötrelemben töltünk, hanem a Szent Család áldott társaságában és a világ Megváltója születésének örömében. Teljes szívemből áldalak Benneteket.

+ Carlo Maria Viganò érsek
2021. december 19.
Dominica IV Adventus

Magyar nyelvű forrás:
eucharisztikuskongresszus.hu/hit_459.html