hu.news
11,2 E

A sosem térdelő Ferenc pápa: Térdeljetek le Jézus előtt

"Ha le tudunk térdelni Jézus előtt, akkor minden csábításnak ellen tudunk állni, mely eltérítene utunkról" - mondta Ferenc pápa vízkereszt szentbeszédén (január 6). Azt mondta, hogy "a teológiai …több
"Ha le tudunk térdelni Jézus előtt, akkor minden csábításnak ellen tudunk állni, mely eltérítene utunkról" - mondta Ferenc pápa vízkereszt szentbeszédén (január 6).
Azt mondta, hogy "a teológiai vagy pásztori hatékonyság aligha jelent valamit, ha nem térdelünk le".
Ferenc pápa soha sem térdel le Krisztus előtt, még mise alatt sem. Csak a muszlimok, homoszexuálisok, szudáni politikusok és anglikán mártírok előtt térdel le.
Így saját szavaival élve ő engedett a csábításnak, teológiailag és pásztorilag pedig hatástalan, sőt, pusztító.
#newsYyjrfxsocs
Ganxta
Feltételezem, hogy a nem megkeresztelt emberek közül is azok kárhoznak el akik visszautasítják a keresztséget, a megtérést vagy egyéb bűnökben megátalkodva halnak meg. Arra akartam kilyukadni, hogy szerintem Isten azoknak a bennszülött embereknek a számára is fenntartja az üdvözülés lehetőségét valamilyen formában akik úgy haltak meg, hogy önhibájukon kívül nem tudtak megkeresztelkedni …több
Feltételezem, hogy a nem megkeresztelt emberek közül is azok kárhoznak el akik visszautasítják a keresztséget, a megtérést vagy egyéb bűnökben megátalkodva halnak meg. Arra akartam kilyukadni, hogy szerintem Isten azoknak a bennszülött embereknek a számára is fenntartja az üdvözülés lehetőségét valamilyen formában akik úgy haltak meg, hogy önhibájukon kívül nem tudtak megkeresztelkedni, mert nem járt a közelükben misszionárius, aki beszélt volna nekik Krisztusról és a keresztény hitről. Úgy gondolom, hogy Isten el tudja őket is vezetni valamilyen úton az üdvösségre.