FATIMA SZÁZ
71,9 E
Nigériai Barnabás felhívása a Koronavírus kapcsán. Szeretett testvéreim az Úrban! Bárcsak befedne mindnyájunkat és az egész világot Jézus Krisztus Drága Vére! Nyilvánvaló, hogy a világ az előre …több
Nigériai Barnabás felhívása a Koronavírus kapcsán.
Szeretett testvéreim az Úrban!
Bárcsak befedne mindnyájunkat és az egész világot Jézus Krisztus Drága Vére!
Nyilvánvaló, hogy a világ az előre megjövendölt büntetéshez közeledik. A Szűzanya azt mondta, hogy az engesztelés az egyetlen út a túlélésre. 2018-ban egy fontos felhívást adott egy októbertől júniusig tartó cönákulumra. Azt kérte, hogy ezeket évente mint cönákulum-hónapokat tartsuk meg. Szenvedélyesen arra szólított fel, hogy a Drága Vér odaszentelt tisztelőinek legalább a harmadrésze hűségesen engeszteljen, tartsa meg a harmadik péntekeket. A világ most a rá váró járványok egyike előtt áll, amelyek sújtani fogják. Senki sem beszél az imáról és az engesztelésről. Ehelyett az imát arra korlátozzák, hogy azzal legyőzzék a járványt. Azért írok, hogy minden alvó apostolt és szerető lelket felébresszek. Azért írok, hogy mindnyájunkat emlékeztessek az ima és az engesztelés fontosságára. Azért írok, hogy emlékeztessek a 3. pénteki …több
FATIMA SZÁZ
" Dr. Ayo Maria Atoyebi O.P. püspök egyházi engedéllyel látta el a Jézus Krisztus Legdrágább Véréről szóló üzenetek egy részét és a teljes imakönyvet. Az Ontisha egyházmegye érseke, H.H. Stefan Obiukwu a hit védelmének fényében átvizsgálva 1999. 07. 01-jén a jelen üzeneteket beleértve a nagy Pecsétet és a hozzá kapcsolódó imákat és ígéreteket az Egyház tanításával összhangban …több
" Dr. Ayo Maria Atoyebi O.P. püspök egyházi engedéllyel látta el a Jézus Krisztus Legdrágább Véréről szóló üzenetek egy részét és a teljes imakönyvet. Az Ontisha egyházmegye érseke, H.H. Stefan Obiukwu a hit védelmének fényében átvizsgálva 1999. 07. 01-jén a jelen üzeneteket beleértve a nagy Pecsétet és a hozzá kapcsolódó imákat és ígéreteket az Egyház tanításával összhangban lévőnek találta és Nihil obstattal látta el. Az Imprimaturat 2001. június 17-én, Atoyebi püspök adta meg." engesztelok.hu/…/959-barnabas-nw…
charisma
Köszönöm, ez meggyőzőnek tűnik, bár a kritikai vélemény több mint súlyos tényeket tartalmaz Barnabás esetében.
charisma
Nigériai Barnabás szinte mindenhol együtt szerepel az Isteni Irgalmasság Mária (MDM) látnoknő és a második és/vagy nagyfigyelmeztetésre utaló oldalakon.
Óvatosságot javaslok mindenkinek az üzenetek terjesztésében.
Sehol nem találtam az interneten püspöki megnyilatkozást, ami megerősítette volna Nwoye Barnabas szolgálatát, látomásainak helyességét.
Ha valakinek van ilyen, kérem adja …több
Nigériai Barnabás szinte mindenhol együtt szerepel az Isteni Irgalmasság Mária (MDM) látnoknő és a második és/vagy nagyfigyelmeztetésre utaló oldalakon.
Óvatosságot javaslok mindenkinek az üzenetek terjesztésében.
Sehol nem találtam az interneten püspöki megnyilatkozást, ami megerősítette volna Nwoye Barnabas szolgálatát, látomásainak helyességét.
Ha valakinek van ilyen, kérem adja közre mielőbb!

Egy részletes angol nyelvű elemzés Barnabásnak a katolikus tanítással ellentétes hittételeiről itt található:
www.catholicplanet.com/apparitions/false33.htm

Az elemzés összegzése így szól:
"Nagyon sok hamis magánkinyilatkoztatás, mely ehhez hasonló állításokat tartallmaz, azt állítja hogy az Antikrisztus a világban van, és az egyetlen reményt csak egy adott magánjelenés és annak újdonságai jelentik. De a Barnabásnak adott hamis magánkinyilatkoztatás szégyenletes módon abban különbözik sok másiktól, hogy jó és szent áhitatot vállal, beleértve a Drága Vért és a Feszületet is, és ezeket eltorzítja az állítólagos magánnyilatkoztatás felmagasztalása céljából. A Barnabásnak küldött üzenetekben szereplő hiba sok és súlyos. Ezért azt a következtetést vonom le, hogy Barnabas Nwoye állítólagos magánnyilatkoztatása hamis és nem a mennyből származik."
Gratia copiosa
Oberammergau-ban 10 evente az egesz falu szereplesevel eljatsszak a Passiot. Miert? Mert 1627-ben a pestisjarvany idejen karantent csinaltak a falubol, korulzartak, se ki se be. Az egyikuk megtorte a karantent es behurcolta a pestist, 83-an es sok gyerek meghalt. Nem is vokt baloldali elkenzeki, csak felelotlen. Akkor a templomban osszegyultek es megfogadtak, ha megmenekulnek, mindnyajan a faluban …több
Oberammergau-ban 10 evente az egesz falu szereplesevel eljatsszak a Passiot. Miert? Mert 1627-ben a pestisjarvany idejen karantent csinaltak a falubol, korulzartak, se ki se be. Az egyikuk megtorte a karantent es behurcolta a pestist, 83-an es sok gyerek meghalt. Nem is vokt baloldali elkenzeki, csak felelotlen. Akkor a templomban osszegyultek es megfogadtak, ha megmenekulnek, mindnyajan a faluban megjelenitik a Passiot. Isten meghallgatta a fogadalmukat es probara tette oket, megmenekultek. Mar nagy kozonseguk van, mexszirol is jonnek latni omet A ferfiak szakallt novesztenek, mindenkinek van szerepe feladata. Nagyon szep.
Mennyország, Mennyország
Jézus Krisztus legdrágább Vérének ájtatossága:
www.tengernekcsillaga.hu/…/Jezus-draga-ver…
Mennyország, Mennyország
A Szent Vér és az engesztelés:
www.tengernekcsillaga.hu/…/ASzentverEngesz…
Még egy megjegyzés Mennyország, Mennyország -től
Mennyország, Mennyország
A Jézus Szent Vérének való odaszentelődés megújításának szertartása: engesztelok.hu/megujit.pdf