„Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” -egy vak lány vizuális élményei

(Keresztelő) „János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok …több
(Keresztelő) „János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” (Mt 11, 2-6)
Amikor Jézus Krisztus a földön járt meggyógyított többek között olyan már sok éve szenvedő embereket is, akik születésüktől fogva valamilyen testi fogyatékosság keresztjét hordozták. Erre példa a Siloe tavánál meggyógyult vakon született ember (ld. János evangéliuma 9. fejezet), aki a címben szereplő egyszerű szavakkal tett tanúságot a farizeusok előtt Jézusról. Ugyanennek az evangéliumnak a 8. fejezetében Jézus ezt mondja magáról:
Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
Ezt a mennyei fényességet …több