Valóban:
„Az élő hitet nélkülöző, csupán vallásos keresztény tótágast állva Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak csak emberi valóját, annak is csak «lábait» – a hit- és erkölcstant – látja, az Úrral szemtől-szemben nem is találkozhat.
A Fő és Szentlélek nélkül sínylődő tömeg kiüresedett «erkölcs» kötelékében relativizálva mindent magához igazít, mígnem vallás, erkölcs és ember egyaránt alulmúlhatatlan mélységbe süllyed. Az életszentség a bennünk szunnyadó Isten-gyermekség lenyomata, amelyet az Örök Atya teremtő mosolyával minden emberlélekre ráragyogja. Felélesztése a keresztség által, nevelgetése és megerősítése a közösségben, termőre fordítása a Szentlélek személyes befogadásával maga Jézus Krisztus személyes élete akar lenni a keresztény személyekben és közösségekben.
Az elmúlt kétezer év az Úr ígéretét igazolta: annyira szereti Egyházát, hogy akár a papok, püspökök, bíborosok és a pápa – per absurdum – együttesen is akarnák, a pokol kapui akkor sem vehetnének erőt rajta.”

KINEK JÓ A KERESZTÉNY, HA MAGYAR?!