Egy kis demográfiai fröccs
sokat kell szeretkezni!
Nem éppen ezzel a szóval fejezte ki magát, de mi, körülötte álló nők pontosan értettük. A javaslat első hallásra igen kézenfekvő megoldásnak tűnik, de továbbkutakodva a mikéntet kiderül, hogy rengeteg ágbogot rejt a megvalósítás.
Először is: végy egy férfit és végy egy nőt.
Már ez is nehézkes ügy, mert manapság kockázatos csak úgy le-férfizni vagy le-nőzni valakit (vigyázat: egyetlen betű különbözteti meg a le-nézéstől), ugyanis nyugatos kultúrkörökben ruha teszi az embert. Ezzel szemben, ha azt látod, hogy a bevásárlóközpontban valaki miniszoknyában és neccharisnyában, a tőr típusú műkörmeivel akarja kikaparni egy éppen csak serkedő szakállú ember szemét, nem biztos, hogy nő-bántalmazta férfit akarsz megmenteni az utókor számára.
Másodsorban sem könnyű a helyzet, mert a nők szeretik hozzátenni, hogy vegyél el…
és egyetlen nőt, aki lehetőleg én vagyok. A lányok legnagyobb része szeret(ne) házasodni, a férfiaknak viszont húzódozni illik. Fordult ugyanis a kocka, s míg a 19. században a vőlegény még agyon-epekedte magát, amíg hozzájutott az aranytojást tojó tyúkocskához, a 20. századi szexuális forradalom óta sokak számára férfias ismérv, ha kéretik magukat.
Így csökken az esélye annak, hogy időben szülessenek utódok.
Szintén a minap, az egyik kolléga személyes tapasztalatát osztotta meg, amelyben a keresztlánya – modell kinézetű teremtés – a nyolc éve a párom-, a barátom-, a pasim-ként bemutatott szerelmének – kellemesen kigyúrt szobor – a következőt mondta: ha karácsonyig nem veszel el, én lelépek! A leány múlékony magabiztossággal adott ultimátumot választottjának, mivel nem ismerte még a sztereotípiát, miszerint az a nő, aki egy papír-probléma miatt dobja a fiúját, nem is szereti igazán, és mindegy neki, kinek adja oda magát, mert biztosan valami pénzeszsákot akar találni.
A nők ráadásként a nyakukba kapták a radikális feministákat felbujtó háttértudósokat, kik elhitették velük, hogy akkor modern és független a nő, hogyha ő is kinyilvánítja, hogy nem a papír teszi a szerelmet, és marad magában.
Viszont ha mindenek ellenére ellenállhatatlan vágyat érez és szeretne gyermeket szülni, akkor boldogan és dalolva teljesítse a feladatot: a legtrendibb, ha apa, társ, és egyéb segítség nélkül teszi.
Szabad és haladó megoldásnak számít a válás is, ami ugye sokkal egyszerűbb, ha nem mondatott ki előtte a fogadalom, hogy holtomiglan-holtodiglan együtt megyünk végig az úton. A bizonytalanok részére üzenet érkezett, mégpedig Pál apostol levelesládájából, ami megvédhet a meggondolatlan kenyértöréstől: „A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (Kor. 7. 3–4.)
A keresztény tanítás szerint a házasodás élethosszig tart, ezért a párválasztás nem szórakozás, hanem komoly munka. Kicsi az esélye annak, hogy a hétvégi dizsiben életre szóló vágy pattan ki két fiatal között, amit házasság és gyermekáldás követ; de legyünk optimisták:
ha azon céllal mennek oda, hogy akár ez is megtörténhet, akkor minden okés.
Nemrég újraolvastam egy párkapcsolati kultúrával foglalkozó kutatás összegzését, amelyben a fiatalok és kora középkorúak társkeresési szokásait vizsgáltuk. Az egyik válaszadó – főiskolai hallgató, in floribus – elmondta, miként halt el az érdeklődés, midőn közölte szimpatikus urakkal, hogy ő bizony hosszútávon gondolkodik, és családot akar. E kérdésben a nők nagy része jóval konzervatívabbnak mutatkozott a férfiaknál, és kinyilvánította, hogy házasságban, hűséges partnerrel összekötve életét szeretne gyermeket szülni.
A teljes cikk elolvasható itt.