hu.news
732

Müller bíboros Ferencről: "A pápák is válthatnak ki botrányokat"

A pápaság nem világi hivatal, mintha a pápa valamiféle abszolutista király lenne - mondta Müller bíboros egy május 7-i torinói beszédében (SilereNonPossum.it).

Az apostolok és a püspökök között különbség van, az apostolok ugyanis Isten kinyilatkoztatását kapták, míg a püspökök és a pápa "a Szentírásban és az apostoli hagyományban foglalt kinyilatkoztatás beteljesedéséhez van kötve".

A pápa nem részesítheti előnyben személyes barátait, nem foszthat meg hivatalától olyan püspököket, akiket személy szerint nem kedvel, és nem avatkozhat bele indoklás nélkül az egyházmegyék püspökeinek lelkipásztori hivatalába - magyarázza Müller, ezzel egyértelműen Ferencre utalva.

Ferencre céloz ezenfelül következő állításával: "Minden pápának ismernie kell a korlátait és tudnia kell pontosan meghúznia a határt isteni megbízatása és önmaga, mint egyén között. Nem erőltetheti rá más keresztényekre személyes politikai vagy gazdasági véleményét és a nem hittudományokhoz kapcsolódó álláspontját".

Müller tudatosítja, hogy "a pápák is válthatnak ki botrányokat, mert emberi lényekként úgy gondolják, hogy olyan irányt akarnak kijelölni, amely a közízlésnek megfelelően populista, Krisztus szellemével azonban szembemegy".

Kép: © Silerenonpossum.it, #newsWizaalgulk