hu.news
1437

Bíboros: Ellenállás lesz, ha a Vatikán kapitulál

A hongkongi Joseph Zen Ze-kiun bíboros megjegyzést fűzött ahhoz a hírhez, miszerint a Vatikán megkért két kínai egyházkerületi püspököt, hogy vonuljanak vissza azért, hogy a rezsim püspökei vehessék át helyüket: "Éveken át azt mondták nekünk, hogy ellenálljunk, legyünk hívők, most pedig azt mondják, hogy tegyük le a fegyvert."

A La Nuova Bussola Quotidiana lapnak adott interjúban Zen azt mondta, ha a Vatikán kapitulációt parancsol, akkor néhányan behódolnak ennek több év harc és nyomor után, hogy "könnyebben kapitulálhassanak. Azonban lesznek, akik továbbra is folytatni fogják az ellenállást."

Zen szerint az nem előrehaladás, hogy mindenkit arra erőltetnek, hogy lépjenek be a kínai rezsim skizmatikus egyházába: "Ez hihetetlen, egyszerűen hihetetlen."

A kora ellenére a 86 éves bíboros nemrég utazott el Rómába, hogy Ferenc pápával találkozzon: "Nekem úgy tűnt, hogy a Szentatya nem a fegyverletétel mellett áll."

Kép: Joseph Zen, © michael_swan, CC BY-ND, #newsDouzujmzia
QuidvultDeus
Hírhajhászás. A valódi eretnekségek és törvénytelenségek helyébe olyan problémákat kreálni, amik lefoglalják a már kimosott értelmű emberek figyelmét. A vatikáni kommunista-protestáns-szabadkőműves szekta, ami az 1800-as évektől elfoglalta szépen csendben(a langyos hitű híveknek köszönhetően) az egész világon a katolikus intézményeket, plébániákat és szent helyeket, nem a katolikus …több
Hírhajhászás. A valódi eretnekségek és törvénytelenségek helyébe olyan problémákat kreálni, amik lefoglalják a már kimosott értelmű emberek figyelmét. A vatikáni kommunista-protestáns-szabadkőműves szekta, ami az 1800-as évektől elfoglalta szépen csendben(a langyos hitű híveknek köszönhetően) az egész világon a katolikus intézményeket, plébániákat és szent helyeket, nem a katolikus egyház.