A Vatikán megújította a Kínával kötött árulását
Ferenc pápa meg fogja újítani a titkos, 2018-as egyezséget, melyet Kínával kötöttek, és közben elárulták a katolikusokat a kommunista államnak.
Mindkét oldal "elégedett" az egyezséggel, ami szeptemberben fog lejárni. Marcelo Sanchez Sorondo vatikáni püspök elmondta a GlobalTimes.cn oldalnak (augusztus 5), hogy az egész dolog "jól" sikerült.
Sorondo nem ad napi misét vagy breviáriumot, de szerinte a kínai rezsim "a legjobb implementátora" a katolikus szociális doktrínának.
Az egyezség felfüggesztésével Ferenc pápa bevallaná hibáját, de inkább feláldozza az egyházat, mint saját hírnevét.
Egész Kínában megfigyelhető, hogy lecserélik Krisztus és a Szűzanya szobrait kommunista jelképekkel. A templomokba Mao szobrokat helyeznek el.
Ferenc pápa elismert egy korrupt állami püspököt Mindongban, miközben kirúgta a hívő elődjét, Vincenzo Guo Xijin prelátust, akit végül addig üldöztek, hogy hajléktalan lett.
Kép: Marcelo Sanchez Sorondo, Jeffrey Sachs UN, #newsMgflpricer