A TEMETÉS
mikor a pap temet
a palástja lebeg
kezében szentelő
szétfújja a szellő
paláston a redőt
szellővel érkezik
nézd a fényes felhő
szétfutnak fekete
gomolygó fellegek
megnyílnak az egek
a nyitott sír felett
és angyalok jönnek
le a temetésre
csendes körmenetben
kezükben egy csésze
vigasz olajával
remény illatával
szeretet kenete
kiárad a papra
és a közösségre
a hitnek kovásza
erjed a szívükben
körbejárnak csendben
a hit angyalai
a gyászolók között
és megkenik őket
megkenik azokat
kik nem beszélgetnek
hanem imádkoznak
akik nem figyelnek
azoknak ajkára
azoknak szemére
keresztet és áldást
szent tűzzel rajzolnak
mikor sírba teszik
Elhunytnak a testét
lángoló szeráfok
viszik el a lelkét
tisztulás tüzébe
kísérik imáink
amelynek erejét
az Elhunyt megérzi
szellő fuvallatát
a komor arcukon
gyászolók is érzik
Léleknek vigaszát
vigasznak kenetét
halld ekkor néhányan
mondják, hogy átélik
s van úgy, hogy ilyenkor
bár szakad az eső
s fejünk felett felhő
megnyílik fent az ég
Kegyelmes Istentől
fény áldás érkezik
fényben Szeretetláng
lángban vigasztalás
megérti a pap is
az Elhunyt élete
Elhunytnak a hite
biz kiérdemelte
hogy a temetésén
Máriának Szíve
imádkozzon érte
és őt a szent tűzbe
boldog tisztulásba
áldása kísérje
a hitvalló élet
nézd már itt a földön
bizony boldoggá tesz
mennyivel hát inkább
a biztos örök élet
amikor a Népre
a temetés végén
adom az áldásom
látom, hogy fogadják
és a hálát mondják
templom felé menet
imádkozom csendben
vigaszod él bennem
s harangoz a lelkem
a szép gyászmisére
köszönöm Istennek
hogy elküldte nékünk
vigaszul a Lelket
s Vele a kenetet!