VISZED
viszed a keresztünk
életadó fáját
viszed a bűneink
halált hozó átkát
egyedül jársz úton
nem merünk követni
féltjük a szomorú
halálos életünk
mérgezett cseppjeit
nem merjük odaadni
nyomorult életünk
rút gennyes sebeit
elborult az elménk
elgurult az eszünk
eldurvult a hitünk
őrizzük keservünk
szívünkhöz szorítjuk
azt ami tönkretesz
és nem adjuk oda
hogy meggyógyíts minket
nyomorult az ember
ez a Te keserved
ez a Te kereszted
ismered a lelkünk
benne minden sebünk
nem veted szemünkre
Téged nem követünk
és te mész helyettünk
ma is a keresztre
gyáva nyulak vagyunk
pedig húsvétolunk
ám mi nem böjtölünk
és nem imádkozunk
misére nem járunk
templomot kerüljük
mi magunkat mégis
úgy hívőnek valljuk
ám olykor lásd néha
akad egy két lélek
aki követ Téged
végig megy az úton
és megtalál Téged
Drága Megfeszített
siratja az élted
csókolja a sebed
kezed és a lábad
egyre csókolgatja
és bolondnak nézik
ezért a többiek
ám ő tudja mit tesz
húsvétnak a titkát
imádásnak csókját
csak azok ismerik
kik Istent szeretik
és a keresztúton
akkor is követik
ha tudják, hogy egy nap
ők sorra kerülnek
és kivégeztetnek
Drága jó Istenem
ezt a nagy kegyelmet
add meg Egyházadnak
hogy aki most pogány
az is hadd térjen meg
vegye fel keresztjét
úgy kövessen Téged
tegyen tanúságot
hogy Te szeretsz minket
nincs nagyobb boldogság
mint ismerni Téged
szeretni a Szíved
eltelni Lélekkel
és imádni Istent
óh, gyöngéd Jézusom
tudom, hogy most örülsz
simogat a versem
vigasztallak Téged
látod, hogy követlek
ott állok a sorban
viszem a keresztem
engesztelek Véled
a bűnös világért
azon emberekért
kik tagadják léted
akik még nem hisznek
és megvetnek Téged
óh, kegyetlen ember
te hitetlen lélek
meddig szenvedjen még
teérted az Isten?