A Vatikán bevallja, hogy elszakadtak attól, amit "az egyház egykor tett"
A 17. rész azt állítja, hogy a katolikusoknak "nemcsak szabad, hanem valóban meg is kell" keresniük a lehetőségeket, hogy más keresztényekkel együtt imádkozzanak, mégis meg kell érteniük, hogy egyes keresztény közösségek nem gyakorolnak közös imát ”mint egykor a katolikus egyház esetében.” A kézikönyv a zsoltárok és a bibliai énekek együttes imáját javasolja.
Könnyű kimutatni, hogy a kézikönyvben foglalt követelmények ellentmondanak a katolikus tanoknak:
• Laodiceai zsinat (363): "Senki sem imádkozhat közösen az eretnekekkel és a szakadárokkal."
• Karthágói Zsinat (397): "Senki sem imádkozhat vagy énekelhet zsoltárokat eretnekekkel."
• Kánonjog(1917): "Nem engedélyezett, hogy a katolikusok aktívan részt vegyenek a nem katolikus szertartásokon."
• A Szent Hivatal Kongregációja (1949): "Minden kommunikációt az istentisztelet alatt el kell kerülni."
A 20. rész azt ajánlja, hogy a katolikus és más keresztény "lelkészek" prédikáljanak egymás nem eucharisztikus szolgálatai során.
A 36. rész azt állítja, hogy a hit és a "megfelelő beállítottság" elegendő ahhoz, hogy a nem katolikusok megkapják a szentáldozást. A Tridenti Zsinat elítéli ezt az álláspontot, és meghatározza, hogy a hit önmagában NEM elegendő alap a szentáldozás fogadásához, mert vallomásra is szükség van.
A kézikönyv úgy manipulálja az írást, hogy bevezeti az olyan szavakat, mint "interkonfesszionális" és "interegyház". Az "egyházak" kifejezést megkülönböztetés nélkül használja a nem katolikus közösségek számára, nagybetűvel írva az ortodox közösségeket, a kisbetűvel pedig a protestáns szektákat.
Kép: © Mazur, CC BY-NC-SA, #newsBxvbxenjsx
