MAMIVAL SÉTÁLUNK
ÉS CSODÁRA VÁRUNK
sétálunk kettesben
sétálunk csendesen
egymásba karöltve
januári ködben,
a jelent keressük
lelkünkben merengve
a múltnak zúzmarás
és hideg csöndjében
mert a jelen nincs már
meghalt demens fejben
csak a múlt létezik
a beteg fejében
nem ismeri meg azt
aki ott van jelen
hogy neki segítsen
hát búsan rójuk most
fagyott köreinket
mint gyászos körmenet
mely temetésre megy
hiszen nem találjuk
tiszta emlékeink
melyek felcsillannak
itt ott még a múltból
a beteg fejében
mint valami régi
és és szép igaz festmény
vagy éppen mint a hó
havas ágak végén
ám de, ez az emlék
sosem lesz olyan szép
mint amilyen volt rég
megfagyasztja bennünk
emléket a hideg
és rideg valóság
ám mint a jég alól
felfakad a buzgár
és megolvaszt mindent
úgy tör fel a szívből
régi és szép emlék
forró könnyeket ejt
siró lélek szeme
az ajka remegve
mondja az igazat
és sírva kiáltja
bele a világba
„ez a ház nem enyém
nem az én otthonom
egész másutt lakom
ez itt nem az utcám
másik utcán járok
másik házban élek
ott hol Anyám lakott
hát ti nem tudjátok
hogy Anyámmal élek
vigyetek el innen
saját otthonomba
ahol Édesanyám
régóta vár reám
tudja azt, hogy ötkor
végzek a műszakkal
és én vacsorára
máris otthon vagyok
a kerékpárommal,
különben is hol van
az én kerékpárom
mert sehol nem látom
csak nem loptátok el
az én kerékpárom
vigyetek el innen
ez nem az én házam
téged sem ismerlek
mér simogatod te
az én fájós hátam
ne nyúljál te hozzám
mert feljelentelek
nem vagy te a fiam
menjél innen haza
saját lakásodba
így folyik az élet
így folyik párbeszéd
minden nap és percben
és minden órában
s ember tehetetlen
hangosan kiáltja
Óh, Uram segíts meg
mondd, hogy mit csináljak
mert ebben a demens
és nagy beteg fejben
az összes emlékek
lassan jéggé fagynak
s nem tudom a választ
hogy öltöztessem át
a megfagyott jelent
elfelejtett múltat
a sötétbe borult
lelket vidámságba
amikor a remény
amikor az emlék
rég megfagyott benne
s jégbefagyott remlék
senkit nem vidít fel,
uram, hogyan repesszem
meg a vastag jeget
amely betakarja
régi emlékeket
nem vagyok én tavasz
hogy megolvasszam azt
jéghideg a szívem
a sok nyüszögésben
beteggondozásban
amelyet én végzek
huszonnégy órában
jéggé fagyott bennem
a drága szeretet
és vádolom magam
nem tudom szeretni
drága jó Anyámat
hogyan öltöztessem
Anyának a lelkét
újra rózsaszínbe
hogy a tavasz éljen
fejében lelkében
s újra vidám legyen
Anyámnak a szeme
Anyámnak a lelke
mikor depresszió
és a demencia
naponta taszítja
Anyámnak a lelkét
feledésbe vissza
már régen megfagyott
lelkemben a dallam,
ami abból maradt
az meg úgy zörög halld
mint a kátyús úton
zörög kocsikerék
kattan, törik esik szét
s bent a derékaljban
nézd összerázódott
egymásra rakódott
kenyér és a szalma
tojás és az alma
szétrázódott minden
a jelen és a múlt
a beteg lelkében
nagybeteg fejében,
Uram halld meg imám
és segítsél rajtam
nem bírom már tovább
vonszolom keresztem
gyötröm az Anyámat
és gyötröm magamat
mert én lelkemben
hamis lett a dallam
megfáradt és öreg
lett bennem szeretet
én is a szép múltat
mint jó Anyám teszi
szeretet dallamát
kutatva és vágyva
keresem keresem
és nem értem én azt
hogyan történt mindez
tördelem kezeim
és Hozzád kiáltok
Uram segíts rajtam!