Clicks490
Nabucco
ReQuiem. „A családomért, a családodért, a barátokért, és minden emberért”. »–› Akkor tudjuk meg, mi a halál, ha olyasvalakit veszítünk el, akit nagyon szerettünk. A halálélmény lesújt bennünket, …More
ReQuiem.

„A családomért, a családodért, a barátokért, és minden emberért”. »–› Akkor tudjuk meg, mi a halál, ha olyasvalakit veszítünk el, akit nagyon szerettünk. A halálélmény lesújt bennünket, kétséget támaszt bennünk önmagunk és minden iránt, amit eddig magától értetődőnek tartottunk. Átalakulásra kényszerít, ha akarjuk, ha nem. Különösen a közeli családtag – szülő, társ vagy gyermek – halála változtatja meg végérvényesen az itt maradó életét. Ez a változás sok esetben az egész életformára kiterjed, de a lelkiállapotra mindenképpen. A veszteség tudomásulvétele és elfogadása sok szenvedéssel jár, ami a gyászolót mélységesen kimeríti. Tudomásul kell venni, hogy a halottal együtt elvesztettük saját életünk egy részét is. A véglegesen lezárult kapcsolat befejezetlensége kibírhatatlannak tűnik. A feszültség nyomása átmenetileg enyhül a sírástól, a múlt történéseinek fölemlegetésétől, a közös visszaemlékezésektől.

Ha meghal valaki, akit szeretünk, ez nemcsak hogy előrevetíti a saját halálunkat, hanem bizonyos értelemben meghalunk vele együtt mi is. Szeretteink halála minden másnál radikálisabban tudatosítja bennünk, hogy döntően kapcsolataink alapján értelmezzük magunkat, hogy egy kapcsolatnak a – halál általi – megszakadása kivetkőztet bennünket önmagunkból, és új alkalmazkodást kíván tőlünk. Ez az “élmény” megrendíti a magunkról és a világról alkotott képünket.

A gyászra vár az a feladat, hogy kimunkálja bennünk a visszarendeződést. Hogy sikerül-e a világ és önmagunk megítélésébe újabb perspektívát vinnünk, és a haláltudatot éntudatunk részének tekintenünk, vagy megroppan bennünk valami, és vég nélkül gyászolunk, ez attól függ, hogy tudunk-e helyesen gyászolni. A gyászt nem szabad gyengeségnek tekinteni. A gyászolás rendkívül fontos lelki folyamat egészségünk megóvása érdekében.