ŐRIZZED MEG ÖRÖKSÉGED
ADD ÁT AMIT TANULTÁL!
TRADÍCIÓNK HALÁLA
tradíciónk halála kedvez
a sok migránsnak,
őket tudd meg barátom
épp ez hozza nyakunkra,
Nagyapámtól én azt láttam
e szent példát tanultam,
templom előtt ha elsétált
megemelte a kalapját,
így fejezte ki háláját,
tiszteletét Istennek
Aki annyi jót tett érte
Aki annyi jót tett vele,
így fejezte ki a hitét
tiszteletét a templom iránt,
ahol tudta hívő szíve
ott jelen van az Isten,
hisz ott misét mutatnak be
és ott lakik a Szentségben,
megdicsőült, átlényegült
Szentostyában a Szent Isten,
ugyanakkor, hogy ha kapált
az én drága szent Nagyapám,
vagy épp locsolt a kertben
meghallotta a harangszót,
déli tizenkettőkor
levette a kis kalapját,
amit hordott nap ellen
letette a horolót,
keresztvetve imádkozni
kezdett az én Nagyapám,
s elmondta az ÚR angyalát
majd folytatta munkáját,
sopánkodik szomorúan
az Úr Lelke a Szívében,
együtt az enyémmel
mára kihalt ez az erény,
ez a finom úriasság
tisztelet és kedvesség,
hitélet és serénység
pedig Papám tudd paraszt volt,
lelke mégis szépséges volt
szépséges volt a hittől,
erényes a hitélettől
s a ragyogó hét szentségtől,
ezt láttam és ezt tanultam
én a Nagyapámtól,
az én gyermek koromban
hitbuzgalom napjainkban,
már nem serény, hanem sekély
kihalóban van az erény,
mert a hit is nézd halódik
oly sok ember lelkében,
úgy mennek el az emberek
templom mellett közömbösen,
mintha ott sem volna
nem hogy a kalapjukat sem,
emelik meg tisztelettel
fejüket sem biccentik meg,
és keresztet sem vetnek
ennek oka tán az lehet,
kiirtották az izmusok
mindazt ami jó és szép,
mi növelné az erényt
mi növelné a hitet,
sem az Istent sem a Házát
sem az Istennek szolgáját,
nem ismerik nem becsülik
és ezen rossz tettükkel,
a koboldnak kedveznek
ezért lesznek életükben,
a hit nélkül vesztesek
mindazok kik így élnek,
nem ismerik a templomot
nem tudják templom titkát,
nem tudják a lényegét
hogy a templom mind négy falát,
ajtaját és szent oltárát
s rajta lévő keresztjét,
megyéspüspök kente fel
szent olajjal, szent krizmával,
imádsággal tömjén füsttel
így lett templom Isten háza,
s nem a vallások plázája
Isten tiszteletére,
szentmisére imádásra
a híveknek örömére,
a pokolnak nagy rémére
mert a templom olyan szent hely,
és olyan szent a légköre
sok tömjéntől, sok imától,
nem bírja azt elviselni
gonosz kobold gonosz lelke,
és irtózik lelke tőle
ezért van az, hogy az ördög
amikor csak teheti,
támadását Egyház ellen
igen sokszor azzal kezdi,
a templomot támadja meg
s vele együtt templom papját,
lerombolja, felégesse,
elhurcolva megölhesse
hogy a templom a szerepét,
a pap meg a pásztorságát
feladatát, hogy a templom,
pappal együtt összefogva
összegyűjtve Isten népét,
többé ne tölthesse be
tudd az Istentől kapott,
megmentő és megszentelő
kívánatos szent szerepét
figyeld meg, hogy migránsok is,
s mindazok kik a Szent Istent
nem hiszik és gyűlölik,
a harcukat ezzel kezdik
káplán voltam nálunk is,
amikor a szellemi harc
végre komoly elindult,
betörtek a templomba
felgyújtották gyóntatómat,
és Szent Ferenc oltárát
és szét kenték a fekált,
Nagyapámnak örökségét
én tudd többre becsülöm,
mint ezernyit drágaságot
ami nekem csak bagázs,
ezért írtam meg e verset
és tanító példáját,
üzenem a mai kornak
mindenkinek egyaránt,
ha nem éled meg a hited
nem adod át gyermekednek,
mit megéltél, mit tanultál
eljön a nap templomodat,
kis faludban a migránsok
lerombolják és felgyújtják,
kitűzik a község házra
az iszlámnak zászlaját,
ide vezet lásd barátom
hitedben a langyosság,
amiről tudd, az ÚR Lelke
szomorúan prófétálva,
kimondta, hogy mi lesz veled
mi történik ez esetben:
“langyos vagy és kiköplek”
ami tudd meg azt jelenti
te elhagytál engemet,
elhagytad és nem élted meg
s nem adtad át senkinek,
üdvözítő hitedet
megengedtem megtörténjék
e borzalom teveled,
és levettem én te rólad
védelmező kezemet,
hogy tanuljál belőle
és megtérve térj majd vissza
Hozzám aki szeretlek,
Hozzám aki éltetlek
mert csak én adhatom néked,
meg az örök életet
úgy kezdődött e történet,
hogy Nagyapám a kalapját
hittel és nagy tisztelettel
templom előtt megemelte,
úgy végződik most történet
összegyűltünk gyászmisére,
el temetjük, elsiratjuk
mindazt amit elvesztettünk,
mindazt amit nem éltünk meg
mindazt amit nem adtunk át,
tradíció ezért szűnt meg
a hit ezért halt halt halált,
kobold ezért halld boldogan
köszöntheti országunkban,
a migránsok seregét
muzulmánok nagy hadát,
ezért véste angyal keze
okulásul utókornak,
fejfánkra a szentenciát:
ŐRIZZED MEG ÖRÖKSÉGED
ADD ÁT AMIT TANULTÁL!
11:19