A KÉTELKEDÉSBŐL
ÍGY LETT BIZONYOSSÁG
csendben Handelt hallgat
fülem és jól lakik,
lelkem a szépségnek
múló örömével,
és mikor vége van
a szép felvételnek,
éhesedik lelkem
szépség örömére,
és lejátszom újra
és jól lakik lelkem,
zene örömével
élet szépségével,
újra halld és újra
majd újra hallgatom
s újra megcsodálom,
mert a lelkem szomjas
mert a lelkem sejti
a hitem meg tudja,
hogy szépségben rejtve
ott lakik az Isten
csendben elrejtőzve,
zene palástjába
húrok pengésébe,
kürtök zúgásába
klarinét, fuvola,
szerelmes és gyöngéd
gyöngyöző hangjába,
s megmutatja magát
és hallatja magát,
szent harmóniában
s a művésznek lelke,
összecseng Istennek
szépséges lelkével,
egymásba fonódva
egymásba karolva,
Isten és a művész
ők együtt dalolnak,
ők együtt zenélnek,
kétkezest játszanak
boldog nagy örömmel,
minden fellépésben
egész életükben,
halld oly találkozás
együttmunkálkodás,
ez, hogy már áhitat
s kettőjük szépsége
nézd mindent átitat,
széppel, s jelenléttel
a harmóniának
örök szépségével,
melyben ott van Isten
melyben ott él Lelke,
csendet és a szépet
egyaránt szerető,
és örök szépségű
igaz örök Isten
igaz örök Lélek,
felhőben jöttél el
Te egy napon hozzám,
és Te eltakartad
előlem szép orcád,
a fényes felhőből
Te kiléptél hozzám,
beléptél kertembe
beléptél lelkembe,
és bennem maradtál,
a felhőből szóltál,
mint vizek zúgása
Hendel orgonája,
lelke muzsikája
szívem csarnokában,
visszhangzik a hangod
látogatás óta,
azért jöttél hozzám
mert vágyott Lelked rám,
rám a csavargóra
elveszett bárányra,
a kobold foglyára
és Te megtaláltál,
és Te szóltál hozzám
most már én vagyok az
kinek lelke vágyik Rád,
eddig Te vártál rám
hosszú éveken át,
most már én várok Rád
látogatásodra,
a találkozásra
ám most is mint akkor,
eltakarod arcod
nem láthatja szemem
a szépséges orcád,
a tömjén füstjébe
burkolódzik lelked,
ismeretlen arcod
keresve fürkészem,
csak Lelked ismerem
ám ez elég nekem,
arcod nem láthatom
mégis megyek Hozzád,
szentségimádásra
a tömjén felhőből,
Te újra szólsz hozzám
s feldereng előttem
világos szép orcád,
mert hangod leleplez
és mindent megmutat,
és mindent elmond az
a BatKól Terólad,
mint a jó hangográf
mely letapogatja,
a víz alatt lévő
elrejtett csodákat,
hát így mutatja meg
Lelkednek arcodnak,
elrejtetett szépségét
szépséged csodáját,
a szentségimádás
Handelnek zenéje,
amelyet hallgatok
az imádás alatt,
amíg őt hallgatom
keresem, kérdezem,
és kutatom vajon
nem a saját hangom,
hallom, mint visszhangot
a lelkemnek üres,
kongó templomában
faragott oszlopos,
előcsarnokában
vissza azt és vissza,
ám ekkor én újra
újra hallom hangod,
szívem templomában
szól hozzám a Lélek,
és a BatKól hangja
higgyed papom higgyed,
te csak bátran higgyed
Én szólok tehozzád,
újra és halld újra
szíved templomában,
és ez a hang nékem
bőven elég tudjad,
most már bizonyosság
és nem kételkedem,
szól hozzám a Lélek
szól hozzám az Isten,
írhatom verseim
tovább rendületlen,
kapott tehetséggel
hittel és hálával,
lelkem örömével
körülnéz a lelkem,
látja a változást
kívül is belül is,
jelek igazolják
szól hozzám az Isten
szól hozzám a Lélek,
és a BatKól hangja
ez már nem képzelgés,
nem bolondéria
s ez már bizonyosság!
glóri hallelujah
köszönet Istennek,
köszönet Léleknek
ez már bizonyosság,
nincs ebben halld csalás
ez nem szélhámosság,
nem bolondéria
ez már bizonyosság!
Dicsőség az Atyának
a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben
most és mindörökre!