A Neokatekumenális Út protestáns-zsidó közösség
Őexcellenciája exkluzív interjút adott Fülep Dánielnek, a Newman Központ igazgatójának.
Fülep: Míg a hagyományt üldözik, van néhány új modern mozgalom, amelyet igencsak támogatnak. Az egyik ilyen Kiko közössége. Mi a véleménye Excellenciádnak a Neokatekumenális Útról?[22] Tanulságos lenne, ha kifejtené.
Őexcellenciája Schneider főpásztor: Nagyon összetett és szomorú jelenségről van szó. Teljesen őszinte leszek: ez a közösség a trójai ló szerepét játssza az Egyházban. Nagyon jól ismerem őket, minthogy éveken át én voltam a püspöki referensük a karagandai Kazahsztánban. Részt vettem a miséiken és az összejöveteleiken, és olvastam az alapító Kiko írásait, úgyhogy jól ismerem őket. Ha nyíltan és egyenesen akarok fogalmazni, ennyit mondhatok: A Neokatekumenális Út olyan protestáns-zsidó[1] közösség az Egyházon belül, ahol a katolikusság csak külső díszítő elem. A legnagyobb probléma az Eucharisztiájukkal van, hiszen az Eucharisztia az Egyház szíve. Ha baj van a szívvel, akkor az egész testtel baj van. A Neokatekumenális Út számára az Eucharisztia elsődlegesen testvéri lakoma. Protestáns, tipikusan evangélikus felfogás ez.[2] Elutasítják azt a gondolatot és tanítást, hogy az Eucharisztia valódi áldozat, sőt úgy gondolják, hogy az Eucharisztia áldozati jellegére vonatkozó hagyományos tanítás és hit nem is keresztény, hanem pogány dolog.[3] Teljesen abszurd állítás ez, ami jellemzően evangélikus, protestáns vonás. Eucharisztikus liturgiájukon olyan közönségesen viszonyulnak a Legszentebb Szentséghez, hogy az időként szörnyű.[4] Szentáldozás közben ülnek, és ilyenkor az ostya darabkái gyakran elvesznek, mivel nem fordítanak kellő figyelmet erre, áldozás után pedig táncolnak ahelyett, hogy Jézust csendben imádnák. Teljesen világias, pogány, naturalisztikus dolgot folytatnak.
Őexcellenciája Schneider főpásztor: A második veszély az ideológiájuk. A Neokatekumenális Út alapgondolata az alapító Kiko Argüello szerint a következő: az Egyház eszményi élete csak Konstantinig, vagyis a 4. századig tartott, csak ez tekinthető a valódi Egyháznak. Konstantinnal az Egyház romlásnak indult úgy a tanítás, mint a liturgia és az erkölcs tekintetében.[5] A tanítás és a liturgia legmélyebb romlása pedig a Trienti Zsinat határozataival következett be. Az igazság éppen az ellenkezője ennek: a tanítás és az egyházfegyelem tisztaságának köszönhetően az Egyház történelmének egyik fénypontja volt ez. Kiko szerint az Egyház sötét kora a 4. századtól egészen a II. Vatikáni Zsinatig tartott. Csak a II. Vatikáni Zsinattal támadt fény az Egyházban. Ez eretnekség, hiszen ezen elmélet szerint a Szentlélek magára hagyta volna az Egyházat. Szektás álláspont. Martin Luther gondolkodását követi, aki szerint az Egyház egészen az ő megjelenéséig sötétségben volt, és az Egyházban támadt világosság kizárólag neki köszönhető. Kiko gyakorlatilag ugyanezt vallja azzal a különbséggel, hogy szerinte az Egyház sötét kora Konstantintól a II. Vatikáni Zsinatig tartott. Így a második vatikáni zsinat tanítását is teljesen kiforgatják eredeti jelentéséből. Önmagukat a II. Vatikánum apostolainak tekintik, és az összes eretnek gyakorlatukat és tanításukat a II. Vatikánummal igazolják. Rendkívül súlyos visszaélés ez.
Fülep: Miként lehetséges az, hogy az Egyház hivatalosan elfogadta ezt a közösséget?
Őexcellenciája Schneider főpásztor: Ez egy másik tragédia. Legalább harminc éve a Vatikánon belül is erős lobbit hoztak létre. És van még egy megtévesztő dolog: rendezvényeiken a megtérés sok gyümölcséről és sok hivatásról számolnak be a püspököknek. Számos püspököt elvakítanak a gyümölcsök, a tévedéseket pedig nem veszik észre, és nem vizsgálják meg őket. Nagy családjaik vannak és sok gyermekük, és családi életükben magas szintű erkölcsiséget követnek. Ez természetesen jó gyümölcs. Ugyanakkor az is igaz, hogy túl nagy nyomást gyakorolnak a családokra, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Ez nem egészséges dolog. És azt mondják, hogy elfogadják a Humanae Vitae-t,[6] ami természetesen dicséretes. Ez azonban végső soron megtévesztő dolog, hiszen sok protestáns közösség is van ma a világban, amelyek magas szintű erkölcsiséget követnek, sok gyermekük van, felemelik szavukat a gender ideológia és a homoszexualitás ellen, és elfogadják a Humanae Vitae-t. Számomra azonban nem ez az igazság döntő szempontja. Sok protestáns közösség is van, amelyek számtalan bűnös megtérítenek, akik korábban az alkohol vagy a kábítószer rabjai voltak. A megtérések jó gyümölcse ezért nem a döntő szempont számomra, és ezt a jó protestáns csoportot, amely megtéríti a bűnösöket, és sok gyermekük van, nem fogom meghívni apostolkodni az egyházmegyémbe. Sok püspököt megvakítanak az úgynevezett gyümölcsök, és ezért hamis ábrándot kergetnek.
Fülep: Mi tekinthető a tanítás sarokkövének?
Őexcellenciája Schneider főpásztor: Az Eucharisztiára vonatkozó tanítás. Ez a hitünk legfontosabb része. Téves dolog, ha először a gyümölcsöket nézzük, a tanítással és a liturgiával viszont nem foglalkozunk, illetve nem ezeket állítjuk a középpontba. Biztos vagyok benne, hogy el fog jönni az idő, amikor az Egyház objektíven és alaposan, a Neokatekumenális Út lobbijainak nyomása nélkül fogja megvizsgálni ezt a szervezetet, és akkor a tanítást és a liturgiát illető valamennyi tévedésük napfényre fog kerülni.
------
[1] A közösség az Egyház liturgiáját protestáns és zsidó elemekkel keveri.
[2] A mozgalom régóta szeretné elérni, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hagyja jóvá az Út abúzus liturgikus gyakorlatát. A kongregációval való egyeztetés után a Világiak Pápai Tanácsa volt az, ami elfogadta – nem az Út teljes liturgikus gyakorlatát, hanem – a Kateketikai Direktóriumát és az abban foglalt, liturgián kívüli gyakorlatokat. Ez az engedély tehát csakis a nem liturgikus gyakorlatokra vonatkozik. A 2012. január 20-án kiadott dekrétumnak semmi köze nincs a Neokatekumenális Út „liturgikus innovációihoz”, amelyeket azonnal be kellene szüntetniük, mivel ellentétben állnak az Egyház univerzális előírásaival és gyakorlatával.
[3] A Trienti Zsinat (1545–63) dogmaként kimondta a protestáns nézettel szemben, hogy a szentmiseáldozat valóban engesztelő (DH 1743, 1753). Az áldozatot maga Krisztus rendelte, s az nem egyszerű megemlékezés és nem csupán dicsőítés v. hálaadás, hanem valóban engesztelő áldozat is élőkért és holtakért. A mise áldozati valósága azonban nem rontja le Krisztus áldozatának egyszeriségét. Az Egyház nem csinál Krisztus áldozatából pogány emberi áldozatot. A szentmiseáldozat nem ismétlése a keresztáldozatnak, hanem Krisztus egyetlen áldozatának jelenvalóvá tétele a szentségi színek alatt. Ilyen értelemben mondjuk „emlékezetnek”. Olyan megemlékezés, amelyben maga az üdvrendi valóság jelen van (DH 1740). Krisztus ugyanaz a főpap a misében, mint a kereszten. (DH 1743)
[4] A Neokatekumenális Út liturgiája nem követi a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseit, sem az egyéb liturgikus előírásokat, hanem saját „liturgikus innovációkat” alakított ki. Az Út liturgikus gyakorlata abúzusokkal terhelt: a Vatikán figyelmeztette is a mozgalmat olyan problémák miatt, hogy a miséiken laikusok prédikálnak, a liturgián táncolnak, a hívek nem térdelnek, hanem állnak az eucharisztikus ima alatt, hogy ülve áldoznak vagy épp kézről kézre adják a Krisztus vérét tartalmazó hatalmas kelyhet. Az egyházi zenére vonatkozó előírásokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Ugyancsak problémás, hogy az Út elválasztja a híveket a plébániától és a templomtól: a vasárnapi – abúzusokkal terhelt – szentmiséket mindig szombat este, a közösség „magánmiséjeként” tartja meg, és jellemzően azt sem a templomban, hanem profán helyen, pl. közösségi termekben.
[5] 313. június 13-án Konstantin kiadta a milánói ediktumot, mellyel a keresztények üldözését elrendelő összes utasítást eltörölte, és mellyel a kereszténységet a római birodalomban érvényes vallásnak ismerte el. 315-ben megszűntette a keresztrefeszítést, mint kivégzési módot, s az Egyháznak is megadta azokat a kiváltságokat, amelyeket korábban csak a pogány vallások rendelkeztek. 321-ben Konstantin munkaszüneti nappá nyilvánította a vasárnapot, majd 324-től – egyeduralkodóként – az egész birodalomban támogatta az Egyház intézményi alapjainak létrejöttét. Az Egyház intézményi strukturálódását, társadalmi-politikai megerősödését, valamint a trón és az oltár szövetségének a kialakulását a protestáns felfogás a pogányság győzelmének tekinti.
[6] A Humanae vitae VI. Pál pápa enciklikája a helyes születésszabályozásról, melyet 1968. július 25-én tett közzé. Megerősíti a katolikus egyház hagyományos tanítását a házastársi szerelemről, a felelős családtervezésről és a születésszabályozás legtöbb formájának elutasításáról.
PS
Vigyázat! Ez és más katolikus cikket a „Út” rendszeresen késik vagy elrejteni admin ezen erős célzás gloria.tv. Ez pakolások Neokatekumenál lobby és van egy csomó befolyás katolikus médiában.