09:08
Ralfi

IMA CSALÁDOKÉRT
AKIK CSONKÁN ÉLNEK

mivel mostanában,
több ilyen történet
jutott el fülemhez,
és kérés jutott el
hozzám Csendülőbe,
úgy döntöttem csendben
megkérem az Istent,
hogy áldja meg lelkem,
s imaverset írok,
a bajban lévőknek
címezve a versem,
és így válaszolok
én most Mindazoknak,
akik megosztották
velem lelkük gondját,
s hittel bizalommal
kértek tőlem imát
közbenjárást, áldást,
Nekik írtam versem
értük mondom imám,
tudja meg a lelkük,,
Csendes Csendülőben
imádkozom Értük
hittel szeretettel,
s úgy kezdem a versem
írni első sorát,
egy Asszony nevében
írom el siralmát
siralma panaszát,
hite kiáltását
az Igaz Istenhez,
hogy a Szent Istennek
gondviselő keze
segítse meg őket,
én szilárdan hiszek
mondja ez az Asszony,
akkor is ha tények
épp ellenkezőjét
mutatják szememnek,
mint amit én látok
mint amit én hiszek,
hiszem, hogy az Isten
gondot visel reánk,
akkor is ha éppen
üres a pénztárcám,
és minden hónapban
nézd mínuszba fordul
hó végén bankszámlám,
s fenyegeti éltem
s Gyermekem életét,
adósság csapdája
s a kilakoltatás,
sötétben él hitem
és nem lát kiutat
ebből a helyzetből,
nem látja a szemem
merre vezet Lélek
merre vezet utam,
nem látja a szemem
lelkemnek a szeme,
hová lépjen lábam
hova költözzem el
ha úgy esik eset,
hogy kilakoltatnak,
nem tudok mást tenni
minthogy Őrá bízom
most minden gondomat,
Rábízom bajomat
Rábízom életem,
lelkem kérdéseit
és a Családomat
a Gondviselőre,
s tudom, hogy megsegít
Istennek a keze,
összeteszem kezem
hittel hálát adok
én már jó előre,
hiszem és megvallom
hogy megsegít minket,
Gondviselő Isten
szent és áldott keze,
hálát adok érte
hogy meglátja szemem,
hogyan segített meg
a szerető Isten,
s imádkozom Azért
a hűtlen Emberért,
házasságtörőért
és bűnös lélekért,
szívemből megáldva
két karom kitárva,
istenhez kiáltva
megáldva életét,
a bűnös férjemnek
kinek kellett volna,
itt ezen a földön
a szép családjáról,
és szép gyermekéről
most gondoskodnia,
ám sajnos e Lélek
halld inkább hallgatott,
a nimfák dalára
és a kéjvágyára,
s elrabolta tőlünk
a nimfák kéjdala,
s itt maradt utána
adósság csapdája,
és sok sárga csekkje
melyről csak az Isten
tudja azt előre,
hogy lesz kifizetve
hogy lesz elrendezve,
nem tördelem kezem
nem esem kétségbe,
mert ellene mondok
én Jézus nevében,
az aggodalomnak
kétségbeesésnek,
kiáltok nagy hittel
kiáltok hangosan
az igaz Istenhez,
küldje el a lelkét
térjen meg a Férjem
ki elhagyott minket,
hozza vissza hozzánk
a Drága Szentlélek,
Férjem és az Apát
a gondviselőnket,
ki hűtlen elhagyta
Asszonyát és Fiát,
épp egy olyan nőért
aki bűnökben él,
s a lelke pénzsóvár
a teste kéjsóvár,
ki nem érdemli meg
soha szép férjemet,
kit elrabolt tőlÜnk
a kéjsóvár asszony
bűnös romlott lelke,
azt kívánom én most
ennek az Asszonynak
és hűtlen férjemnek,
adja meg lelküknek
az Irgalmas Isten,
a bűnbánat lelkét
megtérés kegyelmét
most ezen nagyböjtben,
teljen el a lelkük
Lélek örömével,
a hit erejével
és szilárd reménnyel,
teljes szeretettel
most és mindörökre,
hagyja el a lelkük
a kéjnek ördöge,
hagyja el lelkük
a kéjvárnak a várát
bűnös lakosztályát,
hogy éljen a lelkük
éljen tisztaságban,
a hit örömében
teljes boldogságban,
térjen vissza hozzánk
az én hűtlen Férjem
gyermekeim Apja,
áldja meg életét
az Isten jogara,
hogy élhessen újra
Ő boldog életet
családjával újra,
a hit örömében
és igazságában
bűntől szabadulva,
most és mindörökre
Glóri Hallelujah!
Dicsőség az Atyának
a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben
most és mindörökre!
Glóri Hallelujah!
Most és mindörökre,
Halle Hallelujah!

178