ÉLETEM ÉS A CSENDÜLŐ
ÁLDOTT ÉS SZENT NAPIRENDJE
KÁPOLNÁNK FELSZENTELÉSE
köszönöm a Szent Istennek
köszönöm a Szentléleknek
kármelita barátaim
Testvéreknek a szenteknek
vers és füzér szent zsolozsma
általában mind a három
meg van reggel már akkorra
mikor megyek reggelizni
kora reggel nagy vidáman
Csendülőnek konyhájába
köszönöm a Szent Istennek
megtartó és megszentelő
napirendem melyben élek
Csendülőben Kármel házban
s Uram Jézus Szent Szívében
én minden nap megadom halld
áldozatom én a Szentnek
a Kegyelmes jó Istennek
korán kelés áldozatát
és dicséret áldozatát
Jézus Szíve imádását
ez a néhány és szent szokás
plusz a kávé mit megáldok
és hálával köszönettel
reggelente kortyolgatok
engesztelés közbenjárás
engem turbóz s nem csak erőt
örömet ad pap lelkemnek
s feltölt engem Szentlélekkel
mint trabantnak a benzin fröccs
beindítja a motorját
gurul vígan füstöl pöfög
zötyögve a munka útján
viszi gazdát viszi sofőrt
trabant és boldogan
minden reggel munkahelyre
így indul be énbennem is
reggelente hit motorja
s viszi lelkem a menny fele
írom versem hálát adva
ujjong lelkem imádatban
pereg füzér szent kezemben
olaj folyik szent fejemről
le ruhámra és lelkemre
lelkemről a kármelita
Csendülőnek szent Házára
és annak a Lakóira
vendégekre kik majd jönnek
reménnyel a szíveikben
hogy megkapják Máriától
kármelnek a Szent Anyjától
a kegyelmet amit kértek
dicsőség és nagy köszönet
örök hála az Istennek
Aki minket mindig szeret
a hibáink ellenére
velünk él a Csendülőben
most már rendes Kápolnában
hol már oltár s szentség szekrény
elkészült és misézhetem
imádhatom Szent Hostiát
hivatalos engedéllyel
mit megkaptunk néhány hete
a kápolnát tegnap előtt
este szentelte fel kezem
a Család és gyermekeik
áldott jelenlétében
mindannyiunk örömére
Isten dicsőségére
és a szentek a VÉK Tagok
lelkének nagy örömére!
Dicsőség az Atyának a Fiúnak
és a Szentléleknek
miképpen kezdetben
most és mindörökre!
05:01