bauzsu74
1 E

Cseh Péter Mihály káplán karácsonyi üzenete

Cseh Péter Mihály káplán karácsonyi üzenete: Minden egyes szó számít
2012. december 24. hétfő 18:03

Kezdjük azzal, hogy a mobiltelefon az életünk része lett, az emberek anyagi helyzetétől szinte teljesen függetlenül. A gyerekek úgy forgatják ujjaikat az érintőképernyős készüléken, hogy a western hősök elbújhatnak mellettük pisztolyforgatási képességükkel. Tény, hogy amikor felhívunk valakit, akkor minden egyes szám számít.

Senki nem szokott azzal vicce-lődni, hogy: „Nem baj, ha a végén nem 7-est, hanem 6-ost ütök be?" Azonban úgy tűnik, hogy nem vagyunk ekkora bizonyosság birtokában a szavak világában. Időnként azt érzem, hogy mindegy mit mondok, úgyse figyelnek rám. Máskor pedig megragad egy erős meggyőződés, hogy csak akkor figyelnek rám, ha minden egyes szavam a helyén van.

A napokban a szüleimmel beszélgettem telefonon, akikhez ritkán jutok haza. Amikor anyu átadta apunak a telefont, először csak egy szót hallottam: „Messze..."

Tudtam, hogy ezt apu mondta, de nem értettem a folytatást. Talán megszakadt a vonal? Vagy egy háttérzaj elnyomta a hangot? Néhány másodperc bizonytalanság után újra elmondta, és ekkor megértettem azt, amit elsőre is azonnal értettem volna, ha szemtől szemben állok apuval.

Elcsukló hang hallatszott, sírva ismételte: „Messze vagy!" Igen, én pedig ösztönösen válaszoltam: „Te is messze vagy!"

Minden egyes szó számít.

Karácsonyra készülve egyre jobban érzem, hogy ez így igaz. Sokkal inkább számít minden egyes szó, mint ahogy minden egyes szám, amikor telefonálunk. Néhány napja meghalt egy kedves barátom. Fiatal apuka volt. Egy nagyszerű feleséggel és két aranyos kislánnyal áldotta meg az élet.

A haldoklás hosszú folyamat volt, amit a családja nagy szeretettel élt meg. Otthon ápolták. A kislányok nagyon örültek, ha egy hónapban egyszer egy szót hallhattak mozdulatlanul fekvő apjuktól. Ha megadatott az az egy szó, akkor nagy izgatottsággal mesélték el egymásnak.

De én most nem a barátom szavát szeretném idézni, hanem azt, hogy mit mondott a kisebbik gyermeke, amikor elveszett a macskájuk: „Én abban nagyon hiszek, hogy a cicánk visszajön, de abban nem tudok hinni, hogy apa meg fog halni."

Minden egyes szó számít. Egy sokkal mélyebb, lényegesebb szinten határoznak meg minket a szavak, mint az, hogy pontosan jegyeztünk-e föl egy telefonszámot, vagy bármi mást, ahol egy szám eltérés teljes zavart okozhat.

Egyszer amikor hajléktalanoknak tartottam bibliaórát, egyikük olyat mondott, amire rögtön azt feleltem: „Most álljunk meg! Ezt kérlek, mondd el még egyszer, mert le kell írnom!" Mit mondott? Íme: „Nemcsak a karácsony a szeretet ünnepe, hanem a te születésnapod is, mert az Atya örült, amikor teremtett téged."

Minden egyes szó számít. Fejezzük be azzal ezt a gondolatsort, hogy ha tetszett ez neked, akkor egy szót írj le magadnak ebből a jegyzetből. Kérlek, az utolsót. Ezt: Jézus.